A szarvasmarha – 7. rész
Hogyan szoktassuk a borjút szénára és abrakra?
2-3 hetes korban a borjú már kóstolgatja az elébe tett szénát és abrakot. Számottevő mennyiséget azonban még nem eszik meg belőle. Ilyen korban már állandóan legyen a borjú előtt földre állított vagy alacsonyan a ketrec falára szerelt szénarácsban finomszálú, jól betakarított, illatos, jó borjúszéna. Legjobb a sokféle fűből álló finom, nem elvénült rétiszéna. A lucerna és hereszénával még várhatunk és csak akkor kapjon először ezekből a borjú, ha nincs alkalmas, finom rétiszénánk.
A borjú hamar rászokik az abrakra is, ha az finomra őrölt, teltszemű, nem dohos, s amennyiben zabból készült, a héjrészeket kiszitáltuk belóle. Az abrakos ládikába mindig csak annyi abrakot tegyünk, amennyit a borjú rövid idő alatt, jó étvággyal megeszik.
A 6 hetesnél idősebb borjúnak zabdara vagy árpadara helyett adjunk abrakkeveréket. Az abrakkeverék lehet fele részben korpából, fele lenmaglisztből, vagy fele zabdara, egyharmada árpadara, a többi korpa, vagy egyharmadrész extrahált napraforgódara, egyharmadrész zabdara, a többi árpadara és korpa.
A tejben és az abrakban nem kap annyi meszet a borjú, mint amennyire szervezetének szüksége van, ezért a meszet pótolnunk kell. Ha rétiszénát etetünk, akkor keverjünk minden kg abrakhoz 1,5-2 dkg meszet, ha jó pillangós szénát akkor 1 dkg meszet. Adjunk a borjúnak 1-2 dkg sót is az abrakjához.
Ne feledkezzünk meg az ivóvízről sem. 6-7 hetes koráig elegendő folyadékot kap a borjú a tejjel is, külön ivóvízre még nincs szüksége. Ettől kezdve már kínáljuk meg napjában többször is friss, nem túl hideg vízzel. A 10 hetes borjú már szívesen megiszik 3-4 liter, a féléves 10 liter vizet is. Legjobb, ha előbb a tejet adjuk és 2-3 óra múlva, mikor már szénát is evett, itatjuk meg vízzel. A vizet mindig tisztán itassuk és ne keverjük a tejhez.
Mennyi takarmány kell a borjúnak féléves korig?
A jó étvágyú, egészséges üszőborjú, az előző részünkben leírt tejadagok mellett féléves koráig 120-130 kg szénát, 120 kg abrakot, 130-150 kg répát eszik meg. A bikaborjú 200-250 kg szénát, 200 kg abrakot és 180-200 kg répát is elfogyaszt. Természetesen kiázott, levelét vesztett, durvaszálú szénából, dohos abrakból, léhaszemű zabból, kukoricaszárból készített szilázsból közel sem tud annyit megenni.
Mikor kezdjük a borjúval nedvdús takarmányokat etetni?
Ha a borjúból jó étvágyú, étkes tehenet akarunk nevelni, amelyik sok szálas és lédús takarmányt tud enni, azon legyünk, hogy a borjú minél előbb rászokjon a lédús takarmányokra is. 5-6 hetes borjakkal már megkezdhetjük a répa etetését. Először csak néhány dkg tisztára mosott, apróra vágott vagy megreszelt sárgarépát, takarmányrépát keverjünk az abrakjukba, és ha jól megeszik, adjunk fokozatosan többet. Répa helyett adhatunk jól beáztatott, nem égett cukorgyári répaszeletet is. Ha már jól eszik a répát és van jó szilázsunk, abból is adhatunk elébük egy keveset. Nyáron répa helyett zsenge, frissen vágott, nem befülledt, apróra szecskázott zöld lucernát, herét, baltacimot adjunk. Ha a zöldtakarmány harmattól vagy esőtől nem nedves, sáros, befülledt és nem etetünk belőle egyszerre sokat, nem kell félnünk, hogy hasmenést okoz.
Mikor engedjük legelőre a borjút?
