Kormányhivatali sajtóközlemény

Sajtóközlemény

 

Garantált a járási hivatalokhoz kerülő köztisztviselők eddigi bére

 

Minden, a polgármesteri hivataloktól a járási hivatalokhoz átkerülő tisztségviselőnek garantálja a kormány az eddigi bérét. Az érintett közszolgálati tisztviselők illetménye főszabály szerint nem változik. A járási hivatalok működéséhez szükséges utolsó simításokat tartalmazó törvénycsomag hamarosan az Országgyűlés elé kerül.

 

A települési önkormányzatoktól a járási (fővárosi kerületi) hivatalokhoz átkerülő köztisztviselők illetménye nem változik, ugyanannyi marad 2013. január 1-től is, mint amennyit a tisztségviselő a kormányhivatal és az önkormányzat közötti megállapodás aláírásának idején kapott. Az átvett tisztviselők 2012. decemberi illetményét már a fővárosi és megyei kormányhivatal fizeti ki. Amennyiben a közszolgálati tisztviselő besorolása a megállapodás aláírásától januárig a közszolgálati tisztviselőkről szóló törvény alapján változna (pl. adott számú év ledolgozása után automatikusan a következő besorolási fokozatba), a megállapodásban rögzített illetmény helyett ezen módosított illetményre lesz jogosult. Amennyiben a tisztviselő illetményét a munkáltató (polgármesteri hivatal) egyéni döntése alapján emeli a megállapodás aláírásától követően december 31-ig (pl. címadományozás), arra viszont nem lesz jogosult januártól.

 

A kormány rendezi továbbá a kistérségek megszűnése miatti feladatmegosztást is. A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium javaslatára az egyes minisztériumok megvizsgálták, mely esetekben javasolt a jelenlegi kistérségi szabályozás helyébe járási szabályozást léptetni, az erre vonatkozó módosításokat is tartalmazza a törvényjavaslat. A Kormány elfogadta továbbá azt a kormányrendelet-tervezetet is, amely rögzíti azt is, hogy azon államigazgatási feladat- és hatásköröket, amelyek nem kerülnek a járási (fővárosi kerületi) hivatalhoz, körzetközpont hiányában mely település jegyzője fogja ellátni. Ezek közül mind a zaj- és rezgésvédelmi feladatok, mind a telephely-engedélyezés, mind a vásárok és piacok engedélyezése esetén 2013. január 1-jétől a települési jegyző, a fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat jegyzője fog eljárni az érintett tárcák javaslatai alapján.

 

A törvénycsomag kiterjed az ingatlan-nyilvántartási törvény módosítására is, amelyben a vidékfejlesztésért felelős miniszter kap felhatalmazást arra, hogy az ingatlanügyi hatóság illetékességi területét miniszteri rendeletben határozza meg. Ennek oka, hogy a jelenlegi körzeti földhivataloknak a járási illetékességhez történő igazítására a 2013-as évben fokozatosan kerül sor, 2013. szeptember 30-ig. Az átállásra az egyes földhivatalok esetében ütemezetten kerül sor, nem egy időben, ezért az illetékességi szabályokat miniszteri rendelet útján követik.

 

(Bács- Kiskun Megyei Kormányhivatal)

 

 

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?