Korábbi terveimmel ellentétben, viszont alaposan mérlegelve a helyzetet, azt a döntést hoztam, hogy a portálon mégsem teszem lehetővé a politikai hirdetések közzétételét.
Ezt péntekig kellett volna beregisztrálni, árlistával, de nem teszem.
Természetesen a pénz jól jött volna, sőt.
Mindazonáltal úgy vélem, az elkövetkezendő időszakban épp elég sárdobálás fog még a csapból is folyni ahhoz, hogy az emberek ne akarják még itt is azt olvasni. Nyilván a kampány indul már, s már látható, hogyan igyekeznek mozgósítani meglévő híveiket, és magukhoz édesgetni újabbakat. Itt ennek nem szeretnék teret adni.
Természetesen a sikerek vagy mulasztások megjelennek majd, de nem azért, hogy kihangsúlyozzuk az érte felelős személyek pártállását. Inkább csak azért, hogy jó példát mutassunk, vagy felhívjuk a figyelmet negatív dolgokra, elősegítve annak megoldását.
Országos témák helyett természetesen helyi témákra igyekszünk koncentrálni, hiszen az országos dolgoknak országos hírportálok is figyelmet szentelnek.
Remélem az olvasóközönség megérti a döntésem.