Szombaton jelentette be Vitézy Dávid a facebook oldalán a kormánydöntést, miszerint a kormány fejleszti a Budapest-Lajosmizse-Kecskemét vasútvonalat, várhatóan 2023-as kezdéssel. Néhány gondolattal már jeleztük, mit is fog ez jelenteni Lajosmizse számára, de vegyük górcső alá, mit is jelenthetne még ezen túl, ha a városvezetés a kormány szándékával összhangban a vasútfejlesztéseket kihasználandó ütemezné a településfejlesztést a következő években.
Készítettünk egy térképet, amelyen a nagy piros vonaltól a vasút felé eső részeknek közelebb lenne a vonat, mint a busz, a kék vonalak pedig az egyes vasúti megállóhelyek, állomások “vízválasztói”. Ha a tervek szerint Lajosmizse és Kecskemét közt félóránk járna akadálymentesített vonat, kb. félórás menetidővel, akkor az teljesen versenyképes lenne a buszokkal szemben, sőt, Lajosmizse-Méntelek-Hetényegyháza viszonylatban már a jelenlegi öreg BZMot-ok is gyorsabbak mindennél, csak ritkán járnak.
Nulladik lépésként már megvalósult a Baross téri P+R parkoló a MÁV kivitelezésében, és lényegében megvalósult a Zöld Város projekt részeként a piactér felújítása, amihez szépen fog illeszkedni a megújuló vasúti megállóhely.
Első lépésként az épp aktuális, 95%-os finanszírozottságú, külterületi utak fejlesztéséről szóló pályázatban a Klábertelepi és a Buckói utak kerülhetnének fejlesztésre, ezáltal is a környékbeli lakosok és gazdák számára könnyebben elérhetőek lennének a Lajosmizse-Alsó illetve Klábertelep vasúti megállóhelyek. Ne feledjük, korábbi igényfelmérő szavazásunkon toronymagasan ezt a két dűlőt, valamint a hozzájuk kapcsolódó külterületi utakat szerette volna a lakosság fejleszteni, jelentősen más dűlőútra javaslat sem érkezett! Ezáltal nem csak a jelenleg a rossz urbanizáció miatt szegregált Klábertelep városrész revitalizációja történhetne meg, de Méntelek is még inkább bekapcsolódhatna Lajosmizse vérkeringésébe: nem csupán dolgozni vagy tanulni járhatnának át az ott lakók, de vásárolni is szívesebben jönnének, növelve a városunkban az adóbevételt a munkahelyek számát, a potenciális munkaerőt, erősítve városunk szerepét a környéken. A környéken nagyon jelentős a fóliasátras kertészeti termelés, elég csak a műholdképre pillantani. A gazdáknak sem mindegy, milyen úton jut el a szamóca vagy a paradicsom a piacokig a fóliasátorból! A dolog turisztikai jelentőségét se feledjük el, Buckóban számos vállalkozás foglalkozik falusi turizmussal, vagy turisztikai vállalkozással, ők is jobban megközelíthetőek lennének. Klábertelep közelében ráadásul turistaút is halad, amelynek nagy előnye a vasúti megállók közelsége, például Lajosmizse-Alsó egy kiváló adottságú kezdő vagy befejező állomása egy túrának.
Klábertelepen a régi üzem helyén barnamezős beruházással vállalkozás telepedhetne meg, ha a város irányába is burkolt úton lehetne megközelíteni a céget, és a már felépült, de jelenleg nem üzemelő feldolgozó üzem is könnyebben kezdhetne termelni, munkát adva a helyieknek, összhangban a kormány munkahelyteremtő törekvéseivel! Természetesen ehhez az kell, hogy a Klábertelepen vonatról leszálló utas ne a helyi illegális szeméttelepre érkezzen meg, és a közbiztonság miatt se kelljen aggódnia!
A Telepi út – vasút – és a Pacsirta utca vége által határolt háromszögben, ahol korábban hobbi telkek voltak, és egy részén jelenleg is folyik gazdálkodás, akár egy új városrész is létrejöhetne, ha lehetővé válna a belterületbe vonásuk, hiszen a legtöbb esetben további parcellázásra sem lenne szükség, és a Pacsirta utcán a megmaradt fél tucat üres telek szinte kivétel nélkül beépítésre került az elmúlt egy-két évben. A betelepedés nem csak a város fejlesztésének adhatna friss lendületet, de a közbiztonság is jelentősen javulhatna!
Elmondható tehát, hogy ha a város kihasználja a belátható időn belüli vasúti fejlesztéseket, és arra építve további fejlesztéseket valósít meg, akkor látványos eredményeket érhet el viszonylag kis saját befektetéssel, összhangban a kormány vasútfejlesztési, gazdaságfejlesztési, munkahelyteremtési szándékaival, a helyi lakosok és gazdák igényeit is szem előtt tartva. Ugyanakkor félő, hogy valamilyen okból erre mégsem kerül sor, és ezek az “elfeledett” városrészek ugyanolyan méltatlan körülményekkel fogják fogadni a jelentős összegekből modernizált vasutat, mint most.