Részlet Dr. Számvéber Norbert Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13. könyvéből:
1944. november 2. csütörtök
(Időjárás: napközben hűvös, borult égbolt, eső. A mellékutak csak terepjáró járművek számára járhatók.)
Hajnalban a 4. gárda-gépesítetthadtest Kunszentmiklós körzetéből észak felé tört előre. A szovjet páncélosok egyenesen beletámadtak a Kunszentmikós visszafoglalásra csoportosuló 1. huszárhadosztály készenléti állásaiba.
A csapás súlya (két szovjet gárda-gépesítettdandár, bennük két gárda-harckocsiezred támadása) a „Makay” csoportot[1] érte Peszéradacs körzetében. A súlyos harcokban a 1. huszár tüzérosztály és a 3. gépkocsizó tüzérosztály részei, valamint a 3. és 4. huszárezred katonái páncélököllel több T–34/85 harckocsit megsemmisítettek. A huszároknak azonban hamarosan menekülőre kellett fogniuk.
A „Makay” csoport Bugyi déli előteréig vonult vissza. Az összetorlódott lovas kötelékek és a csapatvonat között a megjelenő 46 szovjet harckocsi meglehetős pánikot idézett elő. Ahogy arra Dőry Lajos hadnagy, a 3. huszárezred tisztje visszaemlékezett:
„Az orosz harckocsik morajlása jól hallatszik. Elérjük Bugyi térségét. […] Az úton torlódás, egy orosz harckocsi nyomjelzős sorozatot ad le a menetoszlopra, a lovak megvadulnak a sziporkázó fényektől, Emil[2] megsebesül.”[3]
A huszár harccsoport részei a községtől északra lévő szőlődombokon rögtönöztek védőállást. Az 1. huszárhadosztály szétszórt részei e vékony vonal mögött gyülekeztek. A Bugyi körzetéből Taksony felé forduló szovjet harckocsik közül a „Makay” csoport hármat kilőtt, s a támadást átmenetileg visszaverte.[4]
Ezzel együtt a 4. gárda-gépesítetthadtest 15. gárda-gépesítettdandára – 75 km-es előrenyomulás után – november 2-án kora estig birtokba vette a Dunaharasztihoz tartozó Rákócziligetet. A Dunaharasztira betört páncélos-éket a védők páncélelhárítása visszaverte.[5] Ezt − ahogy azt a következőkben látni fogjuk − magyar ejtőernyősök hajtották végre.
A 14. gárda-gépesítettdandár először Ócsát, majd 20 páncélossal (ebből 10 könnyű páncélozott harcjárművel[6]) Alsónémedit foglalta el. A 13. gárda-gépesítettdandár reggel 8 órakor Bugyit, majd a Taksonytól délre fekvő Dunakisvarsányt vette birtokba. A 36. gárda-harckocsidandár este 18 óra körül az általa elfoglalt Alsóvány körzetében harcolt. A 46. hadsereg leggyorsabban mozgó – tehergépkocsikkal szállított – 68. gárda-lövészhadosztálya aznap 14 órakor Kunszentmiklós körzetében tevékenykedett.[7]
A 4. gárda-gépesítetthadtest gyors előretörése következtében szárnyai fedezetlenek voltak. Ezek biztosítása miatt a 14. gárda-gépesítettdandár Ócsán átmeneti védelembe ment át, hogy fedezze a hadtest, és ezzel a 46. hadsereg jobbszárnyát. A 36. gárda-harckocsidandár ugyanezt tette Bugyi körzetében a balszárnyon. A hadtest többi alakulata tovább folytatta északi irányú támadását.[8]
November 2-án a magyar VI. hadtest által létrehozott pesti hídfő megszállása befejeződött, de további megerősítés folyamatban volt. A hadtest alárendeltségébe kerültek a német 22. SS-önkéntes lovashadosztály már beérkezett erői, az 1. SS-rendőrezred, a Budapesten állomásozó német karhatalmi alakulatok, valamint a Várpalotáról beérkezett magyar VIII. rögtönzött gyalogzászlóalj is.[9]
A m. kir. 202. honvéd gépkocsizó különleges műszaki zászlóalj békehelyőrsége Dunaharaszti volt. A zászlóalj éppen áthelyezésre és indulásra váró 150 fős kötelékét a szovjet előretörés miatt visszatartották, s az 1/I. honvéd ejtőernyős-zászlóalj (Tassonyi Edömér százados[10]) jobbszárnyán még aznap bevetették az „Attila” vonal „A” védőkörletében, Dunaharasztinál.[11]
Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj védelme csaknem kizárólag lövészgödrökből, illetve támpontokból állt. Tűztámogatásuk egyelőre csak saját 8 cm-es aknavetőire korlátozódott, de mögöttük, a csepeli elágazás körzetében a magyar budapesti légvédelmi tüzércsoport 8,8 cm-es légvédelmi ágyúi voltak tüzelőállásban, amelyek földi célpontok ellen kerültek beállításra[12], és délkeleti irányban kiváló kilövéssel rendelkeztek. Tassonyi százados visszaemlékezésében így írta le csapatai védőkörletét:
„Mind Soroksáron, mind Dunaharasztin hevenyészett védőállások voltak előre elkészítve a munkaszolgálatosok által. A műút közvetlen környezetében harckocsiárok volt kiásva, fákra szerelt tányéraknák [lövő tányéraknák – Sz. N.] voltak telepítve. Pokornyi harcálláspontján rádió-összeköttetésben voltunk egy légvédelmi ágyús csoporttal, Budapest légvédelmében, akik igénylésünkre a soroksári védőállás elé területtüzet adtak.”[13]
Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj egyik százada az 5. számú főutat, egy másik pedig a Dunaharaszti délkeleten futó műutat zárta le. A századok zöme az utakat védte, az azok közötti mintegy három km-es sávban csak gyenge leplező erők voltak. Egy harmadik ejtőernyős-század Pokorny őrnagy soroksári harcálláspontjánál tartalékban állt, egy Nimród páncélos gépágyúval együtt.
