Mentsük meg Buborékot!

Buborék 2009-ben Pécsen született. Mikor eldöntöttem, hogy megvásárolom, senki nem vette komolyan. Több alkalommal is felkerestem és próbáltam rábeszélni a pécsieket, hogy ne másnak adják. Féltek attól, hogy magánkézbe kerül és nem lesz jól kezelve, pedig az én véleményem az, hogy a magánkéz az – ha akar hozzá érteni – nagyon vigyáz rá. Egy idő után rájöttek a pécsiek, hogy csak ez az egy lehetőség van számukra, mert ez a nílusi víziló nem kell másnak, így belementek. De akkor jött más, két hazai állatkert vezetőinek tiltakozása. Ennek ellenére hat hónaposan, pontosan Karácsonyra Buborék otthonra talált Abonyban.


Egy hétig majd megszakadt a szívünk, mert láttuk, hogy keresi a mamáját. Mi korábban sohasem hallottunk állatoktól ilyen hangokat. Sebesre dörzsölte az állát és egyfolytában, egy héten át fáradhatatlanul járkált. Ha nyugtatni próbáltuk, még jobban menekült, tehát magára kellett hagynunk. Öt nap után fogadta el a takarmányt és egyre nyugodtabb lett. Közben mi védekeztünk a sorozatos vizsgálatok miatt, hogy jó helye van-e, hogy jól kezeljük-e és sorolhatnám. Pedig tudta mindenki, hogy itt a legjobb helye van. Aztán teltek a napok és nagy barátságot kötöttem vele. Életem egyik nagy szerelme lett. A vízcserénél játszottunk, etetéskor szaladt felém a pici 100 kilójával. Mindig rázta a fejét játék közben, csak az a nagy feje elrántotta és nagyokat esett. Legjobban a kenyérszeletet szerette, és ha a szájában tartottam a kezem és simogattam a nyelvét, képes volt elaludni tátott szájjal úgy, hogy a nyála folyamatosan csorgott.
Tehát egyik nagy szerelmem a kicsi Buborék (másfél tonna most) és ne higgyék, hogy nem akarom, hogy élete végéig velünk legyen. Négy évig én etettem minden nap, én fertőtlenítettem és mostam fel a csempézett helyét és cseréltem rendszeresen a medencék vizét. Az ötödik évben mertem rábízni másra, akkor találtam olyan embert, ápolót aki mindig mellettem volt minden műveletnél. Ma már én csak szeretgetni megyek oda. A költözés kényszer volt. Nehogy azt higgyék, hogy én akartam ezt. De nem tehettem mást. Munkánk Abonyban ellehetetlenült az állandó vizsgálatoktól, amit minden részről kaptunk. Ugyanúgy lakossági kezdeményezésre, (egy-két ember) de az Önkormányzat is figyelt és figyel a mai napig, és ahol csak tudott és tud, ok nélkül is belénk kötött. A munkánkra nem tudtunk figyelni, csak a védekezésre. Ez a költözés az állatkert összes megtakarítását elvitte. Ezért van még Buborék Abonyban. De ha Felsőlajoson lehetne, én lennék a legboldogabb.
Lássuk a tényeket. Az engedélyezés már folyamatban van, talán egy-két héten belül meg is lesz az építési engedély. A vízilóház Abonyban, azaz a két medencés férőhely valamivel több mint tíz millió forintból épült. Az új férőhelyről csatoltunk fotókat. Az abonyi házilagosan készült, tehát olcsóbban tudtuk kivitelezni úgy, hogy családunk keze által épült. Gyermekeim, szüleim, párom szülei és egy két segítő részvételével. Mi kevertük a betont, hegesztettük a rácsokat, készítettük a zsalukat és a házat, a központi fűtést, a csempézést stb-stb.
Felsőlajoson egy fővárosi cég lenne a kivitelező. Megkaptam tőlük a kivitelezés árajánlatát úgy, hogy ehhez még nem számolták a munkások szállását, utazását és kisebb költségeket. Ez az összeg 16 millió forint. Ebben az anyagköltség 80 %-a és a teljes munkadíj szerepel. Ez elfogadható, mert a maradék anyagköltséget és az egyebeket Állatkertünk véleményem szerint fel tudja vállalni az ezen a nyáron összegyűjtött bevételből. Jó ha tudják! Mi már pályáztunk a Buborék házra komoly pályázatíró cégekkel, és nem nyertünk egyszer sem. Értékelés nélkül elutasították. Valamint továbbra is igaz, hogy csak a vendégek által befizetett belépőjegyekből és örökbefogadásokból él ez a szerény, de aránylag nagy költséggel dolgozó állatgyűjtemény.
Felsolajos - Buborék ház látványterv Felsolajos - Buborék ház látványterv Felsolajos - Buborék ház látványterv Felsolajos - Buborék ház látványterv Felsolajos - Buborék ház látványterv
Mindenkinek tudnia kell, legalábbis mi úgy tudjuk, minden adomány után nekünk adózni kell. Így ha az adományokból ez az összeg össze is jön, akkor ez az adóval csökken, tehát nem lesz elég a férőhelyre a pénz. Buborék érdekében elfogadom és köszönöm sokak kezdeményezését, és a mai napon a számlaszámon Buboréknak egy külön fiókot hoztunk létre és a támogatások minden egyes forintját az elhelyezésére fordítjuk.
Számlaszám: 703 000 53-10013027 Újszász és Vidéke Takarék szövetkezet.

Az utalásnál a közlemény rovatba be kell írni: BUBORÉK TÁMOGATÁS.

Köszönjük mindenkinek és hálásak vagyunk a kezdeményezőknek.

Felsőlajos, 2015. április 15

MAGANZOO

 

Lapom és jómagam minden segítséget igyekszik megadni a gyűjtéshez! Ezért is vettem át ezt a cikket! – A szerk.

Kategória: Friss, helyi, Promóciós cikk | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?