Nevezzünk el utcát Kocsis Tiborról! – VICCELTÜNK!!!

Tisztelt Olvasóink!

Az alant olvasható sorokat gyanítom sokan komolyan vették, igyekeztünk is komolyan vehetőek lenni! Tettük ezt annak tudatában, hogy egyszerű jogi okokból légyen bármekkora rajongója is a polgármester és az alpolgármester Tibónak (én is, csak nem voltam a TV-ben), akkor se tudja ezt véghezvinni. Remélhetőleg még hosszú-hosszú évekig (lévén élő személyről közterület nem nevezhető el)!

Remélem, jó volt e tréfa (médiahack) arra, hogy sokunkat ráébresztett, lajosmizseiként sokakra lehetünk még büszke! Persze mostanság Tibóra leginkább, hiszen a sikeréhez elengedhetetlenül kellett az az összefogás, ami a hétvégén (és előtte még annyin) létrejött! Tehát az Ő sikere a mi sikerünk is (ezzel némiképp felülmúlva a Lajosmizsénél sokkal nagyobb Nyíregyházát)!

Tegnap este Kocsis “Tibó” Tibor nem csak a 2011-es X-faktort nyerte meg, de legalább egy estére felrázta és egyesítette Lajosmizsét, továbbá híressé tette, “felhelyezte a térképre” településünk.

Úgy vélem, ezzel és eljövendő zenei teljesítményével legalább akkora hatással volt, van és lesz településünk lakóinak életére, hogy méltán emelhetjük Bartók Béla, Liszt Ferenc, Kodály Zoltán és Kálmán Imre közé, amelyek egymás melletti utcáknak adtak nevet Lajosmizsén.

Igen, utcát igen kivételes esetekben szoktak elnevezni élő emberekről. Azt gondolom, hogy Tibó érdemes arra, hogy szabályt erősítő kivételt tegyünk vele!

Hogy hol is lehetne ez az utca? A Kodály Zoltán utcát a Kálmán Imre utcával egy jelenleg névtelen egyelőre lakatlan üres telkekkel szegélyezett közterület köti össze, mintegy 150 m hosszan. A két összekötött utca már beépült, tehát várható az összekötő szakasz beépülése is hamarosan. Szép, csendes környék.

Az elnevezendő közterület ma reggel, a Kálmán Imre utcából fotózva.

Aki egyetért ezzel, az ossza ezt meg a facebookon, és jelezze ezt önkormányzati képviselőjénél vagy az önkormányzatnál (lajosmizse@lajosmizse.hu) is!

 

Kategória: Friss, helyi, kultúra, X-faktor | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?