SIKERTELEN ÓZDI TÚRA…

Szomorúra sikeredett a hosszú, esős szombati kirándulás az ózdi  “oroszlánbarlangba”. Felnőtt és junior csapatunk is vereséget szenvedett a sokkal jobb körülményekkel rendelkező borsodiak otthonában!
                    ÓAM-ÓZDI KC – CYEB MIZSE KC 36-32(18-17)
Ózd, 650 néző.           Vezette: Bujdosó – Mihály.
MKC:            Lengyel- Drabant 3, Varga J. 5, Bujdosó 5, Benke 4, Gigler 5, Bak 3.
                    Erdélyi (k)- Bán 1, Vujasin, Lagzi-Kovács 2, Varga Z. 1, Zöldy 3, Szórád, Szajbert,
                    Takács.
Edző:            Tóth Edmond
Kiállítás:        8 ill. 10 perc.
7-m-es:          3/2 ill. 0 (!!!)
Mizsei góllal indult a mérkőzés, a hazaiak rendre csak egyenlíteni tudtak, majd a 10. percre három gólos előnyre tettünk szert(5-8).  A hazai csapat nem hagyta annyiban, rövidesen egyenlített, de ismét sikerült csapatunknak két góllal elhúznia, amit a 26. percig meg is tudtunk tartani! Sajnos a félidő hajrájában kapkodott csapatunk, aminek a következményeképpen a hazaiak megfordították az eredményt, s egy gólos előnyre tettek szert a szünetre.
  Úgy tűnik, hogy ez az ózdiakat nagyon feldobta, a mieinket pedig megzavarta, hiszen gyors két ózdi góllal kezdődött a második félidő. Három gólos vezetésük tudatában egyre magabiztosabban játszottak, mi pedig csak futottunk az eredmény után. Egyre görcsösebb lett játékunk, s az 51. percre már hat gólos előnyre tettek szert Sándor Rolandék.Tóth Edmond edző mindent megpróbált, harmadik idejét is kikérte, de a mérkőzés hajrájában már csak szépítésre futotta erőnkből!
  A nagyon megerősödött ózdi csapat okosan kihasználta a hazai pálya minden előnyét, csapatunk pedig -úgy tűnik- továbbra is “gödörben van”, tudása alatt teljesít!
Tóth Edmond: Tudtuk, hogy a jelentősen megerősödött Ózd ellen nagyon nehéz lesz, ennek ellenére győzelemre számítottam, játékosaim is nagyon fogadkoztak, s 26 percig minden az elképzelésünk szerint alakult! Ezután érthetetlen módon elkezdtünk kapkodni.amit a hazaiak könyörtelenül kihasználtak, s mi pedig már csak futottunk az eredmény után.
Nagyot kell javulni a jövő heti Nyíregyháza elleni rangadóra,ha eredményesek akarunk lenni, mivel a bajnoki cím várományosát fogadjuk!
Junior mérkőzés: ÓAM-ÓZDI KC – CYEB MIZSE KC 40-26 (22-13
                          Fiatal junior csapatunk nem volt egy “súlycsoportban”ellenfelével…

Kategória: Friss, helyi, sport | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?