Ezen a héten lesz 40 éve, hogy átsöpört Lajosmizsén a II. világháború.
Megemlékezéssorozatunk részeként naponta idézzük majd a négy évtizede elmúlt eseményeket, Dr. Számvéber Norbert nagylelkű hozzájárulásaként könyvéből:
Páncélos-hadviselés a budapesti csatában – 1944. október 29 − 1945. február 13.
1. Versenyfutás a fővárosért:
páncélos-összecsapások Budapest délkeleti előterében
(1944. október 29 – november 6.)
1.1. Páncélos ütközet Kecskemét körzetében
(1944. október 29 – 1944. november 1.)
Az 1944–1945. évi magyarországi harcok harmadik, egyben leghosszabb szakasza[1] a szovjet–román csapatok Budapest elleni támadó hadműveletéhez köthető.
Ennek az összecsapás-sorozatnak az első jelentősebb ütközeteire Kecskemét környékén, illetve az „Attila” vonallal védett Budapest déli-délkeleti előterében került sor 1944. október végén, illetve november elején.
A Duna–Tisza közén azonban már 1944. október elején megkezdődtek a harcok. A szovjet 53. és a román 1. hadsereg csapatai október 8-ától a Tiszán átkelve, hídfőket alakítottak ki Tiszakécske–Csongrád térségében.
A Tisza mögé visszavonult magyar 3. hadsereg erői összefüggő folyóvédelem kiépítéséhez nem voltak elégségesek. A Szegedtől délre átkelt szovjet 46. hadsereg viszonylag akadálytalanul nyomult Kecskemét és Baja irányában. A magyar 3. hadsereg arcvonalát a Szolnok−Kiskunfélegyháza–Kiskunmajsa–Kiskunhalas–Jánoshalma–Baja vonalon csupán nagy hézagokkal tudta kialakítani.
Miután a magyar 3. hadsereget a szovjet csapatok kiszorították a Tiszántúlról, annak főerőit (1. huszár-, 1. páncélos-, 8. tábori pót-, 20. gyaloghadosztály) a magyar VIII. és a német LVII. páncéloshadtest alárendeltségében a Kecskemét–Budapest irány lezárása érdekében Kecskemét−Szolnok–Kiskunfélegyháza terepszakasz megtartására összpontosították.
A Kiskunmajsa–Baja terepszakaszon kezdetben az 5. tábori póthadosztály, majd október 19-étől a magyar 1. hadseregtől a térségbe vezényelt 10. gyaloghadosztály, valamint a 2. és a 3. folyamzár-zászlóalj védett. Ezek vezetését a magyar VII. hadtestparancsnokság (parancsnoka Markóczy János altábornagy) vette át.
Október 24-én a német LVII. páncéloshadtest (Friedrich Kirchner páncélos tábornok) irányításával a magyar 1. páncéloshadosztály és az 1. huszárhadosztály a Kiskunfélegyházától nyugati előteréből támadva elérte a Kiskunmajsa–Kiskunfélegyháza utat és vasútvonalat. A magyar 3. hadsereg arcvonala október 28-ig a Szolnok dél–Kecskemét dél–Solt dél terepszakaszra tolódott el.
Sztálin és a szovjet vezérkar – elsősorban politikai megfontolásokból kiindulva – kitartott azon álláspontja mellett, miszerint a 2., 3. és 4. Ukrán Front határozott előretörése esetén valós lehetőség kínálkozik Budapest gyors elfoglalására, a Dunán való átkelésre, majd a Moravska-Ostrava–Brno terepszakasz, valamint Bécs megközelítő útvonalainak birtokba vételére.
Noha a szovjet haderő továbbra is a berlini irányt tekintette a fő hadászati iránynak, a keleti arcvonal déli szárnyán elhelyezkedő magyarországi hadszíntéren, a Budapest–Bécs irányban elért esetleges eredményekkel a Harmadik Birodalom „hátsó bejáratát” fenyegethette volna, és arra kényszeríthette a német hadvezetést, hogy a főirányból erőket dobjon át a Kárpát-medencébe. Sz. M. Styemenko hadseregtábornok, a szovjet vezérkar hadműveleti csoportfőnökének visszaemlékezései szerint L. Z. Mehlisz vezérezredes, a 4. Ukrán Front politikai csoportfőnöke által a magyar 1. honvéd hadsereg gyenge állapotáról készített – s a magyar haderő egészére érvényesnek tekintett – jelentései győzték meg Sztálint Budapest gyors elfoglalásának lehetőségéről.[2]
Miután Sztálin kikérte a vezérkar véleményt, az úgy tájékoztatta, hogy a Duna–Tisza közén harcoló szovjet 46. hadsereg a front többi magasabbegységéhez képest viszonylag érintetlen és a Budapest irányában elért áttörés után segíteni tudná a 7. gárdahadsereg és a román 1. hadsereg keleti irányból a főváros felé indított csapását.
Ennek tudatában Sztálin minden egyéb tájékoztatást és árnyaltabb értékelést figyelmen kívül hagyva 1944. október 28-án este rádión utasította R. J. Malinovszkij marsallt, a 2. Ukrán Front parancsnokát, hogy a 2. gárda- és 4. gárda-gépesítetthadtest közel 400 harckocsijával és önjáró lövegével megerősített 46. hadsereggel (I. T. Slemin altábornagy) haladéktalanul indítson támadást Budapest gyors, menetből való elfoglalása céljából, és november 3-ig vegye birtokba a magyar fővárost. Malinovszkij katonai ellenvetéseit Sztálin politikai okokra hivatkozva elutasította. A marsall jogosan tartott attól, hogy a meglévő erőkkel végrehajtott támadás üteme lassú lesz és elhúzódó, veszteségterhes harcok alakulhatnak ki. A szovjet csapatoknak másfél nap alatt 40-70 km mélységben kellett előrenyomulniuk.[3]
Az alföldi páncéloscsatában ugyanis a 2. Ukrán Front harckocsizó, gépesített és lovas kötelékeit olyan súlyos veszteségek érték, hogy a Budapest elleni támadás első szakaszában döntő tényezőként nem vehettek részt. Ezért a frontot a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tartalékából meg kellett erősíteni a 2. gárda-gépesítetthadtesttel és a 23. lövészhadtesttel. A 4. gárda-gépesítetthadtestet F. I. Tolbuchin marsall 3. Ukrán Frontjától vonták el. Malinovszkij öt napot kért a további felkészülésre és a 4. gárda-gépesítetthadtest bevárására. Nem kapta meg: másnap, 29-én meg kellett indítani a 46. hadsereget Budapest ellen. A front többi hadseregének (kivéve a 7. gárdahadsereget) november 6-ig hídfőt kellett foglalnia a Tisza nyugati partján.
