Bravúros győzelem Békésen

A kiesés ellen küzdő, továbbra is tartalékos mizsei csapatnak a papírforma szerint nem sok esélye volt a dobogón tanyázó Békés otthonában, de ezúttal borult a papírforma!
Békés – Drén KC – Mizse KC 26 – 27 (14-12)
Békés, 250 néző. Vezette:Csányi – Drinóczi
Mizse KC: Koncz – Drabant 1, Keresztes 2, Benke 7(1/1), Vancsics 8(5/4), Zsolnai 3, Bán 4.
Csere: Mátrai (k), Lengyel (k) – Csapi, Imregi 2, Szajbert, Kollonay, Polyák.
Mb. edző: Sápi Zsombor
Kiállítás: 16 perc ill. 14 perc (Szajbert kizárás) 7-m-es: 5/3 ill. 6/5.
A hazai csapat kezdte jobban a mérkőzést, 2-0-ra vezettek, de Vancsics találatával a Mizse is elkezdte termelni a gólokat,egészen a 18. percig minden hazai találatra tudtunk válaszolni, és így 9-8 volt az állás. Gigászi küzdelem volt a pályán, és az elkövetkező 10 perc a hazaiak fölényével telt el, el is húztak hárommal, de a félidő végére sikerült kettőre faragni az előnyüket.
A második félidőt góllal kezdtük, de ismét háromra nőtt a hazaiak előnye. A békésiek a várakozással ellentétben nem tudtak háromnál többel ellépni, mert hősiesen küzdött csapatunk.A hazai közönség ezt nehezen viselte ,egyre többet elégedetlenkedtek, mert arra számítottak, hogy lerohanják csapatunkat, ami viszont nem jött össze nekik, mert ragadtunk rájuk, mint a pióca. A 45. percre egy gólra sikerült faragni hátrányunkat, de ezután ismét kettő lett közte. egyre türelmetlenebb lett a hazai csapat is szurkolóikkal együtt, és megrökönyödve látták, hogy a 48. percben 48. percben kiegyenlített csapatunk, sőt az 50 percben a vezetést is átvettük a legnagyobb megdöbbenésükre. A következő támadásukat sikerült kivédekezni, majd az ellentámadást követően büntetőhöz jutottunk. Ekkor óriásit hibáztak a játékvezetők, hiszen Vancsics gólját elvették, mondván, hogy egy játékosunk a lövés előtt belépett a kilences vonalon! Ha ez így volt, akkor is ismétlést kellett volna ítélni, de nem történt! Az izgalmak egyre fokozódtak, a hazaiak ellentámadásuknál büntetőhöz jutottak, amit viszont elhibáztak! Forrtak az indulatok a pályán, és a nézőtéren egyaránt, miközben újabb gólt szereztünk, Keresztest vérző arccal, félig ájultan kellett letámogatni. A hazaiaknak közben sikerült az egyenlítés, de még volt hátra négy perc. Ezután 25-24-re, majd 26-25 re vezettünk, de a hazaiak támadhattak, ám ekkor Szajbert piros lapos kizárást kapott! Emberhátrányban védekeztünk, de húsz másodperccel a vége előtt kiegyenlítettek. Időkérésünk után támadhattunk, majd Benke az utolsó pillanatban gólt lőtt, az eredményjelző sípja pedig megszólalt, csapatunk pedig örömittasan ölelkezett a pályán, amikor is kiderült, hogy még kettő másodperc van hátra. Oláh Gábor állt oda a középkezdéshez, de lövését sikerült blokkolni, így valósággá vált a csoda, hiszen otthonában győztük le a dobogós békési csapatot!
Sápi Zsombor: amit láthattunk, az maga a csoda, hiszen erre az eredményre senki sem számított, de csapatunk idegtépő, hősies küzdelemben fölül írta a papírformát. Óriási gratuláció a CSAPATNAK!

Kategória: Friss, helyi, sport | A közvetlen link.