Magyarrá lett Jászok

Mindazt, amit a jászokról tudni kell tartalmazza a Dobos László és Farkas Kristóf Vince által szerkesztett Magyarrá lett Jászok című, szép kivitelű ismeretterjesztő kiadvány.

Ez mindenekelőtt a ma 80 ezer ember lakhelyéül szolgáló Jászföldet ismerteti röviden, kitérve arra, hogy jász alapítású helységek az országban máshol is vannak. Ilyen például Kunszentmárton, Újireg, Lajosmizse vagy Kiskunfélegyháza, míg Pilisjászfalu, Jászszentlászló, Jászkarajenő, ezek egy része máig a nevében őrzi a jász eredetet.

A jászok eredetével folytatva utal az ősi szkítákkal, szarmatákkal való rokonságra, és a közvetlen elődöket jelentő alánokra. Megtudjuk, hogy a jászok, akik a XIII, század folyamán telepedtek Magyarországon le, a középkor végéig saját nyelvükön beszéltek, mely mára elenyészett, egyes szavait egy XV. század eleji szójegyzék őrzi.

A török idők nagy pusztulását I. Lipót 1702-ben tetőzte be azzal, hogy a jászokat és a kunokat jobbágyi sorba taszította. Ebből 1745-ben a Redemptioval szabadultak, 580 ezre rajnai forint árán „kiváltva” magukat. A jászok ma is tartják a kapcsolatot a Kaukázusban élő rokonaikkal, az oszétekkel, akik még az ősi nyelv egy mai változatát beszélik.

Szó esik a kiadványban a Csörsz-árokról, amire Jászárokszállás neve is utal. Ez egykor egy védmű volt, de mivel később céltalannak tűnt, mesés történeteket fűztek hozzá. Ikonikus jász jelkép a Jászkürt, másként Lehel kürtje Utóbbi biztosan nem lehetett, valószínűleg a rajta levő csorbulás miatt hozták a honfoglalás utáni vezér nevével összefüggésbe. Valójában a XII. században készülhetett, és egy előkelő jász vezér tulajdona lehetett. Ma a Jász Múzeum becses darabja.

A jász identitás mai legfőbb megtestesítője a Jászok Egyesülete, melynek elődje 1921-ben alakult. Ma negyven jogi tagja is van, önkormányzatok, helyi hagyományőrző szervezetek. Az egyesület a színpompás, eseménydús Jász világtalálkozók társrendezője. A füzetet kiadó Jászságért Alapítvány évente ítéli oda az 1 millió forinttal járó Jászságért díjat, legfontosabb szerepe azonban a kiadói tevékenység. Ez nem csak nyomtatott formában nyilvánul meg, de hangkazetták CD-lemezek, fotóalbum és egyebek kibocsátásában is.

A Magyarrá lett jászok című kiadvány a Jász Múzeumban ingyenesen vehető át.

Kategória: Friss, helyi, jász, Promóciós cikk | A közvetlen link.