Farsang a nyugdíjas klubban 2015. 02. 16.

FARSANG LAJOSMIZSÉN A NYUGDÍJAS KLUBBAN

 

Vidám hangulatban telt a Farsang a Klubban.

Angi néni a beköszöntője után felkérte a „bohócot”, hogy a szabadon hagyott porondon adja elő csoportjával a vidám műsorát.

Kele Attiláné Klárika piros orral és egyéb öregasszonyos kellékben elmondta köszöntő beszédét, amelyből most idézek néhány részletet.

„Itt a farsang, szól a nóta, eltelt egy év tavaly óta.

Dalolunk, kacagunk, nagyik, dédik mind együtt vagyunk.

A nevetés a legjobb gyógyszer, örüljünk hát önfeledten!

(Itt most egy tréfás köszöntő szól a polgármesterhez)

Köszöntjük nagy tisztelettel, ki oly sokat törődik e területtel.

Nyitott szemmel járja a várost, így aztán minden jól megyen már most.

Szívén viseli a település sorsát, ahol csak tud segít, s teszi a dolgát.

Ha kell ingoványos utakon dagonyássza a sarat, s útja során megtekinti a tavat.

 

Meghallgatja a panaszost, és ha lehet, gondját orvosolja, nem holnap, hanem most.

Van viszont, mire neki sincsen orvossága, ha valakit az úton ér a hasfájása. Ilyenkor jobban teszi az illető, ha szalad, és ha szerencséje van, az útja éppen egy bokor mellett halad. De ha elég gyors a lába, talán egy kávézó ajtaját is nyitva találja.

No, de aki szeret olvasni, a vasárnapi hírlapját jobb, ha elfelejti, mert árusítását nem vállalja senki.

Nézi a kicsapó víznek árját, majd a latyakos úton átvergődve, gondosan törölgeti az iszaptól sáros nadrágja szárát………”

 

A csoportos bevonulás a „Megismerni a kanászt” című dallamra történt.

A felvonuló csoport kékfestő kötényben, fejkendőben, görnyedt háttal, görbebottal vonult fel. Némelyik görbeboton biciklicsengő, elsősegélynyújtó házi pálinka nyújtotta a jelentős mértékű, néha száz méternél is hosszabb út megtételéhez nélkülözhetetlenül fontos biztonságérzetet. Sőt! A görbebotok, még csúszásgátló gumikkal a végükön a kopogás mértékét környezetbarát módon, bőven a megengedett zajszint alatti decibellel, minden érvényben lelhető törvénynek is megfelelnek! Hiábavaló tehát a kritikáit hangoztató, kákán is csomót kereső vélemény, amely a görbebotok netáni minőségét gyengének, sőt egyenesen rossznak minősít! Ezek a botok megérdemlik még a fanyalgók elismerését is!

De, hogy ne pusztán a szemet gyönyörködtető látványnak hódoljak, rövid kis részletekkel fűszerezzem ennek a farsangi műsornak a hangulatát, megidézem a „bohóc” Klárika műsorának jellemző szeletkéit.

„Mi vagyunk a lajosi dalos ajkúak. Hoztunk egypár tréfás nótát, ezzel folytatjuk a mókát.

Köszönjük Mizse Sándor zenészünknek, hogy végig kíséri a sok strófát. (Sándor tangóharmonikán kísérte a dalos ajkúakat)

A repertoár meglehetősen széles skálán adott ízelítőt a kékfestős, fejkendős dalosoknak, akik a „Száz forintnak ötven a fele, a csujogatás, a közös énekkel vegyítve biztosította, hogy az unalomnak még csak lehetősége sem legyen itt ezen alkalommal!

Száz forintnak ötven a fele, egye meg a fészkes fekete fene, de azért mi elnótázunk, a klubba is összejárunk.

Amióta nyugdíjas vagyok, oda kell figyelni, mikor mit iszok! Hosszú lépést, vagy csak szódát, felejthetem a pálinkát!

Még hogy felejtsem el a pálinkát! Azt már nem! Hogyha nincsen pálinka, attól esem pánikba!

 

Közös ének : Bor, bor, bor, de jó a lajosi bor stb.

Móczóné Pannika, aki mindig jelentős mértékben kiveszi a részét az ilyen alkalmakkor, mind a szövegek írásában, mind pedig azok előadásában, ideillő vicces, kedves gondolatait örömünkre közli velünk.

Közös ének : Teli van a boros pohár, koccints kedves vendég, érezd magad úgy minálunk, mintha otthon lennél! Akárhonnan jöttél hozzánk, mi örömmel látunk, bármerre jársz, köszönt téged a mi csodás tájunk. Újra teli van a pohár, nóta csendül benne, dalolj velünk, megtanítunk a lajosi kedvre! Minden cseppre azt kívánjuk, egészségre váljon, barátság a legnagyobb kincs ezen a világon!”

Móczó Jánosné, Pannika, Kalivoda Istvánné Viktus nénivel, egy Juliska-Mariska tréfás jelenetet adtak elő.

Pannika a Terhesné Julikával is szerepelt egy cipőboltban lejátszódó jelenetben.

Laczkó Józsefné Manyika és Kisjuhász Attiláné Erzsike a „Traccsmenyecskék” jelenetét adták elő.

A Juliska- Mariska felelgetős-beszélgetős jelenet mindig sikert arat. Ezt a humoros jelenetet Kisjuhász Lászlóné és Újfalusi Istvánné adták elő, nagy sikerrel.

A műsor befejező számát a Pethő házaspár éneke zárta.

Folytatódott a nyeremények sorshúzásaival, a kínálásokkal a farsangi összejövetelünk.

Természetesen, mint mindig, most is Rigó Pál klubtársunk fényképezett, sőt videózott is, amely az internetes portálon megtekinthető.


Úgy láttam, hogy elégedetten távozott mindenki, aki eljött.

 

Lajosmizse, 2015. február 17.

 

Sólyom János

 

 

Kategória: Friss, helyi, kultúra, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?