Közeli, száraztalajú, jó füvű legelőre már 4-6 hetes korától kijárhat a borjú. Első időkben, amíg nem erősödik, csak 1-2 órát töltsön naponta a legelőn. A legeléshez lassan szokik hozzá és ilyenkor nem is az a célunk, hogy a legelőn lakjon jól, hanem, hogy a friss levegőn, napfényen minél többet mozogjon. Szénára, abrakra, kaszált zöldtakarmányra akkor is szüksége van még, amikor már hosszabb ideig is legel. Messzefekvő, kisült vagy esetleg vizes, savanyú füves legelőre ne engedjük ki a borjút. Ilyenkor az udvaron vagy kertben adjunk neki alkalmat kiadós mozgásra.
Hol helyezzük el a borjút?
A borjút semmiképpen se kössük anyja mellé, de ne is járkálhasson szabadon az istállóban. Legyen a borjúnak külön helye az istálló legvilágosabb, legjobban kitisztítható, huzattól mentes részében, és ott állítsunk fel számára egy ketrecet, olyan egyszerűt, amilyenre módunk van.
Egy kis ügyességgel szétszedhető ketrecet is készíthetünk, ami, ha nincs rá szükség, könnyen elfér a padláson vagy a szín alatt. Nem szükséges, hogy a ketrec 2-2,5 m²-nél nagyobb legyen, mert a borjúnak a szabadban kell mozognia, a ketrec csak pihenésre való.
Hogyan ápoljuk a borjút?
A borjú bőrét tisztogassuk meg minden nap, de ne vakaróval, hanem szalmacsutakkal, gyökérkefével. A végbél környékét, orrot, szájat, szemet megnedvesített ruhával töröljük le. Itatás vagy szopás után töröljük le a borjú száját és a tejjel szennyezett testrészeit, mert a tejmaradék romlásnak indul, vagy kipállást, bőrgyulladást okoz. Figyeljük, hogy nem találunk-e tetveket, serkéket a szőrében.
Ha megtetvesedett a borjú, dörzsöljük be a szőrét kreolin és káliszappan 1:1 arányú keverékével, vagy hintsük be Gesarol-lal. A szőrszálakra tapadt serkéket ecetes vízzel és kefével távolítsuk el. A borjú ne feküdjön soha vizelettől átázott, szennyes almon, mert ez vezet leghamarabb felfázásra, tüdőgyulladásra, hasmenésre. Almozzunk alá, ha szükséges, kétszer is napjában száraz, tiszta szalmával.
Időnként vizsgáljuk meg a borjú körmeit, nem rendellenes-e növésük, és ha szükséges, faragtassuk meg a túlnőtt körmöket. Legyen a borjú minél többet szabad levegőn és mozogjon kiadósan.
Nagyon sok gazdánál egész télen át nem mozdul ki a borjú az istállóból, mert féltik a megfázástól. A borjúnak télen nagyobb szüksége van a friss levegőre, napfényre, mozgásra, amit az enyhe, napsütéses déli órákban élvezhet. A kéthetes borjút az enyhe, szélmentes déli órákban télen is kiengedhetjük az udvarra. Először csak egy-két percre hagyjuk kint, azután ahogy nő és az idő is enyhül, fokozatosan hosszabb időre. Megfázástól csak akkor kell a borjút félteni, ha a párás, nedves istállóból átnedvesedett szőrrel megy ki a szabadba.
Melyek a borjak leggyakoribb betegségei?
A tisztátalanul kezelt tej, a piszkos itatóedény, a párás, elhanyagolt istálló, a nedves és kevés alom, a gyenge takarmányozás, a rendszertelen itatás váltja ki leggyakrabban a borjú bélhurutját, gyomor- és bélgyulladását, ami esetleg a borjú teljes leromlását, sőt, elhullását is okozhatja. A beteg borjú bélsara híg, sárgás vagy szürkés színű, gyakran habos, bűzös és tejalvadékok, vércsíkok vannak benne. A borjú bágyadt, gyenge, étvágytalan, szemei beesettek, fara, farka és gyakran egész hátulsó része bélsárral szennyezett.
Amikor a borjú nehezen lélegzik, gyengén, fájdalmasan köhög, görnyedten, fejét előrenyújtva álldogál, akkor már a tüdőgyulladás is fellépett. Az idáig jutott borjún már csak az orvos tud esetleg segíteni.
