A kecske tartása – 1. rész

Mai részünkben a kecskék tartásáról, szaporításáról, és a kis kecskék neveléséről lesz szó.

Figyelem!

Ezen cikkünk olyan részeket tartalmazhat, mely megzavarhatja kiskorú olvasóink érzelmeit, ezért csak 18 éven felüli olvasóink részére ajánljuk!

Érdemes-e kecskét tartani?

A kecske a kihasználatlan területeken, a kertek alján, a töltések és árkok oldalán is jól megél. Tartása az év jelentős részében szinte fillérekbe kerül, s így olcsón biztosítja a család napi tejszükségletét.

Egy átlagos magyar kecske évente 250-400 liter tejet ad. Jól tejelő fajták, természetesen megfelelő gondozás mellett 5-600, kivételesen 2000 litert is adnak.

A kecske sok olyan mellékterméket képes átalakítani tejjé, méghozzá igen értékes tejjé, amely különben a trágyadombra kerülne. Minden olyan gyengébb takarmányból is tud táplálékot kivonni, amelyet más állat már nem értékesítene. A kecske, bár kényes ízlésű, igen sokféle takarmányt eszik meg.

A kecske nagyon szereti a változatosságot. Még a legjobb takarmányt is megunja, ha kizárólag és huzamosabb ideig kénytelen azzal táplálkozni. Szívesen fogyasztja  a fűféléket, lucernát, herét, mindenféle kerti zöldhulladékot, gyomokat, fák lombjait. Igen kedveli az ízes, zamatanyagokat tartalmazó növényeket. Így pl. a zsályát, kakukkfüvet, egyéb gyógy- és szagos növényeket a szénában igen szereti.

Milyen kecskefajtáink vannak?

A hazai kecskeállomány igen sok  fajtából származik. Fajtatiszta állományt a legritkább esetben találhatunk, mert egymással, s a parlagi fajtákkal legtöbbjük már keveredett.

A kecskefajták közül legnagyobb számban az eredetileg a szánentálinak nevezett kecske szerepel.  Ezek egyedei 50-60 kg súlyúak, fehér színűek. A nőstények mindig szarvatlanok, sőt, legtöbbször a bak is suta. Az európai fajták közül ezek a kecskékt tejelnek a legjobban. Tejtermelésük 500-800 liter.

A parlagiak közül legáltalánosabbak a fehér vagy az őz színű parlagi kecskék. Ezek többnyire szarvaltak, kisebb testű és kevesebb tejet adó állatok.

Amennyiben nem tudjuk megadni a nemesített fajták kétségtelenül nagyobb igényeit, akkor sötétebb színű, parlagi vagy elkorcsosodott, de jobban termelő fehér állatokból válasszunk.

Milyen a jól tejelő kecske?

A kecske törzse lehetőleg mély, széles és izmos legyen. Hibás a laza váll, a puha csüd. A bőr ne legyen túl vastag és durva, hanem inkább finom és puha. A szőrzet finom és fényes, színe fajta szerint eltérő: lehet szürkésbaran, őzre vagy zergére emlékeztető vadszínű, de gyakori a fekete, a tarka a fehér és a deres is. A jó kecskek inkább sovány, mint túltápálált, szögletes, nyúlánk. A fej szikár, inkább széles, mint megnyúlt. A szemek élénkek. A fülek a parlagi kecskéknél rövidebbek, felállók, míg a finom, vékony bőrű és kissé konyult fülek a jól tejelő fajták jellemzői. A lábak egyenesek, erősek, fent izmosak, alább szárazak.

A tejelőképességnek a tőgy a legfontosabb értékmérője, ezért ennek elbírálására külön figyelmet fordítsunk. A jó tőgy hátulról széles, jól függesztett és lefelé keskenyedő. A tőgyfelek egyformán fejlettek, vékony, rugalmas bőrrel és pehelyszerű szőrrel fedettek, mirigyes tapintatúak. A tőgybimbók ne legyenek aprók.

Hibás a csüngő tőgy, amelynek függesztő szalagja ellazult. Az a kecske sem ad sok tejet, amelyik földön húzza tőgyét. Hibás még a kicsi, szőrös, ún. “juhtőgy” is.

A kifejlődött nőstények marmagassága 55-82 cm, legtöbbször 72-76 cm. A nőstények súlya 35-55 kg között váltakozó.

Milyen a jó kecskebak?