Október végén Johannes Friessner vezérezredes, a német Dél Hadseregcsoport főparancsnoka azt tervezte, hogy a Duna–Tisza közén védő magyar 3. hadsereg a megerősítésül adott német LVII. páncéloshadtesttel (alárendeltségében a német 23. és 24. páncéloshadosztály, az 503. nehézpáncélos-osztály és a magyar 1. páncéloshadosztály erőivel) felkészül a támadásra Dunapataj–Újkécske terepszakaszról Szeged irányában, és visszaveti a Tisza mögé a szovjet–román csapatokat. A német 6. hadsereg ezután két páncéloscsoportot alakít, és szilárdan védi a Tisza jobbpartját Tiszafüred és Szolnok között. A magyar 2. hadsereg törzse a tervek szerint a Dunántúlra áttelepülve az F Hadseregcsoporttal együttműködve megszervezi a Duna–Dráva közének védelmét. A német 8. és a magyar 1. hadsereg által alkotott „Wöhler” seregcsoport feladata a várható Tiszadob–Miskolc irányú szovjet–román támadás megállítása mellett az volt, hogy helyreállítsa az összeköttetést az A Hadseregcsoport 1. páncéloshadseregével.
A németek már az alföldi páncéloscsata utolsó napjaiban is feltételezték, hogy a szovjetek Budapest irányában hadműveleti szünet nélkül újabb támadást fognak indítani. Ezért néhány hadosztály átcsoportosításának előkészítését a budapesti irányban már akkor megkezdték.
Miután október 28-án a németek a magyar állások előtt végrehajtott szovjet csapatmozgásokból támadásra következtettek, Friessner vezérezredes a magyar 3. hadsereg arcvonala mögé, Kecskeméthez irányította a 24. páncéloshadosztályt, azonban a seregtest 21. páncélgránátos-ezrede még Jászkarajenőtől keletre harcolt. Ennek felváltására szánták a magyar 5. tábori póthadosztály két zászlóalját.
A Dél Hadseregcsoport védelme a magyar 3. hadsereg arcvonalának Baja–Újkécske szakaszán volt a leggyengébb. Ezt a szovjetek is jól tudták. A hadsereg bevethető páncélos-tartalék szempontjából október 27-én mindössze az 1. honvéd páncéloshadosztály 27 Turán páncélosából 11 bevethető harckocsira, valamint néhány Toldi könnyűharckocsijára és Nimród páncélgépágyújára, illetve a német 24. páncéloshadosztály 18 bevethető harckocsijára, vadászpáncélosára és rohamlövegére számíthatott. A magyar 7. honvéd rohamtüzérosztály meglévő 19 StuG. III rohamlövegéből hét harcjármű volt bevethető állapotban.[4]
A magyar seregtestek együttes harcos-létszáma október 25-én (az 5. tábori póthadosztály nélkül) mindössze 15 ezer 400 fő volt. E csapatok ekkor legkevesebb 1165 géppuskával és golyószóróval, 88 bevethető 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval és 145 tüzérségi löveggel rendelkeztek.
A magyar 3. hadsereg október 29-én a német 6. hadsereggel együtt alkotott „Fretter-Pico” seregcsoport[5] része lett.
A 2. Ukrán Front 46. hadserege kilenc lövészhadosztállyal, egy áttörő tüzérhadosztály hat dandárjával, egy légvédelmi tüzérhadosztály négy ezredével, három ágyús tüzérdandárral, egy tarackos tüzérdandárral, két könnyű tüzérdandárral, egy hadtest-tüzérezreddel, egy páncéltörő tüzérdandárral, egy aknavető-dandárral, egy aknavető-ezreddel és egy műszaki dandárral rendelkezett.
A szovjet összfegyvernemi magasabbegység a magyar felderítés adatai szerint október 29-én teljesen fel volt töltve, és a hadseregben egy önálló büntető-ezred, egy önálló büntető-zászlóalj és két önálló büntető-század is volt.
A lövészcsapatokat a 991., az 1505. és az 1897. önjáró tüzérezred összesen 53 üzemképes SzU–76M önjáró lövege is támogatta. A 46. hadsereg így a 2. gárda-gépesítetthadtesttel és a még be nem érkezett 4. gárda-gépesítetthadtest 124 páncélosával együtt mindösszesen 425 harckocsit és önjáró löveget vethetett be a Budapest elleni támadásban.[6]
| Alakulat | Üzemképes harckocsi | Üzemképes önjáró löveg | Üzemképes páncélos összesen |
| 2. gárda-gépesítetthadtest | 206 | 42 | 248 |
| 4. gárda-gépesítetthadtest | 121 | 3 | 124 |
| 991., 1505., 1897.
önjáró tüzérezred |
− | 53 | 53 |
| Összesen | 327 | 98 | 425 |
A 46. hadsereg azonban további páncélosokra is számíthatott. Ugyanis a 23. lövészhadtestnek követnie kellett a 2. gárda-gépesítetthadtest támadását. E lövészhadtest 68. gárda-, 99. és 316. lövészhadosztálya már rendelkezett egy-egy saját szervezetszerű önálló önjáró tüzérosztállyal, amelynek egy parancsnoki T−70 könnyűharckocsi és 12 SzU−76M önjáró lövege volt.[7] Ez hamarosan újabb 39 páncélost jelentett a Budapest felé törő 46. hadsereg sávjában.
A 46. hadsereg lövészerőinek a Malinovszkij marsalltól kapott parancsok értelmében október 30-án estig el kellett érniük a Nagykőrös–Lajosmizse–Izsák–Duna keleti partja terepszakaszt. A 2. gárda-gépesítetthadtest csapatainak ugyanakkorra Alberti–Irsa (ma Albertirsa)–Örkény körzetébe kellett kijutnia, majd november 2-án reggelig a Monor−Üllő terepszakaszra és november 3-án a nap végéig el kellett foglalnia Budapestet.[8]
A 46. hadsereg alárendeltségébe utalt 2. gárda-gépesítetthadtest parancsnoka 1943. június 7-étől a háború végéig K. V. Szviridov altábornagy volt. A hadtestet a 2. Ukrán Front 1944. október utolsó harmadában a szovjet Legfelsőbb Főparancsnokság Főhadiszállásának tartalékából kapta meg. A hadtest 1944. október 28-án Szegeden összpontosult.[9]
A gépesített magasabbegység ekkor mintegy 16 ezer katonával, 185 T–34/85 közepes harckocsival, 21 ISz–2 nehézharckocsival, 21 SzU–85 és 21 SzU–76M önjáró löveggel, 54 darab 120 mm-es és 100 darab 82 mm-es aknavetővel, 79 különféle löveggel, nyolc BM–13 rakéta-sorozatvetővel, 98 páncélozott szállító járművel és felderítő páncélgépkocsival, valamint 216 motorkerékpárral és 1419 gépkocsival rendelkezett.[10]
Szovjet felderítési adatok szerint a 46. hadsereg alkalmazási irányában a német−magyar erők 161 harckocsival és rohamlöveggel rendelkeztek.[11] Amennyiben ez az 1944. november eleji helyzetre vonatkozik, akkor a felderítés megállapítás közel pontos volt. Ha azonban a támadás megindulásának napjára, 1944. október 29-ére, akkor ez erős túlzás. Ugyanis az itt bevetett német páncélos erők zöme ekkor még a Tisza mentén gyülekezett.
