Kátyúzási kabaré, 2. felvonás: Látszatmunka ritkán jó!

Volt némi hatása a cikkünknek! Tamás nevű hozzászólónk is jelezte, hogy az ominózus Vörösmarty utca végi kupacra rárontott pár jómunkás ember szerdán napközben, és teljes gőzzel elkezdték egyengetni. Este személyesen is megnéztem, mit alkottak, szívemben volt némi öröm, hogy csak-csak megoldódnak ezek a dolgok. Aztán jól pofára estem.

A kupac helyén látszik a bolygatott föld, de a kupacnak csak a felét kaparták le, gyönyörűen látszik, hogy bizony fele még ott van a kavicsos homoknak.

Pedig lett volna mit és lett volna hova tenni. Még sétálni se kell vele, egy helyben állva átlapátolható. Ide termelték az anyagot, van még mit betömni.

Hogy mennyire csak a cikk kedvéért mentek ki, és mennyire csak alibiből, hogy elmondhassák,  foglalkoztak a problémával, arra egy sarokkal a városközpont felé menve (tehát vélhetően elmentek mellette a munkások oda-vissza) a bizonyíték: ugyanez a szindróma, csak nagyobb méretben, a Vörösmarty-Szent Imre tér sarkán.

Az előző bukkanó nagytesója!

Látható, hogy itt már bizony jártak az útjavítók, nem is olyan régen.

A biztos hatás kedvéért egy csatornafedlap is kiáll a földből, benne a nyomsávban.

Ez is egy tipikusan olyan kereszteződés, ahol a gépjárművezető vagy a kátyút kerülgeti, vagy rendesen körülnéz. De ez csak egy példa, ami az előző, reflektorfénybe helyezett helyszínhez a legközelebb van. Ilyet még tucatszám lehetne gyűjteni a városból.

Mintegy érdekességként, ha már emlegettem, lássuk, mit tudnak az “amatőr ismeretlen tettesek”, akik vandál módon, nem várva a város által kiküldött szakemberek professzionális munkájára, lassan egy éve egy két kisebb lyukat betömtek háztáji betonnal a Prímás utcán. Bárki lehetett, mert bár az utcában lakik két építőiparban jártas ember is, de (majdnem szemben laknak egymással) előttük akkora folytonossági hiány van a szilárd útburkolatban, mint egy asztal.

Szóval a következő két kép igazi tanmese: mire képes az egyszerű beton, milyen foltot tettek mellé a szakemberek, és mennyi lyukat nem vettek észre a profik. Majd a foltok sorsát igyekszem nyomon követni, vajon ki alkotott maradandóbbat: a vandál amatőr, vagy a profi szakember.

Profi vs. amatőr.

 

Persze most sokak fejében megfordul (főleg akiknek kellemetlen ezt olvasni), hogy mit kínlódok én ezzel, hiszen eddig is így volt… Pont ezért. Sok hasonló társammal együtt ugyanis befizetjük a gépjárműadót. Sokan előre az egész évi összeget (pl. én is). Pont azért, hogy legyen miből kátyúzni, gléderezni. Aztán az önkormányzat lelkiismeretesen meg is rendeli a munkát. Aztán helyette kap egy ilyet. Amit aztán ha mindenki lapít, akkor átvesz, hisz nincs reklamáció, akkor minden szuper. A képviselők, akik elvileg nyitott szemmel kellene járjanak a körzetükben, nos még ők se látnak mindent. A polgármester pláne.

DE olyan nincs, hogy bemondásra veszünk át dolgokat. Tehát valakinek dolga lenne ellenőrizni. Mert a lakosság a vacak munka miatt a gépjárművek futóművére költi a gépjárműadó többszörösét. Persze lehet, hogy ez csak a kisemberek gondja, mert hát ugyan nekem az egész kocsim kerül annyiba, mint nekik a havi tiszteletdíjuk, de nekem azért hiányozna, ha kidőlne alólam, mert nincs miből pótolni. Ezzel meg vagyunk így még páran. Persze ha mindenki luxusterepjáróval közlekedne, szóra se méltatnám az ügyet. Viszont még mindig bízom benne, hogy be tudok majd számolni a megnyugtató megoldásról, dicshimnuszt zengve a városvezetés sikeres közbenjárásáról.

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?