A pár éve újranyitott Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalon jelenleg négy pár vonat közlekedik. Hétfőtől viszont visszaáll az újranyitáskori állapot, és csak két pár vonat jár ismét, de módosult időpontokban. Mondhatnám, hogy így egyszerűbb lesz memorizálni a menetrendet, de elég fanyar akasztófahumor lenne részemről.
A csökkentés mértéke az országos átlagot jelentősen meghaladó! Ugyanis míg az országos átlag nagyjából 14%-os csökkenés, addig itt 50%-os, azaz több, mint háromszorosa az országos átlagnak! Így az egyike vagyunk annak a 15 vonalnak, ahol csak jelképes forgalom marad, egy vonatpár délelőtt, egy vonatpár délután.
Mielőtt bárki politikai színezetet sejtene a dolog mögött, mind Lajosmizse, mind Kecskemét fideszes vezetésű, Kecskeméten ráadásul jelentős ipari fejlesztések folynak, munkahelyek létesülnek, ahova be kellene tudni járni dolgozni, ezen a vonalon van ugyanis Kecskemét-Alsó megállóhely is, ami közel van a Mercedeshez. Kecskemét pedig jelentős pályázatot nyújtott be az elővárosi közlekedés fejlesztésére, a Kodály Zoltán téren lévő pályaudvart is jelentős mértékben tervezik fejleszteni, ahova ez a vonat is befut. Ennek tükrében nehezen érthető, hogy miért került ez a vonal is a 15 minimalizált vonal közé!
Ha valaki tud bármiféle tiltakozásról, ellenvetésről, amit a város hivatalos vezetése, vagy különösen a vasútmegállóval rendelkező körzetek képviselői tettek volna a körzetük lakóit hátrányosan érintő változás ellen, kérem, hozzászólással jelezze!
- forrás: mav-start.hu