1944. október 31. kedd
(Időjárás: napközben 12 Celsius-fok, felhős égbolt, helyenként gyenge záporok. A burkolatlan utak általában rosszul járhatók.)
Hajnali 2 órakor a Kecskemét felé keletről és délkeletről előretörő német 24. páncéloshadosztály súlyos harcok árán sikerült összeköttetést teremteni a városban harcoló védőkkel, és teljesen megtisztítaniuk a települést.[1]
Reggel 7 óra 30 perckor a 37. lövészhadtest 108. gárda-lövészhadosztályát a Kecskemét – Tiszaug úttól északra lévő Schwarz-tanya felől öt német harckocsi és zászlóalj erejű gyalogság támadta meg. A 320. lövészhadosztály 13 óráig Kecskemét északkeleti részén birtokba vette a vasútállomást.[2]
A német 24. páncélos-felderítőosztály részei egy szakasznyi önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyú tűztámogatásával sikeres ellenlökést hajtottak végre Kecskemét északi előterében, a vasútvonal mentén a téglaégetőig.
Délelőtt 11 óráig a 2. gárda-gépesítetthadtest végrehajtotta a parancsnokától kapott harci feladatot. A 6. gárda-gépesítettdandár, a 37. gárda-harckocsidandár és a 30. gárda nehézharckocsi-ezred kelet felől, a 4. gárda- és 5. gárda-gépesítettdandár pedig nyugat felől kerülte meg Kecskemétet, majd a csapatok – mintegy száz harckocsival – folytatták támadásukat Lajosmizse és Budapest irányában.[3]
Eközben a szovjet csapatok reggel 5 és 6 óra között mintegy nyolc-tíz harckocsival és 20 – lövészeket szállító – gépkocsival délnyugat felől elérték a Kecskemétről Lajosmizsére vezető utat, majd betörtek a 8. tábori póthadosztály rögtönzött tüzelőállásaiba.
A páncélosok a 21. gyalog tábori pótezred éppen ellenlökésre készülő gyalogságát szétugrasztották, és nagyrészt meg is semmisítették. Ugyanakkor a magyar 53. tüzérosztály ütegei felvették a küzdelmet, s közelharcban három szovjet páncélost kilőttek. A tüzérség vonata, gépkocsijai és lövegmozdonyai azonban nagyrészt odavesztek a harcban. Ezután egy másik szovjet harckocsicsoport elérte Lajosmizsét, majd visszafordult a Kecskemét felé vezető útra, s a két tűz közé szorult menekülőket legázolták.[4]
A tömeges harckocsi-támadás következtében az önfeláldozóan harcoló II. önálló gépvontatású közepes tüzérosztály Lajosmizsétől északra felmorzsolódott. Az osztály parancsnoka, vitéz nemes Szomor Barnabás őrnagy is halálosan megsebesült.
Az 5. tábori póthadosztály azonos hadrendi számú tüzér tábori pótosztálya (Rátky Alfréd őrnagy) ugyancsak kivette részét a szovjet páncélosok elleni küzdelemből, sőt, átmenetileg vissza is verte őket. Egy lövegkezelő tiszthelyettes, Boldizsár Antal őrmester fennmaradt kitüntetési javaslata szerint:
„Kecskemét É-nál az 1944. évi X. 31. napján lezajlott páncéloscsatában példaadóan vitéz magatartást tanúsított. Páncélos közeltámadás indult a tüzelőállás ellen. A páncélosok megjelenése után rögtön a legközelebbi löveghez ugrott és közvetlen irányzással az első pillanatban kilőtt egy harckocsit és a páncélosok visszavonulásáig állandóan tüzelt.”[5]
A 4. gárda- és 5. gárda-gépesítettdandár erői még aznap birtokba vették a Lajosmizse – Méntelek vasútállomás terepszakaszt.
A Kecskemét−Lajosmizse műúton mintegy 10 szovjet páncélos tört előre. Lajosmizse déli részén az Örkényben gyülekező német 1. páncéloshadosztály[6] (Eberhard Thunert ezredes) tüzérséggel megerősített 1. páncélgránátos-ezredének beérkező részei Huppert alezredes parancsnoksága alatt időközben lezárták, a településre betört két szovjet harckocsit pedig a tüzérségi lövegek kilőtték.[7] A hadosztály 1. páncélos-felderítőosztálya megpróbálta felmérni a gyorsan változó harcászati helyzetet Kecskeméttől északra. A hadosztály harcálláspontja ekkor Inárcson volt.[8]
A 6. gárda-gépesítettdandár és a 37. gárda-harckocsidandár erői ez idő alatt Kecskeméttől északra, illetve Nagykőröstől északnyugatra a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjával, valamint a 23. páncéloshadosztály (Josef von Radowitz vezérőrnagy) – a 128. páncélos-tüzérezred két osztálya által támogatott – 128. páncélgránátos-ezredével és 23. páncélos-felderítőosztályával harcoltak.
A 23. páncéloshadosztály részei Nagykőrös felől Lajosmizse felé nyomultak előre, a 128/III. páncélos-tüzérosztály Somodi-tanyánál foglalt tüzelőállást (Kecskemét északnyugat hat km), ahonnan szovjet harckocsi- és lövészcsapatok készenléti állásait lőtte. A megerősített 128. páncélgránátos-ezred ezután visszatért Nagykőrösre, ahová addigra beérkezett a 23. páncélosezred 10 páncélosa és a 126. páncélgránátos-ezred is.[9]
A szovjet csapatok délután a mai Mikebuda irányában folytatták az előretörést. Késő este ezek az erők beleütköztek az erekjési úttól délre fekvő Inokai-tanya mellett lesállást foglalt német páncélosokba (valószínűleg a 24/III. páncélososztály részeibe). A heves éjszakai harcba mindkét részről tüzérség és gyalogság is beavatkozott. A helyszínen négy kilőtt harckocsi, 15 gépjármű és mintegy 100 halott maradt (szovjet és német vegyesen). A németek végül visszavonultak, részben Irsa felé, részben pedig az összecsapás színhelyétől délkeletre lévő Lipót-majorba.
A hantházai iskola körzetében a németek egy reteszállást létesítettek. Az iskolától keletre, a Varga-tanyán egy légvédelmi tüzérüteg foglalt állást, amelynek egyik lövegét az iskolával szemben, az út déli oldalán helyezték tüzelőállásba. Az iskolától északra, a Kenyeres-tanya mellett három német harckocsi – visszaemlékezők szerint az 503. nehézpáncélos-osztály három Tiger B nehézharckocsija – foglalt lesállást. A szovjet csapatok – néhány harckocsi és a román 9. lovashadosztály részei által támogatva – Lajosmizse felől támadtak részben Inokai-tanya irányában, részben pedig a hantházi iskola felé. A páncélosok egy német légvédelmi ágyút kilőttek, a szovjet gyalogság pedig másik hármat épen zsákmányolt. A német és szovjet harckocsik is felvették a harcérintkezést, majd egy órányi tűzharc után a németek Csemő felé visszavonultak.
Orbay ezredes, a 8. tábori póthadosztály parancsnoka 13 óra körül parancsot kapott, hogy szedje össze egész hadosztályát, majd hatoljon be velük a bekerített Kecskemétre, s ott „Kampfkommandant”-ként, vagyis meghatalmazott „harcparancsnokként” vegye át a város védelmének irányítását.[10] Erre ekkor már természetesen semmi esély sem volt.
Este hatkor Kecskemétet a 320. és az 59. gárda-lövészhadosztály erői támadták. A szovjet csapatok ekkor a város északi és északnyugati részén harcoltak.[11]
Napközben a 24. páncéloshadosztály Kecskeméttől északra harcoló harccsoportjai többször is megpróbálkoztak a várost védő német csapatokkal való egyesüléssel. A szovjet csapatok védelme, illetve a kialakuló lőszer- és üzemanyaghiány azonban ezt megakadályozta.
Aznap a német I. repülőhadtest – szovjet adatok szerint 52 repülőgéppel – tovább támadta a szovjet csapatokat Kecskemét körzetében.[12]
Az egyik ilyen légi csapás alkalmával – a kelet–nyugati irányú Örkényi úttól délre, a műúton haladó – szovjet oszlopot 16 német csatarepülőgép támadta meg. A szovjet csapatlégvédelem kudarcot vallott. A támadás kezdete után húsz perccel hat szovjet vadászrepülőgép érkezett, s elűzték a német csatarepülőgépeket, amelyek addig több hullámban támadva, két harckocsit és 10 gépjárművet semmisítettek meg. A szovjetek 20 halottat veszítettek.
A német repülőgépek aznap összesen 10 szovjet páncélos, 50 gépkocsi, 20 fogatolt jármű és néhány légvédelmi ágyú megsemmisítéséről, illetve 12 szovjet repülőgép lelövéséről tettek jelentést. A harckocsik közül hatot ismét Rudel alezredes lőtt ki.[13]
A szovjet 5. légi hadsereg repülőgépei október 31-én 634 bevetést hajtottak végre, és légi harcban 12 német–magyar repülőgép lelövését jelentették.[14] A szovjet vadászrepülőgépek azonban jelentős létszámfölényük ellenére sem tudták megakadályozni a mindössze négy Fw 190 repülőgép által fedezett Rudel alezredest feladata végrehajtásában.[15]
Martsa Sándor hadnagy, a 7. rohamtüzérosztály egyik tisztje, szemtanúja volt a német csata- és páncélvadász-repülőgépek, illetve a magyar vadászrepülőgépek támadásának. A tiszt az országút mellett tüzelőállást foglalt rohamlövegének tetején állva, két karjával integetve jelzett a repülőgépeknek, nehogy azok a saját erőket támadják. A hullámokban végrehajtott légi csapások előtt a magyar rohamlövegek már tüzet nyitottak a szovjet harckocsikra, és kettőt harcképtelenné tettek.[16]
A 7. rohamtüzérosztály részei főként Kecskemét déli szegélyén, az ottani téglagyárnál vívtak súlyos harcokat. Az osztály öt bevethető StuG. III rohamlövege, valamint körülbelül 220 gyalog harcoló katonája[17] a német 133. légvédelmi tüzérezred egyik osztályának (Christian alezredes) alárendeltségében védekezett. Az egyik gyalog harcoló rohamtüzér-kötelék parancsnoka, dr. Szűts Ottó zászlós, szakaszparancsnok, itt halt hősi halált.[18]
Mivel a 23. páncéloshadosztály sem tudta felmenteni a 24. páncéloshadosztály és a 133. légvédelmi tüzérezred városban harcoló erőit, von Uslar-Gleichen ezredes saját elhatározásából az északi irányú kitörés mellett döntött.
A várost védő német–magyar erők éjszaka jelentősebb veszteségek nélkül végrehajtották a település kiürítését, majd Kecskeméttől északra egyesültek a 23. páncéloshadosztállyal.
A 7. rohamtüzérosztályt azonban nem értesítették időben a kitörésről. Miután a Kecskemét déli szélét védő magyar alakulat sem parancsot, sem pedig üzemanyagot nem kapott a művelet végrehajtására, csak november 1-jén este – teljesen magára hagyatva – verekedte át magát a szovjet vonalakon, s vonult a pesti hídfőn keresztül a dunaföldvári hídfőbe.[19]
A 24. páncéloshadosztály a feladott várostól hat km-re északra rögtönzött védelmi vonalat. Érdekes, hogy a zavaros helyzetben von Uslar-Gleichen ezredest sohasem vonták felelőségre Kecskemét feladásáért[20]; ugyanakkor a város magyar parancsnokát igen.
A Lajosmizse felé vezető úton haladva, észak felé áttörő védők járműoszlopait több helyen ismét szovjet harckocsik támadták meg. Az egyiket megint az a Szabó László tette harcképtelenné páncélököllel, aki egy nappal korábban már végzett egy másik szovjet harcjárművel. A kilőtt, de meg nem semmisült szovjet páncélos őrzését egy honvéd raj vette át.[21]
Október 31-én nem sokkal éjfél előtt – a kecskeméti ütközet tetőpontján – a „Fretter-Pico” seregcsoport a Dél Hadseregcsoporttól azt a meglepő feladatot kapta, hogy a város megtartása mellett fogja fel a szovjet csapatok támadását a Duna-Tisza közén, majd az Alföldről beérkező III. páncéloshadtest[22] és az LVII. páncéloshadtest[23] erőivel mérjen csapást a támadókra, és törjön előre Szegedig.[24]
E feladat az adott hadműveleti helyzetben végrehajthatatlan volt, mert a kelet felől beérkező – amúgy is legyengült – német páncélos- és páncélgránátos-csapatok már gyülekezési körleteikben is ki voltak téve a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest gyors ütemű előretörésének. Így a németek támadás helyett azonnal védekezni kényszerültek. E feladat szabásakor a hadseregcsoport törzsét nyilvánvalóan az alföldi páncéloscsatában, a mozgóvédelem terén elért sikerek[25] bátoríthatták.
November 1-jén reggelre Kecskemét egész területe a szovjet csapatok birtokába került. A város körül és annak területén a két napon keresztül tomboló harcokban a német–magyar csapatok – a 2. Ukrán Front aznap közölt adatai szerint – 2000 halottat, 724 hadifoglyot, 38 kilőtt harckocsit és rohamlöveget, négy lövészpáncélost, 23 löveget, 22 aknavetőt és 40 géppuskát veszítettek.[26]
A kecskeméti harcokban a magyar 7. rohamtüzérosztály jelentős élőerő-veszteséget[27]szenvedett el. Az osztály öt-hat rohamlövegét lőtték ki a szovjetek, s ebből csak hármat sikerült hátravontatni.[28]
Örményi alezredes személyesen jelentette a védők kitörését Kecskemétről, de beszámolóját a magyar 3. hadsereg parancsnoksága nem fogadta el. Sőt, a hadsereg törzse Orbay ezredest azzal bízta meg, hogy indítson vizsgálatot Örményi alezredes ellen. A 3. hadsereg ugyancsak hadbírósági eljárást kezdeményezett az 58. határvadász-zászlóalj parancsnoka, Zirczy Lajos alezredes ellen (gyávaság miatt), valamint a 21. gyalog tábori pótezred parancsnoka, Benáczy Károly ezredes ellen (helytelen vezetés miatt). Mindkét tisztet egyúttal fel is mentették beosztásából.[29]
A Kecskemét környéki harcok idején a magyar 10. rohamtüzérosztály négy katonája[30] önként jelentkezett mélységi felderítő feladatra abból a célból, hogy adatokat gyűjtsenek a szovjetek által már megszállt országrész viszonyairól. Német hírszerzők segítségével 1944. október 31-én átmentek a szovjet vonalakon és Kecskemét, Kiskunfélegyháza, Szeged, Hódmezővásárhely, Szabadka és Baja érintésével haladva, igen értékes híranyagot gyűjtöttek össze. Eközben több nehéz helyzetből is ügyesen kivágták magukat. Azonban visszatérés közben, a Dunán való átkeléskor, 1944. november 7-én Bár és Dunaszekcső között a szovjet csapatok tüzet nyitottak rájuk. Hődör Sándor őrvezető géppisztoly-lövedékektől találva hősi halált halt. A másik három felderítő 1944. november 14-én szerencsésen visszatért a saját vonalak mögé. Mindannyian a Magyar Kis Ezüst Vitézségi Érmet kapták elismerésül.
A Kecskemét környéki ütközetben a főszerep szovjet részről a 2. gárda-gépesítetthadtestnek, német részről a 24. páncéloshadosztálynak, magyar részről pedig az 1. honvéd páncéloshadosztálynak, illetve a 7. rohamtüzérosztálynak jutott. Ezek alapján tehát páncélosütközetről beszélhetünk. Ha azonban megvizsgáljuk közelebbről, hogy a felek páncélozott harcjárműveit milyen fegyverekkel tették harcképtelenné, láthatjuk hogy a kép ennél összetettebb.
A rendelkezésre álló adatok szerint a német légvédelmi lövegek 20, a páncélököllel felszerelt magyar páncélromboló honvédek hat, a magyar 7. rohamtüzérosztály StuG. III rohamlövegei legalább 18, a magyar tüzérek négy, a német 24. páncéloshadosztály legkevesebb 11, a német 1. páncéloshadosztály tüzérsége kettő, a német 2. csatarepülő-ezred pilótái pedig igazoltan 24 (összesen 85) szovjet páncélos kilövését jelentették október 29. és november 1. között.
Szviridov altábornagy 2. gárda-gépesített hadteste szovjet adatok szerint november 1-jén már csak 200 üzemképes harckocsival és önjáró löveggel rendelkezett.[31] Ebből arra következtethetünk, hogy az október 29. és november 1. között megvívott harcokban legkevesebb 48 harckocsit és önjáró löveget veszített.
A német–magyar páncélos-veszteség zömét véleményük szerint az 1. honvéd páncéloshadosztály – elsősorban német eredetű – páncélosai képezhették. Az eleve gyenge erőkkel és kevés bevethető páncélossal rendelkező német 24. páncéloshadosztály az összecsapásokban viszonylag kis veszteségeket szenvedett (becslésünk szerint mintegy nyolc-tíz páncélosát és négy lövészpáncélosát lőtték ki a szovjetek). A seregtest Kecskemét kiürítésével elkerülte a megsemmisítést.
A 24. páncéloshadosztály – a 133. légvédelmi tüzérezred és magyar csapattöredékek támogatásával – a harckocsik és önjáró lövegek tekintetében több mint tizenegyszeres (!) erőfölényben lévő 2. gárda-gépesített hadtestet október 30-án reggeltől november 1-jén reggelig, vagyis 48 órán keresztül lekötötte Kecskemét körzetében.
Megítélésünk szerint e rövid haladék tette lehetővé, hogy az alföldi páncéloscsata után átcsoportosított német páncéloscsapatok beérkezzenek az Örkény–Nagykőrös terepszakaszra, és szembeszálljanak az immár két gárda-gépesített hadtesttel Budapest felé támadó szovjet 46. hadsereggel. E késedelem nélkül a szovjet harckocsi- és gépesített csapatok talán már október 31-én behatoltak volna az akkor még szinte megszállatlan „Attila” vonalba, és semmi sem állta volna útjukat Pest belső területei felé.
[1] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209303. felvétel).
[2] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 31-én (moszkvai idő szerint) 15 órakor leadott jelentés, 1944/384.
[3] A védők által összeszámolt páncélosok mennyiségére lásd Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. 21. rész. In: Hadak Útján 1964. márciusi szám. 8. o.
[4] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 31-i bejegyzés.
[5] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM sz.n./eln. 8. e. oszt. – 1944.
[6] Az 1. páncéloshadosztály 1944. október 27-i adatok szerint nyolc bevethető Panther és kilenc Panzer IV harckocsival, két rohamlöveggel, 30 tüzérségi löveggel, 11 nehéz páncéltörő ágyúval és mintegy 1000 fős gyalogsági harcos-létszámmal rendelkezett.
[7] A VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója (1944. október 31., 2. o.) mind a hat itt kilőtt szovjet páncélost a német 1. páncéloshadosztálynak tulajdonította.
[8] Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 677. o.
[9] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209314. felvétel), valamint Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 434. o.
[10] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 31-i bejegyzés.
[11] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 31-én (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/387.