Az ejtőernyősök arcvonalszakaszán próbálták ki az 1944 M. buzogányvetőt (más néven „Szálasi-röppentyűt”) is. Erről az egyik ejtőernyős-szakasz parancsnoka, Marosújvári Géza zászlós így emlékezik meg:
„Itt megemlítem egy új magyar konstrukciójú fegyver, az úgynevezett ’Szálasi-röppentyű’ próbáját, amely ezekben a napokban zajlott le közvetlenül a kiépített állásaink mögött.
A röppentyű, a páncélökölhöz hasonló reaktív [helyesen kumulatív – Sz. N.] fegyver volt, amit elektromos gyújtással egy kerekekkel ellátott állványról lőttek ki. Ezen a próbán, mivel a kilövőhely szakaszom védősávjában volt, én magam is jelen voltam.
A próba-kilövés sikerült és hatalmas bunkóhoz hasonló test elindult a tőlünk kb. 3 km-re lévő tanya felé, ahol állítólag szovjet páncélosok gyülekeztek. A repülő lövedéket hosszú ideig lehetett szabad szemmel követni. A levegőben, repülés közben nagyon erős búgó hangot adott, majd a tanya irányából villanás volt látható és egy tüzérségi lövedék becsapódásához hasonló hang volt hallható.”[14]
Tassonyi százados ejtőernyőseinek két harcelőőrsük volt: az egyik Gyálpusztánál, a másik pedig Ócsa déli kijáratánál. Ez utóbbi négy 7,5 cm-es páncéltörő ágyúból álló reteszállás volt Sebestyén Endre főhadnagy parancsnoksága alatt. A szovjet 14. gárda-gépesítettdandár harckocsijai és a kísérő deszant-lövészek azonban rajtaütésszerűen lerohanták a páncéltörő ágyúkat. Mindössze két ejtőernyős jutott vissza innen a zászlóaljhoz.[15] Más források szerint a páncéltörő ágyús szakasz meglepése nem sikerült teljesen. Noha a páncélosok két magyar 7,5 cm-es páncéltörő ágyút letapostak, a kötelék megsemmisülése előtt még három szovjet harckocsit kilőtt.[16]
Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj parancsnoka e visszajutott katonáktól furcsa körülményről szerzett tudomást:
„A jelentés szerint az első megjelent orosz harckocsi német felségjelet viselt. Egy német főhadnagy figyelmeztette [Sebestyén főhadnagyot – Sz. N.], hogy orosz harckocsi, s az ágyúhoz ugrott, hogy segítsen. De már késő volt, az ágyút telitalálat érte és az állást az előretörő harckocsik letaposták. (Ez a jelentés valószínű, mert Isaszegen[17] magam láttam egy német felségjelű harckocsit az orosz harckocsik között. Lehet, hogy zsákmányolt és harcba állított eredeti német anyag volt.)”[18]
Az Ócsára betört szovjet harckocsik ismét utolérték és lerohanták a II. önálló gépvontatású közepes tüzérosztály részeit, s ennek következtében az osztály több katonája eltűnt.[19] A már többször idézett Orbay István ezredes november 2-ára virradóra éppen ezen a településen éjjelezett:
„Reggel 9 h-kor a vezérkari főnök[20] éppen tiszti gyűlést tartott a további teendők miatt, mikor Ócsán ránk törtek a páncélosok. A faluban megindult a harc. A vonatokat Üllő–Vecsés irányába megindítottuk és mikor utoljára gépkocsiba szálltam, az ellenség már a községháza előtt tüzelt. Csapat nem állt rendelkezésemre, és így nem volt más hátra, mint hogy a Budapest felé előretörő ellenség elől észak felé kitérjek a hadosztályparancsnoksággal.
Így jutottunk 12 h tájban Vecsésre. Útközben egy kilőtt páncélos és összelőtt német tehergépkocsik mutatták, hogy éjjel itt ezen az útvonalon is volt páncéloscsata.”[21]
A 22. SS-önkéntes lovashadosztály 17. SS-lovasezredének a déli órákban beérkezett kisebb erői Dunaharasztin[22] és annak délnyugati, illetve keleti előterében rögtönöztek biztosító vonalat.
Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj Dunaharasztinál foglalt védőállása ellen 2-án este, kb. 20 óra körül a 15. gárda-gépesítettdandár tört előre 20 harckocsival. Az Ócsáról Soroksár felé vezető út mentén a 14. gárda-gépesítettdandár nyomult Budapest felé további 20-40 páncélossal. Marosújvári Géza zászlós erre így emlékezik:
„[…] megkezdődött a szovjet páncélosok támadása, amely hamarosan elérte az állásaink előtt húzódó harckocsiárkot. Az élen haladó kb. öt darab T–34-es a felrobbantott híd előtt megtorpant. Ez a néhány perces megállás elég volt arra, hogy a híd közvetlen környékén beásott páncélelhárítók páncélököllel mind az öt harckocsit kilőjék.”[23]
Nagy Árpád ejtőernyős főhadnagy az alábbiakat rögzítette e támadással kapcsolatban:
„A Budapest ellen törő első és legelszántabb roham sorsa alig 10 perc alatt eldőlt. Az ejtőernyős fiúk úgy kushadtak a lövészlyukakban, hogy még a sapkarózsa sem látszott belőlük. A páncélosok gyanútlanul közeledtek a csendesnek látszó vidéken, amikor megmozdultak a göröngyök, megindultak a kukoricaszár kúpok, a fák tövéből kísértetiesen ordító fantomok pattantak föl, és az alig 100 m-re lévő harckocsik kezelői még fel sem ocsúdhattak, máris körülugrálták őket, mint a halál angyalai, az esernyős rémek. Kifújtak a Faustok[24] csövei, és a páncéltornyokon, hernyótalpakon egymás után robbantak a faustfejek, leemelve a tornyot, szétszaggatva a hernyótalpat, szénné égett várakká változtatva az erődöket az előbb még büszke vöröskatonákkal. Alig telt bele tíz perc, már ott lapítottak a fiúk az árokban és vicsorgó foggal várták a támadó orosz gyalogságot. […]
A páncélosroncsok[25] kísértetiesen füstölögtek állásaink előtt – és a gyalogság nem jött. Maga a látvány elég volt nekik belőlünk, egy életre. Hiába ordítoztak hátul a politrukok, hiába berregett fel a visszaözönlőkre néhány túlbuzgó politikai biztos géppisztolya, fél órával a támadás megindulása után, messze kilométerekig nem lehetett élő oroszt látni Dunaharaszti – Sorokság térségében.”[26]
Tassonyi százados ezzel ellentétben órákig tartó, súlyos harcokra emlékezik:
„A védőállásban órákon keresztül kaotikus harc folyt. Számos harckocsi megsérült tányéraknáktól és páncélelhárító fegyverektől, de a sérült harckocsikat elvontatták. A soroksári védőálláson keresztül néhány harckocsi a védővonalba betört, de az orosz gyalogság rohamtávolságon, a balszárnyon elakadt. A harckocsik visszafordultak. Azonban a műúttól jobbra támpontjainkat visszavetették, az orosz gyalogság itt állásunkba befészkelt. A visszavetett egységek Juhász [Andor] főhadnagy, századparancsnok parancsnoksága alatt egy árokban, kb. 300 m-rel hátrébb állást foglaltak és géppuskáikkal, tűzfegyvereikkel megakadályozták az állásból való kitörést.
A Dunaharasztinál indított orosz támadás, ugyancsak órákig tartó tűzharc után, rohamtávolságon összeomlott. Ott az arcvonal szilárdan kitartott, több orosz harckocsi megsérült.
Éjfél után az orosz a támadást beszüntette, a harckocsikat visszavonták. Az orosz gyalogság beásta magát a soroksári állásokkal szemben, és állásunkban, amit a műúttól jobbra elfoglalt, kitartott. Az orosz gyalogságot Dunaharasztinál visszavonták. Veszteségeink ekkor is, és a későbbi harcokban súlyosak voltak[27], főleg a szüntelen heves közepes aknatűz miatt. A soroksági védőállás előtt a harckocsiárok áthidalására épített földhidat árkászaink felrobbantották.” [28]
Bugyi, Alsónémedi és Ócsa településektől északra a reggel Taksony vasútállomásán kirakodott német 13. páncéloshadosztály[29] (Gerhard Schmidhuber vezérőrnagy) 66. páncélgránátos-ezredének két zászlóalja[30] létesített biztosító állásokat. Dőry Lajos huszár hadnagy visszaemlékezése szerint:
„Valahol Alsónémedi felé az út mentén németekre bukkanok, ott már többen összegyűltek, kb. 20-40 fő. A németek páncéltörő ágyúkkal és Vierlingsgeschützékkel[31], álcázva, nyugodtan várják az orosz harckocsikat.
[…]
Végre pár német Göringgel találkozunk, frontjuk meghosszabbításaként helyet keresünk, amikor az orosz páncélos élek megérkeznek. A négy Göring és a négy Panzerspähwagen[32] tüzet nyit, egy oroszt[33] kilőnek, a többi megfordul. A négy Spähwagen fényjelző munícióval pokoli tüzet nyit, gyönyörű. Fel kell állnom, ezt látnom kell.
[…]
Mi tőlük jobbra (ny[ugatra]) egy fasor mentén, egy szántás szélén foglalunk állást. Hova lett a század? Majd aknatűz ér, egész közeliek a becsapódások. Sem előtte, sem azóta nem féltem annyira, mint abban a tűzben.
[…]
Éjjelre Taksonyba lovagolunk. […] A taksonyi svábok a német katonákat tejben-vajban fürösztik, a Tigrisek[34] hűtővizében libapecsenye sistereg reflektorfény mellett, a magyar huszárt még csak be sem eresztik!” [35]
A nap folyamán a 13. páncéloshadosztály Ócsa észak−Alsónémedi észak terepszakaszon védő részeit a szovjetek északi irányban visszaszorították.[36]
A szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest november 2-ára virradó éjszaka pontosított harci feladatot kapott: november 2-án reggelig el kellett foglalnia Üllőt, Inárcsot és Monort, majd felkészülnie a Budapest felé való további támadásra.[37]
Reggel 9 óráig a 2. gárda-gépesítetthadtest élen haladó 4. gárda- és 6. gárda-gépesítettdandárai elérték a Lengyelfalva−Újhartyán, a zöm pedig a Viktória-major−140-es magaslat (Ceglédbercel délnyugat hat és fél km) terepszakaszt.[38]
Az élen továbbra is 4. gárda- és 6. gárda-gépesítettdandár haladt. A hadtest 55. önálló műszaki zászlóaljának felderítő szakasza M. N. Voronov főhadnagy parancsnoksága alatt két irányból támadva, rajtaütésszerűen birtokba vette az Inárcstól délre lévő hidat, amelyen a 4. gárda-gépesítettdandár hamarosan át is kelt.
A hadtest részei a déli órákban elérték Alberti déli előterét, este 18 óráig pedig a Nyáregyháza−Örkény terepszakaszon harcoltak.[39]
A német „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály (Günther Pape ezredes) elsőként beérkezett harccsoportja[40] Gyón–Alsódabas körzete helyett Örkénynél vette fel a harcot és a III. páncéloshadtest alárendeltségébe került. A települést a szovjetek páncélos-támogatással rohamozták déli és északnyugati irányból. A támadásokat ugyan visszaverte a német harccsoport, de este a kapott parancs szerint vissza kellett vonulnia Újhartyánra.
