Döntetlen Debrecenben…

Utolsó bajnoki mérkőzését is lejátszotta csapatunk Debrecenben, ahol egy végig kiélezett mérkőzésen döntetlent ért el, így a 11.helyen végzett a bajnokságban, ami 7 év NB-I/B-s szereplés után lehet, hogy a kiesést eredményezi.

 

DEAC – MIZSE KC 26-26 (9-10)

Debrecen, 150 néző. Vezette: Kiu-Kiu

MKC: Lengyel – Drabant 3, Scheuring 2, Hollós 3, Benke 9(3/2), Ács 8, Bán 1

Csere: Vikor(k) – Takács, Garajszki, Polyák, Szórád, Kuli, Gábos, Harkai, Soltész

 

Mindkét csapat idegesen, sok hibával, gól ínségben kezdte a mérkőzést. Bár a hazaiak szereztek vezetést, fordítottunk, és a félidő végéig rendre vezettünk, vagy döntetlen volt az állás.

Szünet után 8 perc alatt egy 5-1-es sorozattal kezdtek a hazaiak, így 3 gólos előnyre tettek szert. Ezután kiegyenlített lett a játék, és feljöttünk egy gólra (44.perc 17-16). Fej-fej mellett ismét elhúztak a hazaiak 3-mal (56.perc 25-22). Eldőlni látszott a mérkőzés, de a csapat összekapta magát, és jobb hajrával egy 4-1-es sorozattal egyenlített.

 

Avar György: Számunkra nagy volt a tét, nem játszottunk jól, de mindent megtettünk a győzelemért. Sajnos mások döntöttek a sorsunkról, így nem biztos az NB-I/B-s folytatás.

 

Kategória: Friss, helyi, sport | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?