Az járt jól, aki halogatta a csatornára kötést

A csatornára már augusztus óta rá lehet kötni, és a dolgok jelen állása szerint (imént kértem telefonon megerősítést dr. Adonyi Lajostól) 2015. november 1-ig mindenki köteles rákötni (akinél a lehetőség adott).

Aki igyekezett élni a lehetőséggel, és már augusztusban rákötött, majd bevitte a papírt a Víziközmű társulásnak, az aktuális vízóra állással, az mostanában kapta meg a vízdíj számláját. Ezzel együtt megjött a válasz is, amire augusztusban sem a Víziközmű társulás, sem az önkormányzat, sem a Bácsvíz nem tudott választ adni (bár aki pesszimista volt, sejthette): a leadott vízóraállástól számítva kell fizetni a csatornadíjat.

Hogy mennyi is a csatornadíj? Nem pont annyi, mint a vízdíj, de nem is sok híja. A mellékelt képen látható: aki kettővel szorozza fel az eddigi vízdíját, az egy jó közelítő becslést kap.

IMG_20151015_095439

Azzal sem érdemes trükközni, hogy majd magasabb óraállást diktálunk be: 1-2 köbméternél minimális a megtakarítás, annyiért meg nem érdemes rizikózni egy több tízezres büntetést. A “majd én úgyis megúszom” gondolatra pedig jöjjön egy intő példa: a példánkban szereplő fogyasztási helyen nemhogy a vízóra állást jöttek azóta ellenőrizni, de egész véletlenül esedékes lett egy vízóra csere is…

Hallottam én is a szóbeszédet, hogy majd meghosszabbítják a határidőt, de erről majd az ezt követő testületi ülésen lehet leghamarabb szó. Érdemi döntés nincs, a november elsejei határidő él. A hosszabbításra nincs semmi garancia. Ha mégsem hosszabbítanak, és még nincs bekötve, akkor elég brutális talajterhelési díj várható, továbbá jön a tél, s ha beáll a fagy, rá sem lehet majd kötni.

Az egész történet csak egy kérdést vet fel: miért nem lehetett erről tájékoztatni a lakosságot? Legalább akkor, amikor már leadták az óraállást?

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?