1944. október 29. vasárnap
(Időjárás: napközben 12 Celsius-fok, felhős égbolt, helyenként esett az eső. Az utak általában csak feltételesen járhatók.)
Déli 12 óra 30 perckor (moszkvai idő szerint 14 óra 30 perckor) rövid, mindössze félórás tüzérségi előkészítés után megkezdődött a szovjet 46. hadsereg támadása. Noha a szovjetek ekkor még gyorsabb sikerre számítottak, ezzel kezdetét vette a 108 napig tartó budapesti csata.
Az Alpár–Kiskunfélegyháza–Rém terepszakaszon, mintegy 95 km széles arcvonalon támadó szovjet csapatokkal szemben vitéz Heszlényi József vezérezredes magyar 3. hadseregének alárendeltségében Markóczy János altábornagy VII. hadteste (10. gyaloghadosztály, 23. tartalékhadosztály) és Lengyel Béla altábornagy VIII. hadteste (1. huszárhadosztály, 8. tábori póthadosztály, 20. gyaloghadosztály és a beérkezőben lévő 5. tábori póthadosztály) volt védelemben. A magyar 1. páncéloshadosztály október 26. óta az 1. huszárhadosztály és a 8. tábori póthadosztály csatlakozása mögött, Kunszálláson (Kiskunfélegyháza körzetében) állt tartalékban.
A szovjet 37. és 10. gárda-lövészhadtest csapatai zászlóalj erejű támadásaikkal hamarosan betörtek a 23. tartalék-, a 10. gyalog-, az 1. huszár-, és a 8. tábori póthadosztály védelmének harcászati mélységébe, majd hat-tíz km-t szorították vissza a magyar csapatokat. A támadást a szovjet 5. légi hadsereg repülőgépei 327 bevetésben támogatták.[12] A magyar 3. hadsereg arcvonalát Kecskemét körzetében 62 szovjet csatarepülőgép támadta, amelyekből a légvédelem kettőt lelőtt.[13]
A magyar 1. páncéloshadosztály Móriczgát felé előretörve oldalba, és részben hátba támadta az észak-északnyugati irányban támadó szovjet 10. gárda-lövészhadtest csapatait. Az előretörés a szovjetek harcrendjét részben felbomlasztotta és súlyos veszteségeket okozott. A magyar páncélosok ezután Helvécia-telep környékére vonultak vissza.[14]
A magyar arcvonalban keletkezett résen keresztül az Alpár–Kiskunfélegyháza terepszakaszról, illetve Jászszentlászlótól nyugatra Kecskemét irányában ütközetbe vetették a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtestet is, állományában 206 harckocsival és 42 önjáró löveggel.
A hadtest harcbevetésének eredetileg két változatát dolgozták ki. Az első szerint Kiskunfélegyháza körzetéből Kecskemét−Újhartyán irányában vetették volna be azzal a feladattal, hogy október 30-án éjfélig jusson ki Alberti−Örkény körzetébe és készüljön fel a támadás Budapest felé való folytatására. A második változat szerint a hadtest Kiskunmajsa körzetéből indult volna meg Kecskemét−Újhartyán irányában, de a feladat ugyanaz volt.[15]
Szviridov altábornagy előzetesen úgy döntött, hogy a hadtest csapatait kétlépcsős harcrendben alkalmazza. Az erők és eszközök zömét a jobbszárnyra csoportosította. Az első lépcsőt a 6. gárda- és 4. gárda-gépesítettdandár, a másodikat a 37. gárda-harckocsidandár, az 5. gárda-gépesítettdandár és a 30. gárda nehézharckocsi-ezred alkotta.[16]
A 2. gárda-gépesítetthadtest Kiskunfélegyháza körzetében összpontosult csapatai október 29-én 12 óra 22 perckor kapták meg a harcbavetést jelentő „Orjol (Sas), 5555” jelszót. A hadtest erői 15 óra 30 perckor áthaladtak a 37. és 10. gárda-lövészhadtest gyalogságának harcrendjén, majd dél és délkelet felől Kecskemét irányában törtek előre.[17]
Elsőként a 4. gárda-gépesítettdandár előrevetett osztaga, a megerősített 23. gárda-harckocsiezred (I. I. Csicsev őrnagy), valamint a 6. gárda-gépesítettdandár előrevetett osztaga, a megerősített 25. gárda-harckocsiezred (V. Katajev őrnagy) kerültek harcérintkezésbe a magyar−német csapatokkal az este és az éjszaka folyamán.[18]
A 2. gárda-gépesítetthadtest megindulása után mintegy másfél órával később elveszítette első harckocsiját. Mester Ferenc szakaszvezető, a III/1. önálló gépkocsizó közepes tarackos tüzérosztály katonája egy páncélromboló járőr tagjaként 1944. október 29-én 17 óra körül Kecskeméttől délre, a Budapest felé vezető műúton közeledő szovjet harckocsik közül a félhomályban egy éppen tüzet vezető T–34/85 típusú harckocsit páncélököllel kilőtt. A páncélos kigyulladt és felrobbant.[19]
Az 1. huszárhadosztály 2/I. huszárosztálya Kecskeméttől 10 km-re délnyugatra, a Felsőmatkó környéki erdő délkeleti szélére vonult vissza. Este 20 óra körül az alakulat harcálláspontját egy felderítést végző szovjet T−34/85 harckocsi közelítette meg, amelyet az egyik huszár tizedes az osztály utolsó Panzerfaustjával kilőtt. A kigyulladt járműből kiugró szovjet katonát az egyik huszár agyonlőtte. Tomka Emil őrnagy (később alezredes), a huszárosztály parancsnoka szerint:
„A motorzúgás folyton erősödött, mire az osztállyal a Matkó erdőbe húzódtam. Ez olyan sűrű akácos volt, amelyben harckocsikkal haladni lehetetlen.
Kisvártatva hat darab T−34-es harckocsi tört a műútra. Mindegyiken négy-öt géppisztolyos lövész ült, kiket az imént kilőtt égő páncélos fényénél az erdőből jól lehetett látni.”[20]
Ennek ellenére a német 6. hadsereg még este 20 órakor is úgy tudta, hogy szovjetek egyelőre nem vetettek be harckocsikat.[21]
A szovjet harckocsi- és gépesített csapatok főként a magyar 8. tábori póthadosztály arcvonala előtt készülődtek a támadásra. A hadosztály balszárnya ekkor még Alpárra támaszkodott, jobbszárnya pedig Kiskunfélegyházától északra harcolt.
