A Mozgássérült Fiatalokért Alapítvány által üzemeltetett lajosmizsei MoFA Adománybolt a bevételeiből a helyi közösség érdekeit szolgálva elsőként a Fekete István Általános Iskolát, azon keresztül az ott tanuló gyerekeket támogatta az elmúlt héten. Szeptember 19-én 6 db magnót adtak át az iskola Igazgatójának és Szilaj Katalin tanítónőnek.
Az eszközök a modern oktatás elengedhetetlen kellékei, amelyek segítséget nyújtanak pedagógusnak és tanulónak egyaránt.
Az elmúlt közel félévben, amióta megnyitott az Adomány Városunkban, számos nehéz helyzetben lévő Családnak sikerült segíteni a szinte fillérekért kapható ruhákkal, lakásfelszerelési tárgyakkal, bútorokkal. A működés célját és lényegét egyre többen átérzik Lajosmizsén is, már helyben is érkeztek, érkeznek felajánlások a pici dolgoktól az egészen nagy dolgokig egyaránt.
A MoFA Adományboltok mottója: „Ha adsz, ha veszel, mindenképpen jót teszel!”
A MoFA Adománybolt üzemeltetőinek tervei között szerepel, hogy az év hátra lévő részében több akciót is szerveznek a szociálisan rászorulók megsegítése érdekében.