A bak legyen erőteljesebb, mint a fejőskecske. Marmagassága 80-85 cm. A testsúlya 15-25 kg-mal nehezebb, mint a nőstényeké. a bak tekintete élénk, inkábbb haragos. Feje nagyobb, szélesebb, teste zömökebb, lábai erősebbek. Szőrzete durvább, hátán gyakran sörteszerű, szálkás is lehet. Körmei legyenek épek, erős csüddel. Fontos, hogy a herék egyenlő fejlettek, kemények legyenek. A herezacskó kicsit lógó, a hasfalhoz nőtt here hibás.

Ha bakot választunk, feltétlenül ismerjük meg a származását. Az utódok tejtermelése érdekélben fontos, hogy a bak anyja is jó tejtermelő legyen.

Mikor vigyük a kecskét bakhoz?

Üzekedéskor a kecske pérája duzzadt, vörös, véres nyálka szivárog belőle, gyakran vizel. Az állat gerincszőrét felborzolja, farkát élénken mozgatja, gyakran mekeg és társait ugrálja. Az idősebb kecske tejét is elapaszthatja.

Az üzekedés tartama 1,5-3 nap. Legélénkebb a második napont, leghelyesebb ekkor behágatni. Ha a behágatás eredménytelen, a kecske 2-4 hét múlva újból üzekedhet.

Az ózekedés nem tart egész éven át. A kecske először többnyire a gidák születése után 2 héttel üzekedik, az ivarzás ezután elmarad és csak ősszel, általában szeptember-október hónapokban tér ismét vissza. Tavasszal is lehet fedeztetni, ennek ellenére azonban az évente kétszeri elletésre a gyakorlatban nemigen kerül sor. Inkább csak olyan esetekben, ha a kecske elvetélt vagy ősszel meddő maradt.

A 8-10 hónapos nősténykecske már tenyésztésbe vehető. Jobb azonban kivárni az 1-1,5 évet, mire az állat teljesen kifejlődik. A korai fedeztetés amellett szól, hogy a kecske hamarabb fizeti meg tejével a tartást, de csak akkor, ha az anya nem sínyli meg a korai vemhességet. Korán akkor fedeztessük az állatot, ha jól tudjuk takarmányozni.

A kecske az eredményes fedeztetés után 5 hónapra, vagyis 22 hétre ellik. Az ősszel hágatott kecske, február-márciusra hozza világra gidáit. A tavasszal, áprilisban történő hágatáskor pedig szeptember-októberben születnek a gidák. A kecskénél igen gyakori az ikerellés, de elég gyakran fordul elő a hármas ellés is.

Mennyire lehet kihasználni egy bakot?

A kecskebak 8-10 hónapos korában ivarérett. Célszerű azonban csak 1 éves korban tenyésztésre vinni. Egy bakra 80-100 anyát is lehet számítani, de csak kézből való pároztatással. A kifejlett bak naponta, 2 órás pihenőkkel, 5 anyát tud fedezni. Ha kíméljük a bakot, akkor naponta elég lesz egy-két ugrást engedni. Ilyen kímélettel a bak tenyésztőképessége 8-9 éves korig is megmarad. 5 évesnél idősebb bakot azonban nem szoktunk fedeztetésre felhasználni.

Kényelmes módszer a nyájban való szabad hágatás. Ennek azonban sok hátránya van. Legfőképpen az, hogy nem tudjuk, volt-e hágatás, és ez sikerült-e vagy sem. A nyájban ezenkívül a bak többször, tehát feleslegesen hághatja meg az üzekedő kecskét, ami szervezeteté túlságosan igénybe veszi. Ilyen esetben ne számítsunk egy bakra 30-40-nél több anyát.

Milyen gondozást kíván a vemhes kecske?

A vemhes kecskével nincs semmi különös teendő. Egy-két szabályt azonban a sikeres ellés érdekében be kell tartani. Hasas kecskének a testmozgás elengedhetetlen. Télen, mert általában éppen télen vemhes a kecske, se tartsuk egész nap istállóban. Ne hagyjuk elhízni, mert ez nehéz elléshez vezet. A vemhes kecskének hideg vizet, romlott takarmányt ne adjunk, mert könnyen vetélés következhet be. Vigyázzunk, hogy a hasas állat meg ne fázzon. Óvjuk a hidegtől, huzatos istállótól. Legveszélyesebb, ha ütődés éri a vemhét. Ezért óvatosan kell bánni a vemhes állattal, hajtani, kergetni nem szabad, és arra is vigyázzunk, hogy keskeny és szűk ajtók között se közlekedjék.