A seregtest parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérőrnagy éppen szabadságon volt, ezért a csapatokat Orbay István ezredes vezette. A 8. tábori póthadosztály harcos-létszáma október 25-i adatok szerint 3300 fő volt.[22] A seregtest fegyverzetét 175 golyószóró és géppuska, 15 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyú, valamint 26 tüzérségi löveg alkotta. A csapatok harci szelleme rendkívül alacsony volt, s a németek értékelése szerint még korlátozott védelemre sem voltak képesek.[23]
Egyes források[24] szerint a 7. rohamtüzérosztály zöme ekkor már Török Pál százados, osztályparancsnok vezetésével Lajosmizsére települt. A műhelyszakasz Örkény-pusztán tartózkodott.
Kecskeméten csupán egy kisebb harccsoport maradt hat-hét bevethető rohamlöveggel. A 8. tábori póthadosztály megbízott parancsnoka, Orbay ezredes ezek közül hat StuG. III páncélost még október 29-ére virradó éjjel a pótseregtest Kecskeméttől hat-nyolc km-re délkeletre húzódó arcvonala mögé, Koháry-major vasútállomásához irányított azzal a feladattal, hogy a másnapra tervezett gyalogsági támadást segítsék.
Török százados ugyan tiltakozott az ismeretlen terepen, sötétben végrehajtandó előrevonás ellen, de végül parancsot adott Kohánszky Béla hadnagynak[25] és Regős Péter zászlósnak, hogy három-három rohamlöveggel hajtsák végre a feladatot. A harcjárműveket az osztály páncélosok nélkül maradt rohamtüzéreiből és önként jelentkezett leventékből alakított támogató gyalogság is kísérte.
Orbay ezredes ugyancsak ide vezényelte a 103. páncélvonatot és egy azon szállított utászszázadot is, amelyek a rohamlövegekkel együtt a 21. gyalog tábori pótezred mögött hadosztály-tartalékot alkottak.[26]
Miután a szovjet lövészcsapatok még sötétedés előtt áttörték állásait, a magyar 8. tábori póthadosztály gyalogságának zöme (a 12. és 21. gyalog tábori pótezred) – kihasználva a sötétséget – visszavonult a védelmére bízott terepszakaszról, de erről a rohamtüzéreket nem értesítették.
A 8. tábori póthadosztály 24. gyalog tábori pótezrede (Csoknyai Pál ezredes) ennek ellenére nemcsak kitartott állásaiban, de a balszárnyára nehezedő szovjet nyomás enyhítésére egy ellenlökést is végrehajtott, amelyet a 7. rohamtüzérosztály 3. ütegének StuG. III páncélosai is támogattak.[27] A kirendelt magyar rohamlövegek a megadott helyszínen a szovjet 2. gárda-gépesítetthadtest harckocsijainak gyülekezésére lettek figyelmesek. Regős zászlós vette észre elsőként a mintegy 60-70 darab T–34/85 harckocsit, amelyek három sorban, sakktábla-szerű alakzatban álltak.
A zászlós StuG. III rohamlövegével elsőként nyitott tüzet, s páncélgránátja felrobbantott egy harckocsit a harmadik sorban. Az égő szovjet páncélos megvilágította a környéket. A magyar rohamlövegek ezt kihasználva több rövid tűzcsapást mértek, s összesen 11 szovjet harckocsit[28] lőttek ki. Ebből négy T–34/85 harckocsit Kohánszky hadnagy[29] lőtt ki másodmagával, további két önjáró löveggel, három páncélgépkocsival és három páncéltörő ágyúval együtt, mindössze húsz perc alatt. Az égő szovjet páncélosok fényét még a kecskeméti polgári iskola tetejéről is lehetett látni.E harcokban a 24. gyalog tábori pótezred katonái két szovjet harckocsit lőttek ki páncélököllel.[30] A sikeres bevetés után a 7. rohamtüzérosztály hat rohamlövege visszatért Kecskemétre.[31]
Az így meglepett szovjet 4. gárda-gépesítettdandár (benne I. I. Csicsev őrnagy 23. gárda-harckocsiezredével), valamint a 6. gárda-gépesítettdandár (állományában V. Katajev őrnagy 25. gárda-harckocsiezredével) 30-ára virradó éjszaka megerőltető harcokról számolt be, amelyeket harckocsik és rohamlövegek által támogatott, ellenlökéseket is végrehajtó ellenséges erőkkel vívtak.[32] Ez is megerősíti a rohamtüzérek fentebb leírt fegyvertényét.
Egyes levéltári adatok arra utalnak, hogy a szovjet harckocsi-ékek még 29-én este elérték Kecskemét északi bejáratát, ahol a 8. tüzér tábori pótosztály hét katonája a páncélos-lerohanás következtében hadifogságba esett.[33]
A magyar csapatokat szétszóró szovjet harckocsikkal és önjáró lövegekkel ezután Kecskeméttől keletre a német 24. páncéloshadosztály vette fel a harcot október 30-án hajnalban. A seregtest 21. páncélgránátos-ezredét a m. kir. 5. tábori póthadosztály részei váltották fel.
Október 27-én a 24. páncéloshadosztály páncélgránátosainak harcos-létszáma mintegy 1600 fő volt. A seregtest 13 darab 7,5 cm-es páncéltörő ágyúval és 45 tüzérségi löveggel rendelkezett (beleértve a 89/I. páncélos-tüzérosztály Hummel és Wespe önjáró tarackjait, valamint StuH. 42 rohamtarackjait[34] is). Aznap 24/III. páncélososztály mintegy 30 meglévő páncélosából 11 Panzer IV harckocsi, illetve Panzer IV/70 (A) vadászpáncélos, valamint hét StuG. III rohamlöveg volt bevethető állapotban.[35]
A szovjet 46. hadsereg támadásának megindulásakor a német Dél Hadseregcsoport páncélos- és páncélgránátos-hadosztályainak döntő többsége még igencsak messze volt a magyar fővárostól.
Este az LVII. páncéloshadtestnek alárendelt 1. páncéloshadosztály minden alakulata átkelt a Tisza nyugati partjára, és a menet élén haladó 113. páncélgránátos-ezrede Izsák körzetében gyülekezett.
A 23. páncéloshadosztály zöme ugyancsak átkelt a folyón, és menetben volt Jászberény−Jászapáti körzetébe.
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály azonban még mindig arra várt, hogy a 3. hegyihadosztály október 30-ára virradóra leváltsa.[36]
A tiszafüredi hídfőben addig bevetett magyar 1. ejtőernyős-pótzászlóalj kiképző harccsoportja és a 20. rohamtüzérosztály kiváltak a magyar II. hadtest kötelékéből és Budapestre indultak.[37]
1944. október 30. hétfő
(Időjárás: napközben 13 Celsius-fok, borult égbolt.)
