Polgármesteri tájékoztató

Bölcsőde, óvoda, étkeztetés

Ezen feladatok fenntartása helyben történik, ezért a döntések is itt születnek meg.

1. Bölcsőde, óvoda:
Felvetődik a kérdés, hogy miután több település már bejelentette ezen intézményeik bezárását, mi a helyzet Lajosmizsén és Felsőlajoson.
Komoly döntést és felkészülést igényel egy ilyen intézkedés a szülők, az óvoda és a fenntartó részéről is. A pénteki döntés, amely lehetővé teszi a szülők számára, hogy ebben a nehéz időszakban otthon tartsák gyermekeiket, részben segít a helyzeten. Fontos lenne, hogy ne hozza óvodába, bölcsődébe gyermekét az, aki ezt meg tudja oldani. Hétfőn felmérjük, hányan igénylik gyermekük elhelyezését és ennek tudatában megtesszük a szükséges intézkedéseket.

2. Étkeztetés
Ez is önkormányzati feladat, és ennek megfelelően járunk el. Az étkeztetést biztosítani fogjuk, tehát hétfőn mind az óvodai, mind az iskolai konyhán főzni fogunk. Azonban kérek mindenkit, hogy kellő komolysággal vegye fontolóra, hogy a későbbiekben kéri-e az étkeztetés. Jelezze azt az IGSZ felé, mert nekünk tudnunk kell a pontos létszámot, hogy a megfelelő számú adag kerüljön elkészítésre.

Basky András polgármester, 2020. 03. 14. 20:30

Kategória: Friss, helyi, koronavírus | A közvetlen link.