Szüreti felvonulás 2018

Miután számos más orgánum is jelen volt, aki csupa szépet és jót fog csak írni és mutatni a szüretiről, jöjjön itt egy árnyaltabb vélemény.

Először is szögezzük le, hogy a tavalyinál is jobban sikerült, szuper szüreti felvonulás volt, mindenféle incidens nélkül!

Le a kalappal a szervezők előtt, akik egyre színvonalasabb, nagyobb és hangulatosabb szüreti felvonulást szerveztek!

A rendezvény mérete miatt idén már egyre nehezebb volt a spontán érdeklődőknek szabad kocsit találni, hiszen sokan előre leszervezték, hova fognak ülni, célszerű is elmenni ebbe az irányba, megelőzendő a reggeli gyülekezőnél a felesleges izgalmakat. Már idén is facebookon is kiírt esemény volt, ennek segítségével ez nem túl nehéz, látható hány résztvevő van, és hány ülőhelyre lesz igény várhatóan.

A rendezvény azáltal is egyre színvonalasabb, hogy aki csak teheti, az népviseletben, vagy valamilyen népies, ünnepélyesebb öltözetben érkezik. Persze vannak olyanok, akik szegények, és nem engedhetik meg maguknak, hogy évi néhány alkalomra vegyenek vagy béreljenek ruhát, nekik a megállóknál kapott szendvics, pár pohár ital is nagy segítség és szebbé varázsolja a napjukat. Viszont külön, és szomorú szívvel kell említést tegyek azokról a lelki szegényekről is, akik egy egyszerű sötét nadrág – fehér ing kombinációval sem hajlandóak megtisztelni az eseményt, és susogós melegítőben, rövid gatyában, szakadt farmerben jönnek! Nem az ide tévedt turistákról beszélek, hanem városunk újgazdagjairól, akik arra lennének hivatottak, hogy városunk rendszerváltás óta újjátermelődött nagypolgárjainak a gerincét adják! Sokan vették a fáradtságot, és tényleg népviseletben, vagy népies öltözetben jöttek, vagy legalább egy fehér inget húztak, de épp ezért rítt ki a tömegből az a néhány, aki úgy öltözött, mint aki plázázni indult egy nagyváros központjában! Remélem, nem sértődnek meg eme társadalomkritikán, hanem felnőnek társadalmi helyzetükhöz, és jövőre a színvonalas rendezvényhez méltó módon öltözve vesznek azon részt!

Külön köszönet illeti a megállók házigazdáit, hiszen a népes felvonulás megvendégelése bizony nem kis feladat, de el kell mondjuk, hogy példásan helytálltak! hasonlóan remek volt a helyi rendőrség, lovas településőr, közterületfelügyelet és a Lajosmizsei Polgárőr Egyesület biztosítása is, amely nélkül aligha lett volna ilyen biztonságos a menet.

Reméljük, jövőre is ugyanilyen nagyszerű időjárás mellett, és kifogástalan szervezésben vehetünk részt ezen a nagyszerű, hagyományőrző eseményen!

 

Kategória: Friss, helyi, kultúra | A közvetlen link.