Hajnalban a 6. gárda- és 4. gárda-gépesítettdandár főerői szétbontakoztak, majd 5 óra 30 perckor két irányból is támadást indítottak Kecskemét irányában. A szovjet páncélosok a 8. tábori póthadosztály és a 20. gyaloghadosztály csatlakozását szétzúzva, legázolták a magyar gyalogságot és megsemmisítették a 8. tábori póthadosztály, illetve a VIII. hadtest közvetlen tüzérségének zömét is.
A szovjet gárda-gépesítettdandárok a reggeli órákban elérték a város déli szélét, ám menetből indított támadásukkal egyelőre kudarcot vallottak.[38] Ahogy Orbay ezredes naplójában visszaemlékezett:
„Reggel 6-kor arra ébredtünk, hogy az orosz harckocsik a város déli szegélyén durrognak. Kiderült:
A 24. ezredet[39] a középső sávon át beszivárgott ellenség harckocsikkal megtámadta, a városig [Kecskemétig – Sz. N.] visszanyomta és [az ezred] a déli vasútállomásnál még véd.
A 12. gyalogezred[40] nem vonult be a sávjába, hanem újra megugrott, a támogatására rendelt tüzérosztályt[41] az állás területén oroszok fogadták, mire [az osztály] a városon át ész nélkül visszavonult.
A 21. gyalogezred[42] és az 58. határvadász-zászlóalj az ellenséges nyomást ismét nem védte ki, hanem megugrott, mi által a készenlétet foglaló 24. német páncéloshadosztály ellenséges tűzbe jutott. […] A városban és a kivezető lajosmizsei úton tumultus és torlódás.”[43]
Kecskemét védelmével korábban német részről a Luftwaffe 15. légvédelmi tüzérhadosztályának 133. gépvontatású légvédelmi tüzérezredét, illetve annak parancsnokát, Kurt Hortian alezredest bízták meg. Az ezred törzse október végén a 25/I., a 28/I. és a 147. vegyes légvédelmi tüzérosztályt vezette. Az első két osztály három-három nehéz és két-két könnyű ütegből, a harmadik pedig három nehéz és három könnyű ütegből állt. Egy nehéz üteget négy 8,8 cm-es légvédelmi löveg és négy 2 cm-es légvédelmi gépágyú alkotott. A könnyű ütegekbe egyenként kilenc 2 cm-es légvédelmi gépágyú és három négycsövű 2 cm-es légvédelmi gépágyú tartozott.[44] Ezek alapján Hortian alezredes alárendeltségébe elméletileg 36 darab 8,8 cm-es ágyú és 120 darab (ebből 21 négycsövű) 2 cm-es gépágyú tartozhatott. Noha ezek a tűzeszközök igen tekintélyes – páncélosok és élőerő elleni is alkalmazható – tűzerőt képviseltek, gyalogsági támogatás nélkül, az első vonalban való tartós védelemre nem voltak alkalmasak.
A Dél Hadseregcsoport reggel 7 óra 45 perckor kapta az első híreket a német 6. hadseregtől a szovjetek megindult támadó hadműveletéről. A német LVII. páncéloshadtest 9 óra után nem sokkal jelentette, hogy a 133. légvédelmi tüzérezred addigra már öt szovjet harckocsit kilőtt.
Fél óra múlva jelentés érkezett, hogy a szovjet harckocsik betörtek Kecskemét déli részébe, és a várost a lövészgyalogság is megközelítette. A magyar 8. tábori póthadosztály rendezetlenül özönlött vissza a Budapest felé vezető utakon. A német felderítés Jakabszállás körzetében a 2. gárda-gépesítetthadtest újabb 15 páncélosát fedezte fel. Ebben a helyzetben a német hadseregcsoport a 4. légiflotta repülőgépeinek bevetését kérte a támadó szovjet csapatok ellen.[45]
A Kecskemét déli részébe betört szovjet harckocsik közül egyet kora reggel Szabó László, egy magyar 7,5 cm-es páncéltörő ágyú felderítésre kiküldött kezelője az Alsó pályaudvar közelében 20 m-ről páncélököllel megsemmisített.[46]
Reggelre a szovjet harckocsik a 24. gyalog tábori pótezredet Kecskemét déli szélére vetették vissza. Az ezred köré szervezett harccsoport erői (vélhetően a megerősítésül beosztott 7/3. rohamtüzér-üteg StuG. III rohamlövegei) ezekben a harcokban − még a város előterében − hét szovjet T−34 harckocsit és két rakéta-sorozatvetőt lőttek ki.[47] A hátráló ezred felfogott részei az Alsó pályaudvarnál védekeztek. A városban rekedt magyar csapatokat vitéz Örményi Zoltán páncélos alezredes[48] irányította.
Délután Orbay ezredes utasítást kapott, hogy minden erejét küldje be Kecskemét területére. Ám mivel ő ezt oktalanságnak tartotta, a parancsot csak részben hajtotta végre. A 8. tábori póthadosztály megbízott parancsnoka csupán a 24/III. gyalog tábori pótzászlóaljat, egy utászszázadot (valószínűleg az 58. tábori utász pótszázadot[49]) és a 7/3. rohamtüzér-üteg vezényelte a városba, Hortian alezredes alárendeltségébe. A német ezredparancsnok a magyar gyalogságot Kecskemét északnyugati kijáratánál ásatta be.[50]
A német LVII. páncéloshadtest alárendeltségébe lépő 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja (a 24/III. páncélososztály, a 26/I. páncélgránátos-osztály és a 24. páncélos-felderítőosztály) október 30-án hajnalban először Nagykőrös felől délkeleti irányban indított támadást, hogy a Tisza mentén felfedett szovjet–román támadási előkészületeket megzavarja, s az ott gyülekező csapatokat szétverje.[51] A szovjet támadás azonban keresztül húzta a németek számítását.
Reggel 7 órakor Kisfái körzetéből a német páncélozott harccsoport kilenc páncélossal és egy páncélgránátos-zászlóaljjal ellenlökést indított a szovjet 37. lövészhadtest 59. gárda-lövészhadosztályának állásai ellen. A kísérletet a szovjet csapatok visszaverték, miután egy német harckocsit és egy lövészpáncélost kilőttek.
