Airsoft nyílt nap és turista pihenőhely avatása a Golgotán

Szeretettel várunk mindenkit holnap, azaz október 23-án a Lajosmizse Kláber-telep felőli szélén lévő Golgotára! Egész napos rendezvényként airsoft nyílt nap lesz, illetve délelőtt 9:00-kor avatjuk a Golgotai pihenőt, ami a zöld sávval jelzett Kápolnák útját bejáró turistáknak ad alkalmat egy kis pihenésre. Persze a turisták mellett remek hely ez a cserkészeknek és az iskolásoknak is, ha egy kisebb, egynapos kirándulást tennének. Ebben segítségükre lehet a pihenő közelében (Klábertelep v.m.h.) megálló vonat is.

Hogy lehet kijutni?

 

Jelenleg a Golgotán az alábbi létesítmények vannak:

– ingyenesen használható bárki számára a kispályás füves focipálya, a turista pihenő, a tűzrakóhely, illetve a domboldalban a 30+30 fős lelátó, ami remek helyszíne lehet a kisebb előadásoknak, rendhagyó környezet vagy honismereti óráknak, cserkész foglalkozásoknak!

– csak a tulajdonos engedélye és felügyelete mellett használható az airsoft pálya, szervezett játékok keretén belül!

Programok:

9:00: Golgotai Turistapihenő avatása:

Az újonnan elkészült turistapihenő ünnepélyes átadása. Akik gyalog szeretnének kijönni, egy kis túra keretében, azoknak javasolt indulás reggel 8:00-kor a római katolikus templom elől, a Zöld sáv turistajelzést követve a Szent Lajos utca irányába.
9:00-tól: Kiállítás:
Fegyverek, felszerelések, optikák, festések, öltözékek, eladó-bérelhető cuccok

9:00-tól: büfé, frissen grillezett finomságokkal és szendviccsel, üdítővel a Harapintó Büfé jóvoltából

 

10:00-tól Bemutató:

airsoft  tapasztalatok, érdekességet, egyéb trükkök, taktikák, miért ne kezdj sniper fegyverrel kérdésre válaszok.
Játék:
időpontok: 11:00    12:00    13:00    14:00    15:00
Egy játék kb. 20 perces, 5 játékos kb. 3 szervező ellen egy villámharc erejéig a hátsó pályarészen. Egyszerű visszaállós TDM játék, részletek a helyszínen.

500ft/fegyver/kör. A játékon 18 év felettiek vagy 16 év felettiek szülői engedéllyel vehetnek részt, józan állapotban, a szervezők beleegyezésével!

A pálya területén is nyugodtan szét lehet nézni, a jelenleg tartó játékokat is meg lehet nézni egy láthatósági mellény, és védőszemüveg használatával.

Fényképek is folyamatosan készülnek, amiket már a helyszínen is meg lehet nézni, de felkerül majd a weboldalra, és facebookra is.

Időpont: 2012.10.23 (kedd)

Kezdés: 9:00

Vége: sötétedés előtt, érdeklődőktől függ.

Elérhetőség:

E-mail:  szoeroes@jaszlajosmizse.hu

tel.: 06-20/394-7527; 06-30/486-2989

web: www.redfox.atw.hu

facebook: redfox airsoft Kecskemét; http://www.facebook.com/golgotaairsoft

Támogatónk: LAJOSMIZSEI POLGÁRŐR EGYESÜLET, www.jaszlajosmizse.hu

Kategória: Friss, helyi, sport | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?