Lakossági fórum volt az Iskola tó rendezéséről

Ma délelőtt 9-kor kezdődött a lakossági fórum, kb. két tucatnyi résztvevővel, akiknek harmada önkormányzati dolgozó vagy képviselő volt. A lakosságot a nyugdíjasok (vagy pl. én, mint munkanélküli) képviselték, ami érthető az időpont ismeretében.

Mindezzel együtt a téma nagyjából körül lett járva, pro- és kontra.

Mint azt a polgármester is kiemelte, a tó és környezete rendezése az, ami évtizedek óta mindenkinek célja, és senki sem tudta véghezvinni. Ezúttal azonban van pénz is a szándék, tervek és ötletek mellé.

Pénz persze csak a meder kotrására, a partvonal és a nádas regulázására van, de igazából a többi, tehát az esetleges padok, kandeláberek, vagy akár pingpong asztalok elhelyezése már később is megoldható, ahogy csordogál a pénz. A legnagyobb, apránként nem megoldható feladat azonban idén meg fog valósulni.

A környezetvédelmi hatóságok előírásai értelmében július-augusztus-szeptember hónapokban történhetnek a munkálatok, s a fauna számára meg kell hagyni a flóra harmadát, tehát marad majd egy szakasz/sziget/félsziget, ahol a békák átvészelhetik a munkálatokat, és a rendezés után is idilli állapotok várják majd őket.

Ezt a lakosság észrevételei nyomán igyekeznek majd nem a Május 1. utcai társasházak, hanem azoktól távolabb eső “semleges” részen igyekeznek majd kialakítani.

Egy lakos aggodalmát fejezte ki Katona és Rudas utcák körül kialakításra tervezett erdő miatt, mondván, hogy ott majd csövesek és huligánok bandáznak majd, mint a parkban is sokszor.

Személyes meglátásom, hogy tekintetbe véve az ott lévő szelektív hulladékgyűjtő használatának módját ennél rosszabb nem lenne már a helyzet, pár seprőnyél vastag facsemetétől.

A felmerült ötletek közt volt futópálya, rc modellek (autó, repülő és csónak) számára versenypálya – itt jegyezném meg, hogy városunkban van jelentős ilyen közösség! -, tanösvény, illetve a tó csónakázásra és az evezős sportok oktatására alkalmassá tétele is, a teljesség igénye nélkül.

Felkérném a lakosságot, hogy ha nem tudott eljönni, de lenne észrevétele, tegye meg itt, hozzászólásként!

Rigó Pál fotói:

Köszönjük!

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?