Építs madáretetőt! – verseny MÉNTELEKI 5-8. osztályos általános iskolások részére

A www.jaszlajosmizse.hu – Lajosmizse internetes újsága a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságának Természetismereti Osztályának szakmai közreműködésével

MADÁRETETŐ, MADÁRODÚ ÉPÍTÉSI VERSENYT HIRDET

ménteleki 5-8. osztályos általános iskolás tanulóknak, Szőrös Zoltán József (1950-2009) egykori ménteleki diák emlékére. NEVEZÉSI DÍJ NINCS! Egy tanuló több munkával is nevezhet.

A verseny menete: a versenyzők a kész pályamunkákat előzetes szakmai szemlének vetik alá a végső határidő előtt kettő héttel, hogy ha kell, kijavíthassák a hibákat, a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa építő javaslatainak megfelelően. Ezek után a végső határidőben bemutatott, leadott munkák fotói felkerülnek a www.jaszlajosmizse.hu facebook oldalára egy képgalériába, ahol szavazni lehet rájuk. Egy like – egy szavazat, egy ember több pályamunkára is szavazhat. A legtöbb szavazatot kapó pályaművek nyernek (az első három pályamű esetén fellépő esetleges szavazategyenlőség esetén meghosszabbodik a szavazási határidő addig, amíg a döntetlenség fennáll, tehát csak egy-egy helyezett lehet).

A madáretetők építéséhez javasolt szakirodalom:

Schmidt Egon: Gyakorlati madárvédelem

Agárdy Sándor: Erdei Iskola

Andrési Pál: Cselekvő természetvédelem

http://mme.hu/napi-madarvedelem/madarvedelmi-eszkozok/oduk-es-koltoladak.html

(az odúméretek egy táblázatban találhatók, ahol a méret belméretet jelent)

Elvárás, hogy másodnyersanyagokat, újrafelhasznált anyagokat is használjanak építéskor!

Törekedni kell a minél olcsóbb kivitelezésre! A készítéshez családi segítség igénybe vehető.

A verseny után a madáretetőket és az odúkat a versenyzők saját maguk is kihelyezhetik otthon, vagy csoportosan is kihelyezhető a golgotai turistapihenő környéki fenyvesben

A verseny díjai :

  1. 1. díj: digitális videokamera
  2. 2. díj: napelemes és USB-ről is tölthető olvasólámpa
  3. 3. díj: napelemes robot

 

A pályamunkák előzetes bemutatásának határideje: 2012. november 16.

 Ez után új pályamunkák nem érkezhetnek be, a már nevezett pályamunkákon viszont szükség esetén javítások, módosítások végezhetőek.

A pályamunkák beadásának végső határideje 2012. november 30.

Ezek után lehet szavazni az interneten 2012. december 14. 22:00-ig (döntetlen esetén a szavazás automatikusan addig tart, míg az első három helyezett sorrendje el nem dől).

Eredményhirdetés: 2012. december 14. késő éjjel, percekkel a határidő lejárta után.

Ekkor tesszük közzé a díjátadás mikéntjét, időpontját is.

Jó építést kívánunk!

Kategória: Friss, helyi, kultúra, Pályázat/játék | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?