A Csongrád megyei Zákányszék községben 2015. szeptember 27-én 7 óra 50 perc körüli időben a járőrök ellenőrizni akartak egy német rendszámú személygépkocsit, amely a jelzésre nem állt meg. Ezt követően az autó felhajtott az autópályára, a rendőrök utána mentek. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság a történtekről értesítette a Bács-Kiskun megyei rendőröket, akik az illetékességi területükön folytatták az autó követését.
A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint a nagy sebességgel közlekedő autó egyik első kereke Lajosmizse közelében kitört, és az M5-ös autópálya 66+900-as kilométer-szelvénynél eddig ismeretlen körülmények között több járművet összetört. Az elsődleges adatok szerint az ütközés következtében személyi sérülés nem történt. A jármű szerb vezetőjét és a vele utazó 14 külföldi személyt a helyszínen elfogták a rendőrök.
FRISSÍTÉS
A 18 éves szerb férfival szemben – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztálya indított nyomozást. A szerb sofőr továbbá közúti veszélyeztetés bűntett és más bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítható.