A jégkorongozás utózöngéje és eredményei

Sólyom János cikkét mikor közreadtam, én nem is gondoltam bele olyan dolgokat, amik abban nincsenek, mint ahogy egy csapatnévbe se érdemes, de látom már, ha nagyon akarunk azért lehet.

A korrektség megkívánja, hogy közreadjam a választ is, ami egyféle helyreigazítás, továbbá itt vannak az eredmények is. Személyes hozzáfűznivalóm csupán annyi, hogy egy csapatnak elrettentő nevet adni szerintem elfogadott és helyénvaló dolog, másrészt az ipari robbantási szakértők egy komoly szakma képviselői, ahol fontos a pontosság, óvatosság és a körültekintés, a tévedés pedig nem csak a szakmai, hanem a földi pályafutás végét is jelenti sok esetben. Tehát még ha mélyebb dimenziókat képzelünk is egy szójátékba, én akkor se értem, mi a hiba a képletben.

Kérem tehát Sólyom Jánost és Kiss Józsefet is, hogy tekintsék ezt az egészet csupán félreértésnek, lévén az írott dolgok mellőzik a jelentést pontosító metakommunikációt. ha pedig ez könnyebb egy direkt beszélgetés során, tegyék meg.

Mindezzel együtt itt vannak a válaszok, változtatás nélkül:

Kedves Sólyom János!

 

Örülök, hogy, bár korcsolya nélkül, de azért bátran és határozottan mozogtál a jégen.

Sajnálattal olvasom, hogy a teljesen a hobbi és a kellemes szórakozás legnaivabb szándékával szervezett hétvégi programunk belőled milyen hihetetlen gondolatokat hozott elő. Biztosítalak Téged , hogy ezek a gyerekek, akik „Hídrobbantók” néven neveztek be a játékba a szándékaik és gondolataik legmélyebb bugyrában sem azonosulnak az általad rájuk ragasztott Matuska Szilveszter cselekedeteivel, életfelfogásával. Ezért megkérlek, hogy ne is próbálj ezen gondolat mentén semmit sem rájuk testálni, rajtuk az esetleges tudatlanságuk révén bármit is számon kérni. ( Ha úgy érzed, hogy ebben a témában van bepótolni valójuk vagy némi  tájékozatlanság a bűnük, akkor javaslom, hogy egy történelem órán tedd meg és ne itt.)

 

Én, Kiss József (már ne haragudj, nem a „hangadója” voltam ennek a sokak számára kellemes szombat délutáni jeges programnak, legalább is sokaknak ez volt a véleményük, hanem) a szervezője és a koordinátora is, természetesen nem egyedül, hanem olyan segítő társakkal akik közreműködésével úgy sikerült, ahogy sikerült. Ezúttal is köszönöm nekik. De, mint, ahogy Te is nagyon sok sikeres, (én a töredékét sem) értelmes, hasznos, színvonalas rendezvényt, programot szerveztél életedben — (csak a tény kedvéért jegyzem meg, hogy számtalanszor a személyes anyagi vagy kisebb-nagyobb tárgyi támogatásom birtokában) próbáltam egy kellemes szombat délutáni, némi virtussal fűszerezett valamit véghezvinni és nem többet. Pont.  

Ezért, azt gondolom, hogy nem kéne semmilyen ide nem passzoló történelmi személyeket, eseteket, cselekedeteket ebbe a buliba bepréselni, társítani, ráragasztani, …stb, mert ez a szándék azonnal megöl minden jó szándékú alulról jövő civil kezdeményezést!!!

 

Ha csak félre értettem a mélyen szántó, de egyébként javarészt elismerő kritikádat, akkor bocsánatot kérek Tőled, és remélem, hogy a következő jéghoki bajnokságunkon alkalmam lesz az általad felajánlott valamely díjat, valamely jeges részvevőnek átadni:

 

                                      „Jeges” üdvözlettel: Kiss József

                                                                  30 9535 517

 

A február 11-ei jégkorong bajnokságra nevezett csapatok:

 

JEGESMEDVÉK:       Treiber Gergő             

                                      Treiber Emil                

Csóri Arnold               

Béres Mátyás              

                  

HÍDROBBANTÓK:     Kocsis Viktor

                                      Kisjuhász Bence

Nana Márkó

                                      Lukács József

 

JÉGLOVAGOK:                   Kiss József

                                      Túri Tamás

Kollár Vendel

Válent Roland

 

BULDÓZEREK:          Nagy Péter

                                      Seves Roland

                                      Hornacsek Dávid

                                      Vas Máté

 

BOMBÁZÓK:              Besenyi Péter

                                      Varga Zsolt

                                      Kiss Norbert

                                      Kiss Tamás

 

JÉGKIRÁLYOK:         Csicsó István

                                      ifj. Csicsó István

                                      Csicsó Patrik

                                      Sztana Dániel

                                     

1. helyezett:         JÉGLOVAGOK

2. helyezett:         BOMBÁZÓK

3. helyezett:         JÉGKIRÁLYOK  csapata lett.

 

Gólkirály Válent Roland 17 góllal.

 

Gratulálok mindenkinek!!!

 

Nagyon köszönöm mindenkinek, aki részt vett, aki segített, akár technikai eszközzel, akár a lebonyolításban.

Külön köszönet Földházi Zolinak a korrekt bíráskodásért és kedves feleségének, Ilikének a precíz regisztrációért.

  

A NAGY ÉRDEKLŐDÉSRE VALÓ TEKINTETTEL, AMENNYIBEN AZ IDŐJÁRÁSI KÖRÜLMÉNYEK ÉS  A JÉG MINŐSÉGE IS IDEÁLISAK LESZNEK, AKKOR FEBR. 18-ÁN, SZOMBATON 14,00 ÓRAI KEZDETTEL ISMÉT SZERVEZÜNK  EGY HASONLÓ BAJNOKSÁGOT!!!

 

SOK SZERETETTEL VÁRUNK MINDENKIT JÁTÉKOSNAK, SZURKOLÓNAK, TÁMOGATÓNAK!!!

 

                                                       KISS JÓZSEF

                                                       06 30 9535 517

 

 

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?