A jól gondozott borjún is előfordulhat időnként hígabb trágyázás, hasmenés. Mihelyt észrevesszük, hogy a borjú hasmenéses, a következő itatásra már ne adjunk neki tejet, hanem koplaltassuk és csak 2-3 liter kamillateát itassunk vele. A tea mellett adhatunk egy evőkanálnyi finomra tört faszenet, vagy 2-3 liter teával főzzünk meg 2 darab apróra vágott vadgesztenyét, szűrjük le és úgy itassuk meg a borjúval. Akkor is jó már kihagyni a következő szoptatást vagy itatást, ha a borjú étvágytalan. A kamillateáról fokozatosan térjünk vissza a tejre és először csak 1/2 liter tejet öntsünk a teához. Ha nem nagyon heves a hasmenés, egy- két napi koplaltatással, kamillateázással meggyógyul a borjú. Ha viszont a koplaltatásra sem enyhül a hasmenés, vagy sötétszínű, véres, nyálkás lesz a bélsár, ne késlekedjünk, hanem hívjuk az állatorvost.
Miért nyalakodik a borjú?
A nyalakodást elsősorban az váltja ki, hogy a borjú nem jut elegendő mészhez, sóhoz és más ásványi anyagokhoz. Az ilyen borjú saját magát, a társát, falat, földet, a gondozó ruháját nyalogathatja, vagy a trágyát, vakolatot, ketrecet rágja. Elősegíti a nyalakodás fellépését, ha a borjút sötét, nedves istállóban tartjuk, nedves, savanyúfüves réten legeltetjük és elhanyagoljuk gondozását. Ha nem vesszük észre idejében a bajt, az állat lesoványodik, tönkremegy.
Abbamarad a nyalakodás, ha jó szénát, pillangós zöldtakarmányokat kap, ha száraz talajú, jó füvű legelőre járhat, egészséges, világos istállóban tartjuk és gondoskodunk arról, hogy aabrakjához elegendő meszet és sót keverjünk. Jó eredménnyel jár, ha 1/2 rész takarmánymészből, 1/3 rész marhasóból, és 1/3 rész tiszta, porrátört agyagból keveréket készítünk, amelyhez még egy kevés fahamut és felaprózott faszenet is teszünk. Ezt egy ládikóban állandóan hagyjuk a borjú előtt.
Hogyan takarmányozzuk a választott borjút?
Ha helyesen választottuk el a borjút, nem sinyli meg a tej elmaradását. Leválasztásról tulajdonképpen csak a szoptatott borjúnál van szó, mert az itatva neveltnél olyan fokozatosan marad el a tej, hogy a borjú észre sem veszi. A 150-160 kg-os borjú 2,5-3 kg, a 200 kg-os borjú 3,5-4 kg szénát már jó étvággyal tud megenni. Abrakból megenne ugyanennyit, de ne adjunk 2-2,5 kg-nál többet. A széna és abrak mellett jól megmosott, felaprított répából 4-5 kg-ot adhatunk. Jól elkészített silótakarmányból is etethetünk naponta 2-3 kg-ot. Gondoljunk arra is, hogy az abrakhoz 1-2 dkg sót és aszerint, hogy rétiszénát, vagy pillangós szénát etetünk, minden kg abrakhoz 1-2 dkg meszet adjunk. Nyáron frissen kaszált zöldet etessünk a répa és a szilázs helyett, de a szénát ne hagyjuk el. Ha mód van rá, hajtsuk ki a borjút a közeli legelőre.
A féléves borjú még a közeli, bő füvű tavaszi legelőn sem tud annyit legelni, hogy az fejlődéséhez egymagában elegendő legyen. Így a legelő füve ebben a korban csak kiegészítője lehet a jászolból etetett takarmányoknak. Reggel, kihajtás előtt adjuk az abrakot, és etessünk szénát is. Ugyanígy tegyünk behajtáskor is. Ha a legelő fűhozama csökken, az abrak és széna mellé adjunk kaszált zöldtakarmányt is.
Következő részünkben a borjak különböző, későbbi hasznosításának megfelelő neveléséről lesz szó.
