Igen kegyes időjárás és szolid érdeklődés övezte az első lajosmizsei Tarhonyafesztivált a Régi városháza, jelenleg helytörténeti Múzeum udvarán.
Kicsit a szokásos családi főzőverseny előhangjának is tekinthetnénk ezt, de összehasonlíthatatlan a kettő hangulata. Ugyan nem volt minden főzőhely foglalt, mert sokan távol maradtak ígéretük ellenére (talán a reggeli felhőktől riadtak meg), mégis számomra ez volt a legjobb hangulatú, legszebb környezetben megrendezett lajosmizsei főzőverseny!
Így készül a tarhonya (ez a szobor nem az a szobor)
Fél tizenegy körül érkeztünk, s már az Óvodánál csiklandozta az orrunk néhány fenséges illat! A baráti, családi és céges (Mizsetáp) bográcsok mellett igazi profiként ott volt a Tanyacsárda is. Náluk a tarhonya mellé füstölt galambhús főtt, fatűzön, ami aranyérmet érdemelt. Az ezüstérmes Kósa Árpád lett, a bronzérmes Dobos Zoltán, a legbecsesebb vándorkupát Pintér “Dodi” József nyerte a Hobby kocsma képviseletében, zöldséges marhahúsos tarhonyájával, a többiek különdíjat nyertek. (Az eredmények jelentését köszönjük Orcsik Tóninak.)
A Tanyacsárda ifjú titánja
Az ezüstérmes (és párhuzamosan főzött többféle ételéért különdíjas) Kósa Árpád
Halló, Teletál Ételfutár? 🙂
Pintér Dodi vándorkupát érő marhahúsos-gombás-zöldséges tarhonyája
A Mizsetáp kft. csapata
Ezt követően szobrot kapott Benke Laci bácsi. Egy kb. 60 centis mellszobrot, egyik kezében könyve, másikkal jellegzetes mozdulattal jelzi, milyen finom az étel. Nem nagyon szokott élő ember szobrot kapni. Bár kivétel erősíti a szabályt. Emlékszem, amikor tavaly ősszel, mikor a “Kocsis Tibó utca” médiahacket követtem el, felhívott a polgármester, és azt mondta, hogy nem büszke rám. És igaza volt. Ekkora blődséggel meglovagolni az aktuális “hype”-ot nem szép dolog, csak hatékony. Ehhez képest ma Laci bácsi szobrát avatta. És igaza van. Mert remélhetőleg így ismét számos helyen bemondják/leírják Lajosmizse nevét a hírekben, ingyen és bérmentve, és a gerillamarketing már csak ilyen. Laci bácsi meg éljen soká, egy mellszobrot igazán megelőlegezhetünk neki eddigi érdemeiért is.
Benke Laci bácsi, a szobrot kapott szakács
Benke Laci bácsi megboldogult anyukájának a háza a Vörösmarty utcában, ahova a Benke fivérek haza-haza látogatnak, bár zömmel lakatlan.
A Tarhonyafesztiválból pedig nagyon remélem, hogy hagyomány lesz. A szervezők olyan hangulatot, olyan SZÉP rendezvényt hoztak létre már első nekifutásra is, amiről sajnálhatja, aki lemaradt. Szöveggel, képekkel elmondani nem lehet, milyen az, amikor az finoman illatozó bográcsok mellől az ebédre várva az ember nézelődik kicsit a kis számú és magas színvonalú árus standjánál, majd körülnéz a múzeumban, s onnan kilépve a helyi népdalkör és zenekar nótája fogadja: “Jászkunsági gyerek vagyok…”. Számomra ez volt a csúcspont, ez volt a pillanat, amikor úgy éreztem, most jó igazán lajosmizsei jásznak lenni!
Ha lesz jövőre, nem csak fényképezőgépet viszek, hanem bográcsot is!