A magyar 5. tábori póthadosztály vonatalakulatai éppen Kalocsáról vonultak gyalogmenetben Pilis felé, amikor Újhartyán körzetében szovjet harckocsik támadtak rájuk, és súlyos veszteségeket okoztak nekik. A vonatoszlop parancsnoka, Abaffy Aurél százados ügyességének köszönhetően a megmaradt részek Monoron át elérték Nagykátát.[41]
A Budapest déli előterébe beérkezett német erőket – kiegészítve a még menetben lévő 8. SS-lovashadosztállyal – aznap Hermann Breith páncélos tábornok III. páncéloshadtestének alárendeltségébe utalták. Miután a magyar VI. hadtest leharcolt erőit is Breithnek rendelték alá, aznap megalakult a „Breith” páncéloscsoport. A tábornok harcálláspontja Gödöllőn volt.
A „Kirchner” páncéloscsoport 1. páncéloshadosztálya – miután az éjszaka folyamán Lajosmizse körzetéből visszavonult – ugyancsak Örkény körzetében harcolt. Kirchner tábornok harcálláspontját Gombán rendezték be.
Az 1. páncélosezred ellátó alakulatai Újhartyán körül gyülekeztek, de a szovjet előrevetett osztagok meglepték és bekerítették őket. Szorult helyzetükből az 1. páncélos-felderítőosztály egy nehézpáncélgépkocsi-osztaga szabadította ki őket, majd ezután Monorra vonultak. Oda települt a hadosztály előretolt harcálláspontja is, amelyet előzőleg Weckerle-majorból szovjet harckocsik űztek ki.
Az 1. páncélgránátos-ezred részei – a 73. páncélos-tüzérezred két ütegével megerősítve – dél körül Szabadszállás és Tatárszentgyörgy között biztosították a Budapest felé vezető utakat. A harcokban a 73/11. és a 73/12. páncélos-tüzérüteg parancsnokai (Alfred Wojak és Müller százados) elestek. E retesz oltalmában a hadosztály „Huppert” harccsoportja[42] a déli órákban Lajosmizséig tört előre, ahol felmentette a 24. páncéloshadosztály bekerített és szétugrasztott részeit. Ezután a harccsoport Örkény felé vonult vissza.
A település keleti előteréből a harccsoport egy része, a harckocsikkal megerősített 1/II. páncélgránátos-zászlóalj (Becker százados) kelet felé, Lipótmajor irányában indított támadást, hogy felvegye az összeköttetést a 23. páncéloshadosztállyal. A zászlóaljat az 1/1. páncélosszázad hét Panther harckocsijával, a 37. páncélvadászosztály egy szakasz Marder páncélvadászával, valamint néhány önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyúval és gyalogsági lövegekkel erősítették meg. A páncélgránátosok felkapaszkodtak a harckocsikra. A harccsoport hét km megtétele után, 30 percnyi küzdelem árán birtokba vette Lipót-majort. A szovjetek elmenekültek, a németek pedig nyugati, északi és keleti irányokban, félkörívben beásva magukat, lezárták az északnyugat felé vezető utat. Az úton elhaladó szovjet T–34/85 harckocsikat a Pantherek kilőtték, a tehergépkocsik közül pedig sokat az önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyúk gyújtattak fel. Becker százados erőit hamarosan aknavetőtűzzel támogatott támadások érték dél-délkeleti, valamint észak-északnyugati irányból. Két és fél óra múlva megérkezett a parancs a nyugat felé való visszavonulásra, de addigra a szovjet csapatok lezárták visszafelé vezető útvonalat. Becker százados harccsoportja sötétedés után részben Ágoston-majornál, részben pedig Lipót-majornál harcolt körvédelemben (úgynevezett „sündisznó-állásban”), majd másnap reggelig Pilisre vonult vissza. Útközben az 1/1. páncélosszázad két Panther harckocsija újabb szovjet T–34 harckocsikat lőtt ki.[43]
November 2-án este a seregtest zöméből álló „Bradel” harccsoport[44] Örkénytől északnyugatra beleütközött az észak felé tartó szovjet csapatokba. A németek a kavarodásban néhány szovjet T–34/85 harckocsit páncélököllel kilőttek.[45]
Az 1. páncélos-felderítőosztály és a 37. páncélos-utászzászlóalj este Újhartyánon át és Monortól délnyugatra lévő erdős terepszakaszon keresztül áttört az Örkény északi és Monor nyugati előterében lévő szovjet erők biztosító állásain, és november 3-án reggel elérték Monort. Itt a déli órákban nyugat felé néző biztosító állásaikban leváltották őket a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály erői.[46]
A 23. páncéloshadosztály aznap reggel 9 óra 40 perckor Sashalom (144-es magaslat, Cegléd délnyugat 10 km) körzetéből nyugat felé meginduló támadásának fő célja a Budapest irányába előrenyomult szovjet erők utánpótlási vonalaiktól való elvágása volt úgy, hogy a hadosztály páncélozott harccsoportja az Örkény felől északkelet felé támadó német 1. páncéloshadosztály ékeivel egyesülve kettévágja a szovjet hadoszlopot.
Az 503. nehézpáncélos-osztályból, a 23. páncélosezredből, a 24. páncéloshadosztály öt Panzer IV harckocsijából, valamint a 126. páncélgránátos-ezredből összeállított harccsoport röviddel a támadás megkezdése után szívós szovjet ellenállásba ütközött.
Az élen haladó Panther harckocsiknak rövidesen meggyűlt a bajuk egy ingoványos terep szélén igen jól álcázott szovjet páncélelhárító csomópont jól vezetett tüzével. Úgy tűnt, az előrenyomulás máris megakadt.