A német 24. páncéloshadosztály azonban még két órán keresztül folytatta ellenlökéseit. A hadosztály Kecskeméttől keletre négy kísérletet is végrehajtott – egyként öt-tíz páncélossal és egy páncélgránátos-zászlóaljjal – ám mindegyik kudarcba fulladt.[52]
Ebből az egyik ellenlökés – nyolc páncélos és egy páncélgránátos-század támogatásával – a szovjet 108. gárda-lövészhadosztály G. M. Lazarjev gárda hadnagy által vezetett lövészszakaszát érte. A tüzérség három német harckocsit kilőtt, de a többi a vasúti pályatesten keresztül vezető út felé folytatta támadását. A hadnagy az átjáróba érkező első harckocsit páncélrobbantó gránáttal – önmagával együtt – felrobbantotta. A hősi halált halt tiszt később megkapta a Szovjetunió Hőse címet.[53]
A 2. gárda-gépesítetthadtest parancsnoka e támadások visszaverése érdekében a 37. gárda-harckocsidandár részeit vetette be. A szovjet páncélosok a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának hátába kerültek, lerohanták a német hadosztály előretolt harcálláspontját, és harcrendjét három részre szakították.[54] A páncélos-összecsapásban a németek 11 szovjet harckocsi kilövését jelentették.[55] Ezzel egy időben Szviridov tábornok az 5. gárda-gépesítettdandárt a balszárny támadásának kifejlesztésére csoportosította át.
A német 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportjának visszavonulása miatt a 8. tábori póthadosztály 12. gyalog tábori pótezredének Koháry-major területén ellenálló részei Kecskeméttől északkeletre, Katonatelepre húzódtak vissza, majd Nagykőrös nyugati előtere felé tértek ki.[56]
A páncélozott harccsoport és az időközben leváltott 21. páncélgránátos-ezred törzse köré szervezett másik német harccsoport (hadosztálytörzs, a 21/II. és 26/II. páncélgránátos-zászlóalj, valamint a 89/II. páncélos-tüzérosztály) Kecskeméttől délkeletre átcsoportosította erőit, és felkészült a város felé való előretörésre.
A németek számára nyilvánvalóvá vált, hogy elegendő saját gyalogság nélkül, csupán egyetlen páncélozott harccsoporttal a bokros, nehezen belátható terepet nem tudják uralni.[57]
A 4. gárda-gépesítettdandár 23. gárda-harckocsiezrede és a 6. gárda-gépesítettdandár 25. gárda-harckocsiezrede ugyanakkor áttört Kecskemét felé, de a páncélosok a város déli részén jelentős ellenállásba ütköztek. A német 6. hadsereg délelőtt 11 óra után azt jelentette a Dél Hadseregcsoportnak, hogy a város területére betört 35 szovjet harckocsi közül 11 darabot már kilőttek.
A szovjetek számára rövidesen kiderült, hogy e fontos közlekedési csomópontot arcból indított támadással nem lehet elfoglalni. Pedig a németek által elfogott szovjet katonák azt vallották, hogy estig el kellett volna érniük Budapestet.[58]
Szviridov altábornagy – miután meghallgatta G. I. Szkoropisz őrnagy felderítő, G. N. Abroszimov alezredes hadműveleti és A. N. Szamohin ezredes tüzérségi helyzetre vonatkozó jelentését – úgy döntött, hogy a közeledő 37. lövészhadtest három hadosztályának[59] beérkezéséig arcból csupán a 6. gárda-gépesítettdandár részeivel köti le a német–magyar csapatokat. A 2. gárda-gépesítetthadtest zömének két oldalról meg kellett kerülni Kecskemétet, átvágni a Nagykőrös felé vezető útvonalat, bekeríteni a Kecskemétet védő német–magyar csapatokat, és folytatni a Budapest elleni támadást. Az új harci feladatokat egyrészt rádión, másrészt páncélgépkocsival és páncélozott szállító járművel, néha Po−2 repülőgéppel mozgó összekötő tisztek útján továbbították.[60]
A Dél Hadseregcsoport 11 óra 35 perckor közölte a német szárazföldi haderő vezérkarának vezetési csoportjával, hogy a Kecskemétnél kialakult helyzetet a LVII. páncéloshadtestnek alárendelt 23. és 24. páncéloshadosztállyal, valamint a III. páncéloshadtest törzse által vezetett 1. és 13. páncélos-, valamint a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály tevékenységével tervezi kezelni. Ehhez azonban a III. páncéloshadtest törzsét előbb útba kellett indítani a Tisza mellől a „Fretter-Pico” seregcsoporthoz.[61]
Délután 13 órakor a szovjet 320. lövészhadosztály két lövészezrede már Kecskemét déli szegélyén harcolt, miközben a 2. gárda-gépesítetthadtest továbbra is a város délnyugati szegélyét támadta.[62]
Délután a 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja hat km-re Kecskeméttől délkeletre elérte a Kiskunfélegyháza felől Kecskemétre vezető út és az ottani vasútvonal kereszteződését. A hadosztály másik harccsoportja pedig kelet felől három km-re közelítette meg a várost.[63] A magyar 8. tábori tüzér pótosztály egyik ütegparancsnoka, vitéz Orbán Nándor százados a német páncélos seregtest vezérkari főnöke, Rudolf von Knebel-Döberitz vezérkari őrnagy mellett nézte végig a támadást:
„A szolnoki úton az iskola magasságáig megyünk autóval. Ott a német hadosztály vezérkari főnök egy páncélozott felderítő kocsival tüzet kap. Először a Csibe-halomtól keletre levő tanyák visszavételére támad, mert a német hadosztály összes iratai ott maradtak. Rittmeister Meinecke[64] (25 éves, huszárok voltak, lengyel, francia hadjáratban motorkerékpáros felderítő századparancsnok volt) nagyon szépen elosztja a tűzfegyvereket és megszervezi a tűzrendszerét. A nehéz páncéltörő ágyú egészen elől a vontatóra kapcsolva, töltve, minden pillanatban lövésre készen. Az aknavetők és az ütegek felderítői az egyes svadronoknál. Aránylag keveset lőnek, de jól megfigyelik. Állítják, hogy a vad hajrával rohamozók elől az oroszok meglépnek. 2 db harckocsival és aknavetővel megerősített gyalogság van előttünk. Az elhagyott állásokból látom, hogy az oroszok 2-3 m-ként voltak beásva. Minden lukban szalonna, sonka, kenyér, befőtt. Magyar sátorlapot is szereztem.2-3 orosz géppuskát, sok puskát, kézigránátot, ásót, fölszerelést hagytak hátra. A németek nem törődnek a zsákmánnyal.Ott is marad végleg az oroszoknak.
