Te szedd! 2014. május 9-11.

Felhívás önkéntes szemétgyűjtési akcióban való részvételre

 

A TeSzedd! – Önkéntesen a tiszta Magyarországért akció ma hazánk legnagyobb önkéntes mozgalma. Idén immár negyedik alkalommal valósul meg. A szemétgyűjtési akció keretében szerte az országban „tavaszi nagytakarítanak” a TeSzedd! önkéntesei. A szervezők (Vidékfejlesztési Minisztérium, Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium, Emberi Erőforrások Minisztériuma, MTVA, OHÜ Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség, Magyar Posta) azért szervezi meg ezt a mozgalmat minden évben, hogy közösen megtisztítsuk szűkebb-tágabb környezetünket. Szeretnék, ha minél több ember kifejezésre is juttatná a benne rejlő igényt a tisztaságra és felhagyna a szemeteléssel. Hiszen ha a kukába kerül a szemét, akkor nincs mit összeszedni. Emellett az is a cél, hogy minél többen ráérezzenek az önkéntesség ízére…A TeSzedd! nemzetközi porondon is bemutatkozik idén, hiszen Magyarország csatlakozik vele a „Let’s Clean Up Europe!” elnevezésű összeurópai kezdeményezéshez, amit az Európai Bizottság EWWR LIFE+ programja keretében szerveznek meg. Május 10-én a kontinens 28 országának polgárai töltik a napjukat szemétszedéssel.

 

Az akciónap fő célja: a környezet védelmét, lakóhelyünk tisztaságát szolgáló, tényleges cselekvésre mozgósítani és aktivizálni a lakosságot, megmutatva azt, hogy környezetünk érték, ha nem csúfítja, nem károsítja a szemét.

 

Lajosmizse város önkéntesei most is kiveszik részüket a munkából, eddig több illegális lerakót számoltak fel a programok alkalmával az alsólajosi erdőben, vagy a ceglédi út és elkerülő út szakaszain.

Az idei TeSzedd! országos akciónapon való részvételre hívom fel a Tisztelt Lakosság figyelmét.

A programban szívesen résztvevők találkozási pontjai: 2014. május 10. (szombat) 8:30 a Lajosmizse, Bene 91. (galvánüzem telephelye) vagy a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Lajosmizse, Városház tér 1. alatt. A hulladék gyűjtésének helyszínei: Lajosmizse – Ladánybenei út, illetve a Posta tó és annak környezete. Előzetesen jelentkezni a Lajosmizsei Közös Önkormányzati Hivatal Önkormányzati Irodájában, vagy a 76/556-148 –as telefonszámon Kasnyikné Földházi Tünde koordinátornál lehet.

 

 

Ezúton kérem minden lajosmizsei polgár segítő együttműködését, a lakókörnyezetük, az ingatlanuk előtti közterület folyamatos rendbetételére, hulladékmentesítésére.

 

Basky András sk.

polgármester

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?