A Jászok Egyesülete nevében Dr. Dobos László beszámolt az egyesület 2014. évi munkájáról.
Megtudtuk, hogy taglétszámunk 578 fő, de interneten lényegesen több találat jelzi az egyesület iránti érdeklődést és különféle támogatást.
Egyesületünk rendszeresen támogatja a kiadványokat.
Sao Paulóban 2014. március 25-én Dr. Dobos László a jászokról tartott előadást a Brazíliában élő magyaroknak és azok leszármazottainak.
Április 15-én Vlagyikavkázban (Oroszország, Észak-Oszétia-Alánia) Magyarok–Alánok–Jászok címmel kiállítást nyitottak meg.
A pontos pénzügyi beszámolót is elfogadta a tagság.
Ezután Anka László előadását hallgattuk meg, aki Gróf Apponyi Albert életéről, a Jászsághoz köthető kapcsolatáról tartott értékes előadást.
Gróf Apponyi Albert1846. május 29-én született Bécsben. Meghalt 1933. február 7-én Genfben.
A jezsuiták intézetében nevelkedett, majd Pesten és Bécsben jogot tanult. Ezután Németország, Anglia és Franciaország volt tanulmányai színhelye. Apponyi Albert már gyermekkorában tökéletesen megtanulta a nyugat-európai nyelveket.
1872-ben országgyűlési képviselőnek választják.
1877-ben újra választják.
1889-ben az összes ellenzéki pártok élén részt vett a kiegyezésben biztosított jogok érvényesítését követelve. Apponyi gróf Ferenc József tanácsadója is volt.
A második Wekerle- kormányban Apponyi Albert kultuszminiszter.
Külföldön Magyarország reprezentatív államférfiának és a világ egyik legnagyobb szónokának ismerték, aki angolul, franciául, olaszul és németül éppoly ékesszólóan szónokolt, mint magyarul.
Az Amerikában tartott beszédei különösen nagy sikereket aratott, amelyek által Kossuth Lajos emlékezetét idézték fel. Életének utolsó éveiben kiválóan érvényesült eddigi pályáján kevéssé használt jogi képzettsége, diplomáciai érzéke, amellyel nem egyszer mentett meg már-már elveszettnek látszó helyzeteket.
Egy rövid részletet másolok itt be, a híressé vált beszédei közül
„A magyar nemzetnek egy ezeréves múlt tényei és fejlődési irányzatai által megállapított kiváló világtörténelmi hivatása volt és van, amelynek teljesítésében a trianoni katasztrófa által tetemesen meggyengült. Ez a hivatás a magasabb nyugati életformák megvédésében és békés terjesztésében állott, úgy politikai és katonai, mint kultúrai téren. A trianoni megcsonkítás a Nyugat számára már meghódított területeket taszított vissza félig még keleti szellemű létviszonyokba, végveszéllyel, fenyegetve ezeken a területeken a már létező magasabb kultúrát, megnehezítve azok felemelését, akik annak birtokában még nem voltak, mert nem érzik tovább a versenyző magasabb kultúra nyomását. Az emberiség nagy szellemi érdekeinek szempontjából ellenérték nélkül való veszteség Magyarországnak megcsonkítása a magyarságnak gyengítése.”
Gróf Apponyi Albert nem mellesleg Jászberény országgyűlési képviselője is volt.
1921-ben jelent meg Emlékiratainak első kötete, „Ötven év. Ifjúkorom—Huszonöt év az ellenzéken” címmel. A memoire-irodalomnak ez a remeke egyúttal nagyszerű történelmi munka is, amely belevilágít az 1867 óta lefolyt korszak sok, eddig megfejthetetlennek látszó rejtélyébe.
Röviden Anka László előadásából megjegyzem, hogy sajnos, mint mindenki más, ő is megbotlott, amelyet viszont jóval az átlagon felüli intelligenciája, páratlan nyelvérzéke, szótehetsége, képzettsége és kiváló diplomáciai érzéke kárpótolt.
Elismerései közé tartoztak, hogy pl. a 75. születésnapján, és a közéleti szerepvállalása megkezdésének ötvenedik évfordulója alkalmából díszpolgárrá választotta számos magyarországi város és több kis település, pl. Békéscsaba, Budapest, csorvás, Debrecen, Kaposvár, Kiskunhalas, Makó, Miskolc, Orosháza, Pilisvörösvár, Solymár, Szeged, Szentes, Szombathely, Tápiógyörgye, Vác.
Nyugodt lélekkel tudom ajánlani többek között a beszédeinek elolvasását, hiszen egy ragyogó elme kiváló szókinccsel párosuló gondolatait ismerhetjük meg, amelyeknek hosszú távú eredményei, következményei voltak.
Sólyom János
Lajosmizse, 2015. április 28.