Sötétedésre elérjük a repülőtér északi szegélyét. Felderítés után még sötétben bemegyünk a reptér mögé, a betonútra.”[65]
Este 18 órakor a várost támadó szovjet csapatok kiegészültek a 320. lövészhadosztály harmadik lövészezredével, valamint az 59. gárda-lövészhadosztály két lövészezredével. Kecskemétet tehát a harckocsi- és gépesített-dandárok mellett már október 30-án este is öt lövészezred rohamozta, ám a település bevétele egyelőre nem sikerült. A városban továbbra is jelentősebb gyalogsági támogatás nélkül harcoló német légvédelmi tüzérosztályok estig összesen 20 szovjet páncélost lőttek ki.[66]
A magyar 1. páncéloshadosztály napközben – szovjet források szerint 40 páncélossal – ellenlökést indított a szovjet 10. gárda-lövészhadtest és azt támogató 7. áttörő tüzérhadosztály 25. tarackos tüzérdandárja ellen. A közvetlen irányzással tüzelő szovjet lövegek egy harckocsit még a támadás megindulása előtt kilőttek. Az ellenlökés végül kudarcba fulladt. A harcokban súlyosan sebesült és ezért öngyilkosságot elkövető A. P. Kukin szakaszvezető, lövegparancsnok teljesítményéért megkapta a Szovjetunió Hőse kitüntető címet.[67]
A magyar páncéloshadosztály egyes részei ez alatt Ceglédbercelen biztosítottak. Megerősítésükre aznap Budapesten keresztül beérkezett a német 1. páncéloshadosztály 37. páncélos-utászzászlóalja.[68]
A „Fretter-Pico” seregcsoport – mivel nem tudott gyalogságot adni a légvédelmi lövegek és gépágyúk fedezetéül, de az értékes légvédelmi tüzérosztályokat sem akarta feláldozni – este 21 óra után már Kecskemét feladását tervezte, és azt, hogy a 24. páncéloshadosztály, illetve a 133. légvédelmi tüzérezred erőivel a várostól északra létesít védelmi állásokat. Ezzel azonban elszállt volna annak a tervezett támadásnak a lehetősége, amellyel a 24. páncéloshadosztály kelet, a magyar 1. páncéloshadosztály pedig nyugat felől előretörve, erőik egyesülése után a szovjet csapatok utánpótlási vonalait még a várostól délre elvágta volna.
Időközben kiderült, hogy Hortian alezredes a Lajosmizse felé hátráló magyar 8. tábori póthadosztályból összegyűjtött 300 katonát (bizonyára a 24/III. gyalog tábori pótzászlóaljat és az Orbay ezredes által beküldött 58. tábori utász pótszázadot), és őket Kecskemét védelmében, a légvédelmi lövegek gyalogsági támogatására vetette be.
Német megfigyelés szerint a Kecskemétet támadó szovjet csapatok visszahúzódtak a város pereméről a kelet felől közeledő 24. páncéloshadosztály harccsoportjai elől.
A német páncélos seregtest részei (a 26/I. páncélgránátos-osztály részei, a 89. páncélos-tüzérezred törzse és részei, illetve a 40. páncélos-utászzászlóalj von Uslar-Gleichen ezredes parancsnoksága alatt) végül 31-én hajnali 2 órakor behatoltak a városba és felvették a kapcsolatot a 133. légvédelmi tüzérezred erőivel, amelyeket ezután a páncéloshadosztály alárendeltségbe utaltak.[69]
A 24. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja és a 21. páncélgránátos-ezred harccsoportja 30-án délután ugyan egyesülni tudott Kecskemét keleti szélén, de a városba behatolniuk már nem sikerült.
Ezért a németek Kecskeméttől északra, a Nagykőrös felé vezető út menti 124-es magassági ponttól északnyugatra lévő erdős terepszakaszon körvédelemre rendezkedtek be, hogy rendezzék kötelékeiket. Hitler időközben Kecskemétet megerődített településnek nyilvánította, és minden áron való védelmével a 24. páncéloshadosztályt bízta meg.[70]
A szovjet 46. hadsereg erői aznap egyebek mellett 23 páncélos és két lövészpáncélos kilövését, hat repülőgép lelövését, 27 löveg zsákmányolását, valamint 1300 magyar és német katona fogságba ejtését jelentették.[71]
A Kecskemét környéki harcokban aznap jelentős szerepet játszottak a német csata- és páncélvadász-repülőgépek is. A német 4. légiflotta I. repülőhadtestének alárendeltségében harcoló 2. „Immelmann” csatarepülő-ezred parancsnoka 1944. szeptember 1-től a hadtörténelem legeredményesebb páncélvadász-pilótája, Hans-Ulrich Rudel alezredes volt, aki 1944. augusztus 18-án Kurföldön lőtte ki a 325. páncélosát.
Szovjet levéltári adatok szerint a nap folyamán a német 2. csatarepülő-ezred, illetve a magyar 102. repülődandár erői összesen mintegy 80 bevetésben támadták Kecskemét körzetét. Délelőtt 10 óra 20 perckor 12 Ju 87, 11 óra 10 perckor négy Fw 190, 11 óra 30 perckor nyolc Fw 190, 12 óra 20 perckor 17 Ju 87 és hat Bf 109, 12 óra 40 perckor nyolc Ju 87 és öt Bf 109, 15 óra 25 perckor pedig nyolc Ju 87 és hat Bf 109 repülőgép támadta a szovjet csapatok harcrendjeit.[72]
A német–magyar repülőgépek 10 (öt biztos és öt feltételezett) szovjet harckocsi, egy felderítő páncélgépkocsi, 60 tehergépkocsi és 20 fogatolt jármű megsemmisítésről számoltak be. A páncélosok közül hetet Rudel alezredes lőtt ki Ju 87 G2 páncélvadász-repülőgépével.[73]
A szovjet 5. légi hadsereg aznap 406 bevetést hajtott végre és 13 ellenséges repülőgép lelövését jelentette.[74]
A Kecskemétről Lajosmizsére vezető úton visszavonuló 8. tábori póthadosztály 24. gyalog tábori pótezredének egy járműoszlopán már 31-ére virradóra szovjet harckocsik ütöttek rajta. Az esetet a hadosztály parancsnoka, dr. Temesy Béla vezérőrnagy – hallomás után – így rögzítette naplójában:
„Egyszer csak két harckocsi balról előzött. Erős tempóban haladt előre. Közben egyik-másik magyar kocsit majd’ fellökte, sőt, meg is lökte. Mindenki azt hitte, hogy német harckocsiról van szó. Volt dühös magyar, aki kézigránáttal fenyegette meg az ekként szemtelenkedő harckocsit. Egy alkalommal, mikor a hely igen szűknek mutatkozott a harckocsi részére, az egyik embere [kezelője – Sz. N.] kidugta a fejét a belépő nyíláson és odakiáltott az oszlopnak: „jobbra”; magyarul és intett a kezével. Midőn a harckocsik az oszlop elejére értek, az egyikből ismét kimagaslott egy ember és géppisztollyal belelőtt az első kocsiba. Ekkor az ott lévő egyik honvéd dühösen elhatározta, hogy belelő egy Faustpatront[75], még akkor is, ha német harckocsiról van szó. A harckocsi azonnal kigyulladt. Erre a másik harckocsi ágyújával végiglőtte az oszlopot, de szerencsére senkit el nem talált. Ezután egy másik honvéd abba a harckocsiba is beleeresztett egy Faustpatront. Az is kigyulladt.
