Megnyílt a lajosmizsei EXPO

Megnyílt ma délután a második lajosmizsei EXPO.

Józsáné dr. Kiss Irén volt az egyik műsorvezető, Sebők Márta a másik, mindketten szép viseletben

Az ünnepélyes megnyitón testvérvárosi megállapodást írt alá Jászberény és Lajosmizse város között a két város polgármestere, a jegyzők segítségével. Jászberény és Lajosmizse történelmi múltját ismertette Hortiné Dr. Bathó Edit és Sólyom János.

Az ünnepélyes esemény méltóságát emelte a jászkunkapitány, Bolla János emeritus és Borbás Ferenc regnáló jászkapitány urak is. Jelen volt Dobos László, a Jászok Egyesületének ügyvivője is.

A lajosmizsei Jászkun Hagyományőrző Egyesület nagyon hangulatos performansszal vezették be a meghívottakat az ünnepség kezdetén, ezzel is bizonyítva, hogy létük és tevékenységük ÉRTÉK városunk és az egész jász közösség számára, hiszen sokkal többek ők, mint egy egyszerű sportegyesület.

Szép produkciót láthattunk a Városi énekkartól és a jászberényi néptáncosoktól is. A helyi Mizsei Vadrózsák is fergeteges tánckoreográfiát mutattak be, énekes játékaikkal, népdalaikkal, szebbnél szebb táncaikkal. Bebizonyították, hogy a helyi fiatalok lelkes és táncoslábú csapata is tud a jászberényi társaikhoz méltó produkciót bemutatni, vagy tán jobbat is.

A megnyitó után a jász vendégszeretetről tanúbizonyságot téve a kollégium udvarán finomabbnál finomabb jász fogások várták az egybegyűlteket.

Ezt követően jász népviseleti bemutatót láthattunk, a különböző korok viseleteit bemutatva.

A műsor előtt, alatt és után pedig az EXPO kiállítóinak standjaiban lehetett gyönyörködni, kóstolni sok helyen, vagy éppen nyerni.

A tények után jöjjenek az érzések. Még mindig teljesen az események hatása alatt állok: a sok szebbnél szebb népviseletbe öltözött ember, a rég látott jászsági ismerősök, a kapitányok… teljesen olyan volt a hangulat, mint a jász világtalálkozón, vagy talán még egy kicsit jobb, meghittebb.

Magát a kiállítást még két napig, szombat-vasárnap is meg lehet és érdemes látogatni, hiszen számos lajosmizsei vállalkozás a legjobb formáját igyekszik hozni a standjánál.

Egyelőre a saját, mobilos képeim, további képek, videók később.

 

Kategória: Friss, helyi, jász | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?