A vemhesség előrehaladottságával a kecske fokozatosan nehezebben mozog. A vehem egyre nagyobb, sőt, néha egészen formátlanná is teheti az állatot. Az utolsó napokban az állat pérája megduzzad, a faroktő beesik. Az ellés közvetlen közelgését pedig a pérából kilógó ujjnyi vastag, hosszú, nyúlós nyálka jelzi.

Melyek az ellés körüli teendők?

Az ellés legtöbbször simán, 1-3 óra alatt lezajlik.

Az újszülött gidák súlya rendesen 2,5-3 kg. Ikerellés esetén a súly kisebb. Öreg kecskék rendesen nagyobb gidákat ellenek.

Ha az újszülött gida köldökzsinórja nem szakadt el, úgy a hasfaltól 1-2 ujjnyira éles, tiszta késsel vágjuk el és a köldökcsonkot fertőtlenítő oldatba mártsuk be. Erre a célra használjunk jódot, vagy fakátrányt. Az újszülöttet, miután orrát, száját puha ronggyal a rátapadt nyálkától tisztára töröltük, tegyük anyja elé, hogy az tisztára nyalhassa. Ezt a kecske minden segítség nélkül elvégzi.

A rendes lefolyású ellés után 1-2 óra múlva a magzatburok is eltávozik. Ha nem ment volna el, langyos 1%-os sós vizet fecskendezzünk be az állat hüvelyébe. A bennmaradt magzatburok rothadásnak indul és ha napok múlva el is távozik, az állat egészsége és tejtermelése súlyosan megsínyli.

Ha a kecske magzatburka kijött, ügyeljünk arra, hogy meg ne egye, mert ez betegséget is okozhat. Ezért, ha ilyenkor nem érnénk rá utána nézni, tegyünk kecskénkre szájkosarat. A magzatburok eltávozása után a gidákat minél hamarabb tegyük anyjuk alá, hogy a föcstejet kiszophassák. Az első szopás előtt mossuk meg a kecske tőgyét és az első tejsugarakat fejjük külön.

Adjunk az anyának langyos, korpás ivósat, mert az ellési láz és kimerültség után az jólesik és tejtermelést is serkenti.

Mit etessünk a szoptatós kecskével?

Az ellést követő napokban jó széna és langyos ivós (korpa, dara, zabliszt keveréke langyos vízben) az anyakecske legjobb tápláléka. Egy hét elteltével a szokásos takarmányokra is vissza lehet már térni. Ha az alaptakarmány 2 kg széna és 2 kg répa, akkor az 5 liter tejet adó kecske még megérdemel 1 kg tengeridarából, 40 dkg olajpogácsából és 40 dkg korpából álló keveréket. Ha csak 3 litert ad a kecske, elég 50 dkg kukorica, 30 dkg olajpogácsa és 20 dkg korpa.

Felneveljük-e a gödölyéket?

Mivel a nevelés sok tejbe kerül, kecsketartásunk célja dönti el, vajon megtartsuk-e őket. A satnya, gyenge, vagy az előhasi kecskétől született gidát nem érdemes felnevelni. Ezeket két-három hetes korukban adjuk el levágásra. Ezt a módszert kövessük akkor is, ha a kecskét kizárólag teje végett tartjuk. Felnevelésre csak olyan utód jöhet számításba, melynek származása megfelelő, anyjának jó tejtermelése és tulajdonságai folytán reményünk van arra, hogy állományunk minőségét javítjuk.

Ha a kis gödölyét fel akarjuk nevelni, akkor tartsuk jól, 8-10 hetes koráig hagyjuk szopni.

Az újszülött gödölyéket az első időszakban minél többször, naponta 8-10-szer hagyjuk szopni. 1-2 hetes kortól kezdve csökkentsük a szoptatások számát. Eleinte öt, majd fokozatosan négy, három alkalomra korlátozzuk  a szoptatást. Így nemcsak az evések rendszerességére szoktatjuk a gödölyéket, hanem a tőgyet is kíméljük. A tőgykímélés érdekében itathatjuk is a növendékeket, különösen a kettes-hármas ikreket. Ez már csak azért is célszerű, mivel a szaporulat egyenletes fejlődése csak így biztosított. Így kerülhetjük el, hogy a legerősebb állat elnyomja a tőgytől a gyengébbeket.