Ekkor az 503/3. nehézpáncélos-század Tigereit küldték támadásra. Ezek rövidesen kilőttek 10 páncéltörő ágyút és néhány légvédelmi löveget, majd a harckocsik elől hátráló szovjet alegységeket követve – továbbra is a harccsoport élén haladva – a mintegy 15 km-re lévő kitűzött találkozási pont felé indultak, hogy ott egyesüljenek az 1. páncéloshadosztály erőivel.
A német páncélosok három km megtétele után egy erdőszélen – igen nehéz talajú környezetben – jól álcázott ellenséges harckocsikba ütköztek. Miután az első néhányat kilőtték, a többi ellenállása is hamarosan megtört.
A gyorsabb haladás érdekében – az élen haladó két harckocsit kivéve – a páncélgránátosok felkapaszkodtak a harcjárművekre. A szovjet csapatok a terep minden fedezékét kihasználva halogató harcot vívtak, amit sok helyütt harckocsikkal is támogattak.
Nagyjából újabb másfél km megtétele után a németek egy magányosan álló majorságban szovjet harckocsikra figyeltek fel, s azonnal tüzet is nyitottak rájuk. A harckocsik lövegének igen fényes torkolattüze feltűnt a németeknek. Kiderült, hogy ISz–2 nehézharckocsik – a 30. gárda nehézharckocsi-ezred részei – állnak velük szemben. A német nehézharckocsik nagyobb gyakorlati tűzgyorsaságának köszönhetően az első ISz–2 hamarosan lángokban állt.[47]
Ahogy tovább nyomult a harccsoport, Hermann Seidel törzsőrmester „313”-as Tiger B nehézharckocsija megrekedt a sárban és megsüllyedt. Tekintve, hogy hamarosan sötétedett és még a kitűzött célt sem érték el, a páncélos kivontatására nem volt idő.
A sötétség beállta után a német harccsoport elérte a kitűzött terepszakaszt, egy erdő mélyén lévő útkereszteződést, amelyet minden irányból biztosítottak. A német 1. páncéloshadosztály egységeivel egyelőre csak rádiókapcsolatuk volt. A velük való egyesülés nem tűnt lehetségesnek. Ezzel a nehézharckocsikkal megerősített 23. páncéloshadosztály támadása a Beretvás-tanya−Kovácsmajor−Nagykőrös északnyugat két km általános vonalon elakadt.[48]
A Tiger B nehézharckocsik már felhasználták üzemanyagkészletük felét, és mélyen a szovjet vonalak mögött voltak. A páncélozott harccsoport zömét este 20 óra tájban visszarendelték Sashalomra. Néhány óra múlva parancs jött a LVII. páncéloshadtest parancsnokságától, hogy a Tigerek a vállalkozást fejezzék be, s kiinduló állásaikba térjenek vissza.
A visszavonulás során a 3. század maradt az élen, hogy az oszlopot az ellenség esetleges meglepetéseitől megóvja. Amikor ismét elérték Seidel törzsőrmester megsüllyedt harckocsiját, megpróbálták azt kivontatni, de az igen mély talajon ez nem sikerült. Akkor Fromme százados parancsára Heerlein hadnagy „II”-es Tigere szétlőtte a „313”-ast. Egyes adatok szerint a 3. század második szakaszának második harckocsiját („322”) ez idő tájt szovjet páncéltörő ágyú találata érte és ennek következtében kigyulladt. Hajnalra a harckocsik elérték megindulási állasaikat Sashalom térségében.
A támadás során a német páncélozott harccsoport hét szovjet harckocsit, 13 páncéltörő ágyút, 18 tehergépkocsit és egy zsákmányolt német 2 cm-es négycsövű légvédelmi gépágyút és nyolc fogatolt járművet semmisített meg. Saját vesztesége egy javíthatatlan Panther és két Tiger B harckocsi, valamint négy kilőtt rohamlöveg volt.[49]
A 23. páncéloshadosztály Sashalom–Kistelek-major körzetéből nyugat felé megindított támadása tehát alig jutott előre, és több támadást is vissza kellett vernie. A Kupai-Kovácsmajor vasútállomástól két km-re északra, valamint Nagykőröstől hat km északnyugatra harcoló seregtestnek sötétedés után Alberti felé kellett áttörni, és ott felvenni az összeköttetést az 1. páncéloshadosztállyal.
Az 503. nehézpáncélos-osztály „112”-es harckocsija november 2-án műszaki hiba miatt még Abonyban tartózkodott, s csak este érkezett meg a vontatószakasz, hogy elvontassa. Cegléd előtt eltörtek a vontatórudak, így a harckocsi a városon kívül rekedt.
Az elmúlt bő két hét alatt az 503. nehézpáncélos-osztály megállás nélkül harcolt. Sem a legénység pihenésére, sem a harckocsik műszaki karbantartására nem jutott elég idő. Ennek ellenére október 31-ig átlagosan 25-30 darab Tiger B mindig bevethető állapotban volt. Azonban a Kecskemét környéki harcok során a harckocsik számára kedvezőtlen terepen hirtelen különböző meghibásodások jelentkeztek (pl. lánctalpaknál), amelyek a fokozódó alkatrészhiánnyal párosulva az osztály harckocsi-állományának döntő részét hátrányosan érintették.
