Idén a Lajosmizsei napok rendezvénysorozat rendkívül hosszú, és több hétvégi programból áll. A keddi német fúvóskoncert után a második program a mai brazil nap volt.
Délután különböző ingyenes programok voltak, capoiera (brazil tánc/küzdősport) bemutató, brazil táncbemutató, úti beszámoló, illetve némi brazil bazár és egy brazil étterem segített belekóstolni néhány jellegzetes brazil termékbe. (Aki a bazárról lemaradt, Tramontina fém használati tárgyakat bárhol vehet.)
A Szérűskertben megtartott küzdősport bemutatót csak kissé árnyékolta be a vallási csoport egyazon időben, nyitott ablaknál tartott gyakorlata, vélhetően mind a hitéletüket gyakorolni vágyókat, mind a bemutatót nézni, hallani vágyókat zavarva.
Mindezen kellemetlenségeket feledtette az utcafronti teraszra kihelyezett igen látványos tánc és küzdősport bemutató, ami sejteni engedte, hogy az esti másfél órás gála mennyire látványos lesz. Itt alig terelte el a figyelmet a közben elvonuló esküvői menet hintó- és kocsisora (ezúton is éljen az ifjú pár), viszont amit nyertek a réven azzal, hogy az utca emberének figyelmét is felkeltsék, azt bőven vesztették a vámon, hiszen alig volt rendes ülőhely, álló se sok, így sokan csak töredékét élvezhették a látványnak.
Ezt tánc és küzdősport oktatás követte, majd az esti gála, ahol a táncos hölgyek, a dobegyüttes és a capoierások bemutatója nyűgözte le a népes közönséget. Az előadás spontaneitását mi sem bizonyítja jobban, hogy a legnagyobb dob csak az egyik színpadi feljárón fért át, és ez előadás közben derült ki. Szerencsére az előadók rutinja könnyedén hidalta át, amit a szervezők nem kellő körültekintése okozott.
Összegészében azonban elmondható, hogy remekül sikerült a brazil nap, némi betekintést kaphattunk a Föld túloldalán élő nagy ország népeinek kultúrájából, és reméljük, hogy a jövő heti ír est legalább ennyire jól sikerül! Mi igyekszünk ismét ott lenni! Legyenek ott Önök is!