A napokban történt (és persze a hivatalos rendőrségi hírek közül kimaradt, a bugaci bezzeg nem), hogy közterületfelügyelőnk éjszakai lesben állt az erdő közepén. Na nem őzre, vagy vaddisznóra várt, hanem fatolvajra. Mindkét éjjel szerencséje volt, megtérült a több órás várakozás. Egy kunbaracsi illetőségű de ideiglenesen Lajosmizsén lakó fatolvajt sikerült elfognia (mindkétszer ugyanazt). A fatolvaj egyszer egy ménteleki, egyszer egy klábertelepi erdőből lopott fát lovaskocsival. Miután átadásra került a rendőrségnek (hiszen erdőből fát lopni mennyiségtől függetlenül bűncselekmény), tettét elismerte, azt is megmutatta, honnan lopott. Büntető feljelentések születtek az ügyben, reméljük, ennyi bizonyíték már elég lesz a rendőrségnek, az ügyészségnek és a bíróságnak, hogy elítéljék. Tettét nem csak a (lebukás utáni) bűnismétlés súlyosbítja: nyilvánvaló, hogy kereskedelmi céllal és mennyiségben lopta a fát, nem pedig azért, hogy a család meg ne fagyjon.
Reméljük, hogy amint az észak-magyarországi erdőkben a visszaköltözött medvék miatt, addig városunk környékén az éjszakai is portyázó közterületfelügyelő miatt ritkulnak meg a falopások erdeinkből.