[12] A 2. csatarepülő-ezred törzse október 31-én egy Ju 87 G2 páncélvadász-repülőgéppel és öt Fw 190 F8 csatarepülőgéppel rendelkezett. A 2/I. csatarepülő-osztálynak aznap 22 Fw 190 F8, a 2/II. csatarepülő-osztálynak 22 Fw 190 F8 és egy Fw 190 G8 repülőgépe, a 2/III. csatarepülő-osztálynak pedig 26 Ju 87 D5 zuhanóbombázó-repülőgépe volt. Az ezred 2/10. páncélvadász-százada négy Ju 87 D5 és 12 Ju 87 G2 repülőgéppel rendelkezett. Lásd a német légierő kimutatását a repülőcsapatok repülőgép-állományáról: csatarepülőgépek 1944. szeptember 30-án és október 31-én (másolata a szerző birtokában).
[13] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209317. felvétel).
[14] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 31.
[15] Lásd Rudel, Hans-Ulrich: Trotzdem. Göttingen, é.n. 170-171. o.
[16] Palásthy András interjúja Martsa Sándorral, a 7. rohamtüzérosztály egykori tisztjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 25. hangkazetta.
[17] A rohamlövegek hiányában gyalog bevetett rohamtüzérek mellett e kötelékekben mintegy 30 – önként jelentkezett – levente is harcolt.
[18] Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.
[19] Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta. Továbbá lásd Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. 21. rész. In: Hadak Útján 1964. márciusi szám. 8. o.
[20] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209315. és köv. felvétel), illetve V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.
[21] Szabó László: Kistelektől a polgárdi ipartelepig. 2. rész. In: Haditechnika 2003/4. szám 91. o.
[22] A „Fretter-Pico” seregcsoportnak aznap alárendelt III. páncéloshadtest törzsének harcálláspontja este Dömsödön volt.
[23] Az LVII. páncéloshadtest harcálláspontja Weckerle-majorban volt, Pilistől hat km-re délnyugatra.
[24] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 31. 10. 1944 (625. tekercs 7209319. felvétel).
[25] 1944. október végén Nyíregyháza körzetében a német–magyar csapatok összehangolt ellencsapása rendkívül súlyos veszteségeket okozott a Tisza átkelőit elért szovjet gyorsan mozgó csapatoknak.
[26] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 1. A német–magyar személyi veszteségek biztosan eltúlzottak, méghozzá jelentősen. A német 24. páncéloshadosztály 1944 októberében összesen 456 főt (ebből 13 tisztet) veszített. Igaz, hogy a tiszti veszteség 61 százaléka október 29-31. között keletkezett. Ha az altiszti és legénységi veszteséget is ezzel arányban becsüljük meg, akkor a hadosztály a Kecskemét körüli harcokban összesen mintegy 280 főt veszíthetett. A 133. légvédelmi tüzérezred veszteségeiről egyelőre nincs adatunk. A szovjetek által jelentett német–magyar anyagi veszteség nagyságrendjét elfogadhatónak tartjuk.
[27] A 7. rohamtüzérosztály a rendelkezésre álló veszteségi adatok szerint mintegy 45 főt veszített Kecskemét körzetében. A város körüli harcokban 1944. október 30. és november 1. között a magyar csapattestek összesen 120 katona elestét, megsebesülését vagy eltűnését jelentették. Lásd a HM HIM Központi Irattár őrizetében lévő veszteségi adatokat.
[28] Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.
[29] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. november 1-jei bejegyzés.
[30] Kitüntetési javaslatuk alapján hármuk neve ismert: Buzsáky József tizedes, Benák László őrvezető és Hődör Sándor őrvezető. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), a m. kir. 10. rohamtüzérosztály iratai.
[31] Szabó Balázs: A 2. Ukrán Front budapesti hadműveletének első szakasza. In: Hadtörténelmi Közlemények 1969/4. szám, 618. o.
Forrás: Dr. Számvéber Norbert: Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13. Nagyon köszönjük!