A gidákat 3 hetes kortól kezdve már hozzá kell szoktatni a szilárd takarmányhoz. Eleinte kis mennyiségű, főként jó minőségű szénát, majd az ötödik héttől kezdve már abrakot is fogyasszanak. A széna és az abrak kezdeti 5-10 dkg-os adagját a szoptatási időszak alatt 30-40 dkg-ra emelhetjük.

Hogyan válasszuk el a gidákat?

Ha a gidák a szálastakarmányt, a zöldet jól eszik, akkor lassan, fokozatosan el lehet őket választani (4-6 hetes korban). A 8-10 hetes korban elválasztott gidák súlya 12-16 kg.

A választásra kerülő gidákat először éjszakára különítsük el anyjuktól, úgy azonban, hogy láthassák egymást. Vigyázzunki a választókerítés magasságára, mert a kis kecske megpróbálja átugrani és esetleg fennakadva kárt tesz magában. Eleinte még reggel hagyjuk meg a szoptatást. Ha a gida anyjával jár ki a szabadsba, az anya tőgyére erősített vászonzacskóval akadályozzuk meg napközben a tejszopást. A szoptatások számát fokozatosan csökkentsük kettőre, majd egyre. Közben adjunk finom szénát, kevés zöldet, és sohasem sok moslékot, mert az elpuhítja a kis állat szervezetét. A választáskor indokolt kevés ízes abrak etetése is, hogy a gida a tejelvonást ne érezze meg annyira.

Az abrakot, amely bármiylen dara, olajpogácsa vagy korpa lehet, eleinte kevés vízzel hígitott tejjel keverjük össze. Ne adjuk tisztán hízlaló abrakot, kukoricát. Legjobb, ha abrakkeveréket állítunk össze a különféle takarmányokból, éppúgy, mint a borjaknak. Az abrakból adjunk annyit, amennyit lehetőségünk megengedi. Sok nem kell, mert a keveset is meghálálja.

Hogyan fejjük a kecskét?

A kecske fejésekor is fontos, hogy ugyanazon mozdulattal, lehetőleg ugyanaz a személy fejje, akit a kecske megszokott. Ezek a megszokott körülmények kihatással vannak a tejelválasztásra, és a tejtermelés nagyságára. A fejés előkészültségekor az állatot állítsuk szokott helyére és a ráragadt bogáncstól, portól tisztítsuk meg. A fejés előtt mossuk meg jól a tőgyet langyos vízzel, majd tiszta ruhával töröljük szárazra. A kecskét legtöbbször hátulról fejik. Ez helytelen. Oldalról kell fejni, akár a tehenet. Ebben az esetben nem hullhat bélsár a tejesedénybe.

A kifejt tejet azonnal vigyük ki az istállóból, szűrjük át tiszta edénybe és a fejősajtárt mossuk ki. Ha a kecske fejés közben nyugtalankodik, állapítsuk meg az okát, ütéssel vagy rúgással nem lehet eredményt elérni, sőt, az állatot még jobban elvadítjuk. A kecske csak nyugodt körülmények között tudja leadni tejét.

Hogyan ápoljuk a kecskét?

A kecske tiszta állat és az ápolásra kényes. Faji tulajdonságával járó erős testszagot is csak úgy tudjuk csökkenteni, ha tisztán tartjuk, gondosan ápoljuk. A szarvatlan fehér nemesített fajták általában kevésbé szagosak, de mit ér ez a jó tulajdonság, ha gondozatlanság, bűzös környezet ezt rossz irányba befolyásolja. Ne sajnáljunk 10-15 percet az áplásra fordítani. Legyen kéznél kefe és vakaró. A tisztántartott bőr és szőrzet fokozza az anyagcsserét és így a termelést. Kezeljük a körmöket is, mert különben lesántulást nem kerülhetjük el.

Az istállót tartsuk tisztán, távolítsuk el naponta a trágyát, az átázott almot és pótoljuk szárazzal. Évente legalább egyszer meszeljünk.

A szagmentes kecsketej nyerésére legfontosabb szabály a tisztaság. A fejőedényt és a tejesedényeket tisztán kell tartani és szellős helyen kiszárítani. Ne tartsuk a tejet feleslegesen egy percig sem az istállóban. Ha lehet, ne az istállóban fejjünk, hanem a szabadban. A hús szagára ugyanaz vonatkozik, mint a tejre. A tisztán tartott állaté kevésbé erős.

Következő részünkben bővebben lesz szó a kecskét takarmányozásáról.