A Bács-Kiskun megyei nyomozók halált okozó testi sértésről emberölésre módosították a gyanúsítást.
A férfi a gyanú szerint az előző éjszaka Lajosmizsén, az utcán megverte élettársát, aki néhány órával később meghalt. A pár kocsmából hazafelé tartott, amikor szóváltásba keveredtek, végül a vita bántalmazásba torkollott. A kirendelt igazságügyi orvosszakértő szerint az asszony testszerte olyan sérüléseket szenvedett, amelyek nagymértékű szenvedést okoztak neki. Ráadásul az áldozat védekezni sem volt képes a közte és bántalmazója közötti erőkülönbség miatt.
A szakértői vélemény alapján a megyei főkapitányság nyomozói védekezés képtelen személy sérelmére, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettére módosították a korábbi gyanúsítást.
A jelenleg is letartóztatásban lévő román férfi ügyében a rendőrök a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, a keletkezett iratokat pedig vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.