Ha belegondolok, hogy tegnap, sőt tegnapelőtt is igencsak alaposan megszórtak bennünket az eleinte csak méltóságteljes lassúsággal, majd hirtelen viharossá gyorsult szél kíséretében közlekedő felhők, akkor azt kell mondanom, ezen a napon mi kiváltságosak voltunk. Egy kis félsz mindannyiunkban jelen volt, hiszen fenyegető fekete viharfellegek is mutogatták jelenlétüket, de mégis valahogyan eltávolodtak tőlünk, mintha tudták volna, hogy most nekünk, kirándulóknak az eső az bizony nem tartozott bele kívánságaink listájába.
A Pedagógus Nyugdíjas Olvasó Kör tagjai Szabóné Mizsei Júlia vezetésével ellátogatott (2012. május 24.) Lajosmizse legöregebb fájához, a méltóságot, tiszteletet sugárzó matuzsálemi kort elérő tölgyhöz.
A Klub vezetője–Julika– egy profi idegenvezetőt is bevont a kis túrát vezető környezetünket megfigyelő csapathoz. Jó ötlet volt!
Balog Csaba, háttérben a régi csárda
Balog Csaba olyan szeretettel beszélt egész túránk alatt az általunk körbejárt területekről, azok régebbi korokban tó, mocsár állapotukról, a lábainknál fekvő növények, állatok sokszínűségéről, megmutatta, sőt átvezette a társaságot azon az útszakaszon, amelyen valaha a török megszállásunk ideje alatt hivatalosan is (térképen megjelölt) útként szelte át a határt, hogy lelki szemeink előtt szinte megjelentek a török harcosok, amint szekereikkel vonultak itt keresztül, sok lovas és gyalogos katona, rövid tömzsi ágyúk garmada, amelyeket lovak húztak.
A csárda pincéje
Meglátogattuk a régi csárdát is, amely bizony ma már olyan romos állapotban árválkodik, szinte szégyenkezve, megalázva, hogy amint a fényképek is bizonyítják, utolsó idejét tölti a határban. Az épület, amely alápincézett, valaha sok szomjas utazónak oltotta szomját, éhes vándornak adott finom ételt, lovaiknak szénát, abrakot, tiszta friss vizet, éjjeli fedett színt a pihenéshez. A pincéjében valószínűleg a környékből származó borok töltötték meg a hordókat, amelyek ezen a tájon (Duna–Tisza köze) a legnépszerűbb italnak számítottak.
Rövid, kb. 5 km-es túránk alatt hol festői szépségű erdei úton, ligetes réten, hol pedig sűrű, termetesre nőtt virágzó bodzás, akácos, fenyves között, mellett haladtunk el.
Szerencsénk volt abban is, hogy az egyik nagy réten legelészett néhány szamár, amelyek minket látva minden félelem nélkül jött hozzánk egészen közel és természetesnek tartották, hogy megsimogattuk, megszeretgettük őket. Átmentünk egy birkanyájon keresztül is, amely minden felügyelet nélkül legelészett egy tanya közelében.
A túra szervezője csacsit simogat
Amint visszaérkeztünk az öreg tölgyhöz, addigra Miska bácsi végzett is az ebéd főzésével. Rögtön neki is állhattunk, ülhettünk a paprikás krumpli fogyasztásához. Hamar kiderült : Miska bácsi nemcsak művészi kerámiákat tud készíteni, hanem főzni is jól tud! A paprikás krumpliba olyan finom hosszú pár virslit adott egy-egy adaghoz, hogy a legkellemesebben fűszerezett debreceni páros sem jobb ízű annál!
A kellemesen eltöltött ebéd előtt, közben és utána is kedvesen kínálták egymást, szinte mindenki mindenkit, főképpen saját készítésű süteménnyel, kávéval, sós stanglival, különféle üdítőkkel.
Mindezekhez ráadásként kaptuk meg a 25 C fok körüli, lágy szellős, napos időt, amely ezért is számított különösen jónak, mert az előtte lévő napokban a jelentős mennyiségben leesett eső miatt nagyon tiszta levegőt szívhattunk be.
Egy szép emlékű, kellemes nappal, sok élménnyel lettünk gazdagabbak. Egy kicsit jobban fogjuk szeretni ezután a természetet, többre fogjuk értékelni a Lajosmizsét jelentő határainkat is!
Köszönet jár ezért a szervezőknek!
Sólyom János