A vontatójárművek hiánya miatt az osztálynak választania kellett: a harctéren található sérült harckocsikat vagy felrobbantja, vagy a még bevethető Tigerekkel bevontatja őket. Ez utóbbi esetén a vontató harckocsiknál is műszaki problémák keletkeztek. Csupán a kellő időben és jól előkészítetten végrehajtott vasúti berakodás révén tudta az osztály a nagyobb harckocsi-veszteségeket elkerülni. Az 503/3. nehézpáncélos-század maradéka Cegléden át Ceglédbercelre vonult, ahol rövid ideig a karbantartók is állomásoztak. A sérült páncélosokat tovább kellett vontatni Budapest irányában, mert a szovjet csapatok közelsége vasúti rakodást már nem tett lehetővé. [50]
A 24. páncéloshadosztály ez alatt Nagykőröstől északra visszaverte a román 9. lovashadosztály támadását, és súlyos veszteségeket okozott neki.[51] Nagykőröstől öt km-re északkeletre, a német főharcvonal előtt nyolc szovjet páncélost észleltek, rajtul lövész-deszanttal.[52] Ezek nagy valószínűséggel a szovjet 25. gárda-lövészhadtest 53. és 297. lövészhadosztályát támogató 27. gárda-harckocsidandár részei lehettek. A 24. páncéloshadosztály harckocsijai a 241. számú őrház közelében felvették a harcot a szovjet páncélosokkal.
Este 20 óra körül a német seregtest alárendeltségébe került a 20. honvéd gyaloghadosztály is, amely azonban harcképes csapatokkal már alig rendelkezett. Éjfél körül Tömöry Jenő vezérkari ezredes, a hadosztály parancsnoka személyesen ment eligazításra von Nostitz-Wallwitz vezérőrnagy harcálláspontjára, amely ekkor már Cegléd déli szélén, egy udvarházban volt.
Az ott kapott utasítás szerint a 20. gyaloghadosztálynak Ceglédtől keletre nyolc km-re, illetve a várostól nyugatra hét km-re kellett közrefognia a 24. páncéloshadosztályt. A német páncélos-seregtest a Ceglédre délről bevezető utakat védte összesen körülbelül 18 bevethető harckocsival, rohamlöveggel és vadászpáncélossal.
A magyar csapatok számára kijelölt főellenállási vonal a Ceglédbercel–Abony vasútvonal volt. A hadosztály azonban csak a mintegy 800 fős „Botond” harccsoportot[53] vethette be Ceglédtől keletre. E harccsoport alárendeltségben harcolt a magyar 1/II. harckocsizászlóalj szakasz erejű csoportja is két Turán−75 és négy Turán−40 harckocsival Básthy Sándor hadnagy parancsnoksága alatt.[54] Ceglédtől nyugatra a német−magyar arcvonalban rés keletkezett.[55]
A magyar 1. huszárhadosztály részét képező 2. huszárezred, valamint a 3/II. huszárosztály Inárcs körzetéből Kakucs és Üllő érintésével Vecsésre igyekezett. Szerencsésen meg is érkeztek, éppen elkerülve a hevesen támadó szovjet 6. gárda-gépesítettdandár harckocsijainak és gépkocsizó gyalogságának gyűrűjét. Ám a T–34/85 harckocsik így is három járművüket lőtték ki, rajtuk négy aknavetővel és némi lőszerrel. A huszárok Vecsésről haladéktalanul Ecserre vonultak, ahol a „Billnitzer” csoport alárendeltségébe kerültek.[56]
A magyar 1. páncéloshadosztály harccsoportja 2-án reggel még Ladánybene északnyugati előterében harcolt, lényegében elszigetelve a saját arcvonaltól. A mellékutakon mozgó kötelék – halogató harcok közepette – Tatárszentgyörgy felé tartott, de a budapesti műút felől szovjet harckocsi- és gépesített erők bekerítették. Ebből a gyűrűből a magyar csoport Tatárszentgyörgy és Felsőpeszér irányában kitört, és az 1. huszárhadosztály részeihez akart csatlakozni. Ám a 2. huszárezred már visszavonult innen.[57]
A nap végén a németek további terve az volt, hogy a „Breith” páncéloscsoport erőivel védelmi vonalat alakítanak ki Dunaharaszti – Alsópakonypuszta – Nyáregyháza között, a „Kirchner” páncéloscsoporttal pedig a Pilis – Alberti terepszakaszról támadást indítanak az észak felé nyomuló 2. gárda-gépesítetthadtest jobbszárnya ellen.
A német I. repülőhadtest aznap 120 bevetésben támogatta a „Fretter-Pico” seregcsoport harcát. A repülőcsapatok hat-tíz repülőgépből álló csoportokban támadták a 46. hadsereg, valamint a 2. gárda- és 4. gárda-gépesítetthadtest harcrendjeit, s eközben két harckocsit megsemmisítettek, valamint három itt bevetett szovjet repülőgépet lelőttek.[58]
A német IV. páncéloshadtest 4. SS-páncélgránátos-hadosztályának arcvonalán a szovjet−román csapatok 20 páncélos támogatásával folytatták támadásukat Jászkarajenő körzetéből. A 27. önálló gárda-harckocsidandár átkelt a Tiszán és 8 óra körül Jászkarajenőtől délkeletre vonta össze erőit. Három harckocsizászlóalja 12 óra 30 perckor indított támadást a 25. gárda-lövészhadtest 53. és 297. lövészhadosztályával közösen Abony irányában. A német−magyar csapatoknak a Kőröstetétlen körzetében lévő útelágazást csak súlyos harcokban, öt szovjet páncélos kilövése után sikerült megtartaniuk. A 27. önálló gárda-harckocsidandár saját jelentése szerint a harcokban két T−34-et veszített (az egyik kiégett).[59]
A magyar 2. páncéloshadosztály a német LXXII. hadtest alárendeltségében ekkor Karácsond−Detk−Abasár körzetében állomásozott. [60]
[1] A harccsoport a 3. huszárezredből, valamint a 4/II. huszárosztályból állt, élén Makay Attila ezredessel, a 4. huszárezred parancsnokával.
[2] Vitéz Jekelfalussy-Wolnhoffer Emil, a 3. huszárezred hadnagya.
[3] Dőry Lajos: Fegyver nélkül a frontra. Egy egykori huszárhadnagy emlékezései 1944–45-ös naplójegyzetei alapján. A bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta: Bene János. In: Hadtörténelmi Közlemények 2002/4. szám 1199. o.
