Első lajosmizsei bababörze

A hétvégén került megrendezésre az első lajosmizsei bababörze, az Ipartestület Székházában. A székház udvara és két terme állt a kiállítók rendelkezésére.

Kisfiammal mi is elmentünk, és oda felé menet több párt is láttunk, akik kiskáddal, nagyobb szatyrokkal mentek haza, valószínűleg a börzéről. Mi elég későn értünk oda (a börze 09-13 óráig tartott, mi kb. 1/2 11-körül értünk be).

A bejárat előtti tábla

Maroknyi árus vette birtokba a terepet, de annál nagyobb volt a kínálat. Az udvaron annyi hely volt, hogy aki babakocsival érkezik, az ott le tudott parkolni vele, de bemenni az épületbe már anélkül lehetett. Gyerekkel a kézben is ügyelni kellett, hogy a kirakott árukat ne sodorjuk el.

Az udvar tele ruhákkal, no meg játékok is voltak szépen

A kiállított termékek java része ruha volt, minden méretben, és típusban (bár a legtöbb így is kislányokra való volt), de a játékok és egyéb felszerelések (pl. babahordó) is megtalálhatók voltak. A kiállított termékek attól függetlenül, hogy használtak voltak, mind jó minőségű és állapotú volt.

Gyerekkel a kézben is alig lehetett elférni a sorok között

Aki elment megnézni a börzét, garantáltan nem távozott üres kézzel, hiszen mindenki megtalálhatta gyermeke neméhez és stílusához illő ruhákat, játékokat, a bolti ár töredékéért.

Nagy érdeklődés övezte az első lajosmizsei bababörzét. Én személy szerint bízom benne, hogy nem ez volt az utolsó, amit piciny városunkban rendeztek.

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?