[4] Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. áprilisi szám. 22. rész. 10. o.
[5] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 3. o.
[6] A magyar Fővezérség jelentésében „10 nehéz és 10 könnyű páncélos” kifejezés szerepel. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 3. o. Véleményünk szerint itt a 14. gárda-gépesítettdandár felderítőszázadának Universal Carrier Mk II páncélozott szállító harcjárműveiről lehetett szó. Ezeket részben 12,7 mm-es DSK nehézgéppuskával szerelték fel. Ehhez lásd Porter, David: Soviet Tank Units 1939−45. London, 2009. 123. o. E mindössze 3,8 tonna tömegű páncélosok mellett a T−34/85 közepes harckocsik valóban „nehéznek” tűnhettek.
[7] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 2-án 19 óra 30 perckor leadott jelentés.
[8] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 102. o.
[9] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 3. o. Maga a VI. hadtest a német III. páncéloshadtest alárendeltségébe került, létrehozva ezzel a „Breith” páncéloscsoportot.
[10] Tassonyi százados zászlóalja Pokorny László őrnagy, az 1. ejtőernyős-ezred parancsnokának alárendeltségébe tartozott. Az ezred-közvetlen alakulatok (árkász-, híradó-, páncéltörő ágyús-, aknavető- és páncélromboló szakasz) Pokorny őrnagy parancsnoksága alatt álltak, csakúgy, mint a 202. honvéd gépkocsizó különleges műszaki zászlóalj különítménye.
[11] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 30.497/8. ny. v. – 1945. A műszaki zászlóalj 1944. november 12-én végrehajtott felváltásáig harcolt a körzetben. Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj részei október 23-án már Dunaharasztinál az „Attila” vonalban voltak, miután a budapesti „Károly” (ma „Petőfi”) laktanyából ideszállították őket. Lásd: Nagy Árpád m. kir. ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzetei. Közreadta: Martin Kornél. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1999/1. szám. 171. o.
[12] Bárczy Zoltán: Zuhanóugrás. Budapest, 1981. 470. o.
[13] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3413. sz., Tassonyi Edömér: Kritika – Zuhanóugrás. A magyar ejtőernyősök harcai 1944 –1945. 17. o.
[14] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 2904. sz., Marosújvári Géza: Ejtőernyős katonai szolgálatom emlékei, 1941–1945. 4. o.
[15] Bárczy Zoltán: Zuhanóugrás. Budapest, 1981. 470-471. o.
[16] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 3. o.
[17] Az 1/I. ejtőernyős-zászlóalj 1944. november 12. után itt harcolt.
[18] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3413. sz., Tassonyi Edömér: Kritika – Zuhanóugrás. A magyar ejtőernyősök harcai 1944 –1945. 16-17. o.
[19] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 670.112/ 22.v.–1944.
[20] A hadosztály vezérkari főnöke Köves-Toronyi Ferenc vezérkari őrnagy volt.
[21] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. november 2-i bejegyzés.
[22] E területen korábban a német 153. tábori kiképzőhadosztály alakulatai állomásoztak.
[23] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 2904. sz., Marosújvári Géza: Ejtőernyős katonai szolgálatom emlékei, 1941–1945. 4. o.
[24] A Panzerfaust (magyarul páncélököl), egylövetű kézi páncéltörő fegyver német nevének torzult változata.
[25] A szovjetek ekkor öt megsemmisült, s még néhány mozgásképtelenné vált T–34/85 harckocsit veszítettek. Tassonyi Edömér százados 1/I. ejtőernyős-zászlóalja 1944. november 2-8. között Dunaharaszti és Soroksár körzetében 14 szovjet páncélost semmisített meg közelharcban (páncélököllel és páncélrémmel). Ehhez lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Kitüntetési javaslatok, 510/a. csoport, Tassonyi Edömér százados előléptetése.
[26] Nagy Árpád m. kir. ejtőernyős főhadnagy háborús jegyzetei. Közreadta: Martin Kornél. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1999/1. szám. 171-172. o.
[27] A zászlóalj 11 napos harca alatt több mint 40 százalékos véres veszteséget szenvedett.
[28] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3413. sz., Tassonyi Edömér: Kritika – Zuhanóugrás. A magyar ejtőernyősök harcai 1944 –1945. 18. o.
[29] A hadosztálynak október 27-i adatok szerint 15 Panther harckocsijából hat volt bevethető, továbbá egy Panzer III harckocsi és egy Panzer IV/70 (V) vadászpáncélos. A seregtest 14 löveggel, két 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval, valamint 1100 fős gyalogsági harcos-létszámmal rendelkezett. A 4/III. páncélososztály 9. százada 1944. november 1. után kapott néhány Panzer IV/70 (A) vadászpáncélost is, amelyekből 1944. november 6-án négy volt meg. Vö. Spielberger, Walter J. – Doyle, Hilary L. – Jentz, Thomas L.: Leichte Jagdpanzer. Stuttgart, é.n. [1997] 164. o.
[30] A 66/I. páncélgránátos-zászlóalj lövészpáncélosokkal rendelkezett. Számos Sd.Kfz. 251/21 harcjárműve 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával volt felfegyverezve.
[31] Itt a magyar tiszt valószínűleg a 66/I. páncélgránátos-zászlóalj 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával felszerelt Sd.Kfz. 251/21 lövészpáncélosait láthatta. Ezek közkeletű német elnevezése Drilling volt, nem pedig Vierling.
[32] A németül tudó magyar katonák legtöbbje a Schützenpanzerwagen (lövészpáncélos, rövidítve SPW) és a Panzerspähwagen (felderítő páncélgépkocsi, rövidítve Pz.Sp.W.) kifejezéseket keverte.
[33] Értsd: egy szovjet harckocsit.
[34] A magyar huszártiszt a német 13. páncéloshadosztály Panther harckocsijait láthatta.
[35] Dőry Lajos: Fegyver nélkül a frontra. Egy egykori huszárhadnagy emlékezései 1944–45-ös naplójegyzetei alapján. A bevezetőt írta és jegyzetekkel ellátta: Bene János. In: Hadtörténelmi Közlemények 2002/4. szám 1200. és 1212. o. Mindkét oldalon ugyanarra a napra és eseményre vonatkozó sorok olvashatók. A könnyebb érhetőség kedvéért időrendbe rendeztük az idézet egyes részeit.
[36] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 3. o.
[37] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 129. o.
[38] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 2-án 13 órakor leadott jelentés.
[39] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 2-án 21 óra 30 perckor leadott jelentés.
[40] A harccsoport (parancsnoka Joachim Helmuth Wolff alezredes) a „Feldherrnhalle” lövészezredből és a zömében StuG. III rohamlövegekkel felszerelt „Feldherrnhalle” páncélvadászosztályból (Friedrich Sander őrnagy) állt.
November 1-jei adatok szerint a páncélvadászosztály 1. és 2. századának összesen 19 StuG. III rohamlövegéből 15 volt bevethető. Ezen kívül átcsoportosítás alatt volt a hadosztály 12 Panther harckocsija (bevethető hét), hat Panzer IV/70 vadászpáncélosa (bevethető kettő), négy Flak-Panzer IV légvédelmi páncélosa (bevethető három), 37 Sd.Kfz. 250 lövészpáncélosa (bevethető 31), 107 Sd.Kfz. 251 lövészpáncélosa (bevethető 85). A lövészpáncélosok közül 37 jármű 15 mm-es háromcsövű nehézgéppuskával volt felszerelve. A hadosztály tüzérsége 12 db 15 cm-es tábori tarackból, egy 10,5 cm-es tábori tarackból, valamint 12 db 8,8 cm-es légvédelmi ágyúból állt. Utóbbiakat a légvédelem és a páncélelhárítás mellett tábori tüzérségként is alkalmazhatták. A seregtest légvédelmét 19 db 2 cm-es gépágyú (ebből három négycsövű) és 10 db 3,7 cm-es gépágyú biztosította. A csapatok 6530 puskával és karabéllyal, 369 géppisztollyal, 328 géppuskával, 27 nehézgéppuskával, 33 db 8 cm-es és 15 db 12 cm-es aknavetővel, kilenc 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval, valamint hat könnyű gyalogsági ágyúval rendelkeztek. Lásd Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg in Breisgau) RH 10−206 Blatt 38.
[41] Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. májusi szám. 23. rész (A továbbiakban: Darnóy i.m. 23. rész) 8. o.
[42] A harccsoport parancsnoka Helmuth Huppert őrnagy, az 1. páncélgránátos-ezred parancsnoka volt. Köteléke az 1/II. páncélgránátos-zászlóaljból, az 1/I. páncélososztály 10 Panther harckocsijából, a 37. páncélvadászosztály egy Marder páncélvadászokkal felszerelt szakaszából és 299. légvédelmi tüzérosztály két vegyes légvédelmi tüzérosztagából állt.
[43] Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 679-680. o.
[44] A harccsoportot Ernst-Joachim Bradel ezredes, a 113. páncélgránátos-ezred parancsnoka után nevezték el. Saját ezredén kívül alárendeltségében harcolt az 1/II. páncélososztály 6. századának 12 Panzer IV, valamint a 7. század 10 Panther harckocsija, a 37. páncélvadászosztály Marder páncélvadászainak zöme és néhány önjáró 2 cm-es légvédelmi gépágyú.
[45] Stoves, Rolf: Persönliches Kriegstagebuch Pz.Rgt. 1 (gépelt kézirat, másolata a szerző birtokában), 1944. november 2-i bejegyzés.
[46] Stoves, Rolf: Persönliches Kriegstagebuch Pz.Rgt. 1 (gépelt kézirat, másolata a szerző birtokában), 1944. november 2-i bejegyzés.
[47] Ennek a szovjet harckocsi-típusnak a lövege osztott lőszerrel tüzelt, tehát a lövedéket és a töltetet külön-külön kellett betölteni. Ez megnövelte a töltési időt.
[48] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 2., 2. o.
[49] Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 436. o.
[50] Lásd az 503. nehézpáncélos-osztály parancsnokának, Rolf Fromme századosnak tapasztalati jelentését. In: Erinnerungen an die Tiger-Abteilung 503 1942-1945. Konzept und Redaktion: Alfred Rubbel. Bassum, 1990. 359-360. o.
[51] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 2. 11. 1944 (626. tekercs 7209703. és 7209704. felvétel).
[52] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch Nachtrag zur Morgenmeldung 3. 11. 1944 (626. tekercs 7210467. felvétel).
[53] A harccsoport élén a 23/I. honvéd gyalogzászlóalj parancsnoka, Botond László alezredes állt.
[54] Babucs Zoltán − Maruzs Roland: „Jász Vitézek rajta, előre!” A jászberényi kerékpáros és harckocsi zászlóalj története (1921−1945). Nagykovácsi, é.n. 75. o.
[55] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3348. sz., Tömöry Jenő: A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály harcai. 25-26. o.
[56] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója. 1944. november 2-i bejegyzés.
[57] Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 239. o.
[58] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 2. 11. 1944 (626. tekercs 7209705. felvétel).
[59] A 27. önálló gárda-harckocsidandár hadműveleti jelentése a 7. gárdahadsereg harckocsi- és gépesített csapatai parancsnokának (másolata a szerző birtokában), 1944. november 2. Az alakulat üzemképes páncélos-állománya 1944. november 2-án este 19 T−34 harckocsiból, valamint 11 SzU−85 és négy SzU−76M önjáró lövegből állt.
[60] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 2. 11. 1944 (626. tekercs 7209704. felvétel).