Így sült ki, hogy voltaképpen két orosz T–34-es volt, akik az oszlop élére akartak jutni, ott egy-két kocsit összelőni, ezáltal az egész oszlopot eltorlaszolni és elfogni.”[76]
A német 13. páncéloshadosztály részei, valamint a magyar 2. honvéd páncéloshadosztály bevethető kötelékei aznap még a „Wöhler” seregcsoport arcvonalán harcoltak. Az 1. páncéloshadosztály Örkény körzetében gyülekezett. A 23. páncéloshadosztály az 503. nehézpáncélos-osztállyal együtt Cegléd és Törtel felé menetelt, majd este Nagykörös felé tartott. E páncélosalakulatok is az LVII. páncéloshadtest[77] alárendeltségébe léptek, akárcsak a magyar 1. honvéd páncéloshadosztály.
A német „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály Polgárnál átkelve a Tiszán, Mezőkövesdnél vonta össze gyülekező erőit.[78]
Október 30-án estig a megerősített szovjet 46. hadereg a tervezett 40-70 km helyett csupán 18-25 km mélyen tudott előretörni. Ugyanakkor a csapatok teljes, 95 km széles arcvonalukon áttörték a magyar 3. hadsereg védelmét. A szovjet támadás üteme azonban messze elmaradt a várttól. Ennek oka a szovjet törzsek megállapítása és Sz. K. Tyimosenko marsall[79] jelentése szerint az elégtelen felderítés, a tüzérségi előkészítés gyenge eredménye, valamint a lövészcsapatokat közvetlenül támogató harckocsik hiánya volt.[80] Utóbbi megítélésünk szerint nem teljesen helytálló, mivel a 46. hadsereg három önjáró tüzérezrede és három önálló önjáró tüzérosztálya nem lebecsülendő mennyiségű önjáró löveggel rendelkezett.
[1] A magyar hadtörténetírás jelenlegi, konszenzuson alapuló álláspontja szerint az 1944–1945. évi magyarországi harcok alapvetően négy nagy szakaszra bonhatók. Első szakasz: A Keleti-Kárpátokban, Észak-Erdélyben és a Partiumban lezajlott harcok (1944. augusztus 26 – szeptember 22.). Második szakasz: az Alföldön, Észak-Erdélyben és a Keleti-Kárpátokban megvívott harcok (1944. szeptember 23 – október 28.). Harmadik szakasz: a Budapest birtoklásért lefolyt csata (1944. október 29 – 1945. február 13.). Negyedik szakasz: a Dunántúlon és a Felvidék déli részén végrehajtott hadműveletek (1945. február 17 – 1945. április 12.).
[2] Lásd Styemenko, Sz. M.: A vezérkar a háború éveiben. Budapest, 1975. 280. o.
[3] Magyarország felszabadítása. Szerk.: Száva Péter. Budapest, 1975. 162. o.
[4] Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg im Breisgau), RH 2 Ost Karte 5126 Panzer-Lage am 27. 10. 1944.
[5] A német 6. hadsereg parancsnoka Maximilian Fretter-Pico tüzérségi tábornok volt.
[6] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o.
[7] Lásd http://tankfront.ru/ussr/sa.html#gv-sadn (2011. február 21.)
[8] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 102. o.
[9] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 119. o.
[10] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 118. o.
[11] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o.
[12] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 29.
[13] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209472. felvétel).
[14] Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 229. o.
[15] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 120. o.
[16] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 122. o.
[17] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 124. o.
[18] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 125. o.
[19] Lásd Számvéber Norbert: Kilőtt harckocsiért termőföldet. In: Ad acta. A Hadtörténelmi Levéltár évkönyve 1998. Szerk.: Lenkefi Ferenc. Budapest, 1999. 36. o.
[20] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tomka Emil huszár alezredes, a 2/I. huszárosztály parancsnokának naplója. Magyarázatokkal és vázlatokkal kiegészített változat, 1974. 61. o.
[21] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209301. felvétel).
[22] 1944. október 24-én a 12. gyalog tábori pótezred két zászlóalja összesen 600, a 24. gyalog tábori pótezred két zászlóalja összesen 400, a 21. gyalog tábori pótezred három zászlóalja pedig 2000 katonával rendelkezett. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 24-i bejegyzés.
[23] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Anlage zu O.B.H.Gr. Süd, Ia Nr. 181/44 g. K. Chefs. v. 27. 10. 1944. Ungarische Verbände. Stand: 25. 10. 1944 (626. tekercs 7209524. felvétel).
[24] Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.
[25] Kohánszky hadnagy a 7/3. rohamtüzér-üteg parancsnoka volt.
[26] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 29-i bejegyzés.
[27] Kiemelkedő haditettek kihirdetése, 812./VIII. hdt. I.a. 44. XII. 13. (Másolata a szerző birtokában).
[28] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 29-i bejegyzés.
[29] Kohánszky a harcokban csípőlövéssel megsebesült.
[30] Vitéz Orbán Nándor százados, a m. kir. 8. tábori tüzér pótosztály 1. ütegének parancsnoka által írott napló 1944. október 29-i bejegyzése. A napló másolata a szerző birtokában, aki ezúton is köszöni Orbán Györgynek szíves segítségét. A napló a 7. rohamtüzérosztály StuG. III rohamlövegei által kilőtt szovjet önjáró lövegek és felderítő páncélgépkocsik mennyiségét is megerősíti.
[31] Palásthy András interjúja Veress Zoltánnal, a 7. rohamtüzérosztály gazdasági hivatala vezetőjével. In: HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Rohamtüzér-gyűjtemény/Palásthy-féle interjúk, 51. hangkazetta.
[32] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 125. o.
[33] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 670.382/22.v. – 1944.
[34] A 89/I. páncélos-tüzérosztály 2. ütegét kivételes módon StuH. 42 rohamtarackokkal szerelték fel. Más német páncélos-tüzérezredben ilyen harcjárművek nem voltak.
[35] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Anlage zu O.B.H.Gr. Süd, Ia Nr. 181/44 g. K. Chefs. v. 27. 10. 1944. Deutsche Verbände. (626. tekercs 7209522. felvétel).
[36] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 29. 10. 1944 (625. tekercs 7209300. felvétel).
[37] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 29. 3. o.
[38] Szbornyik materijalov po izucsenyiju opüta vojnyi No. 21 (Budapestszkaja operacija). Moszkva, 1946. 101. o., illetve Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 229-230. o.
[39] A 24. gyalog tábori pótezredről van szó.
[40] A 12. gyalog tábori pótezredről van szó.
[41] Az 5. tüzér tábori pótosztályról van szó.
[42] A 21. gyalog tábori pótezredről van szó.
[43] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 30-i bejegyzés.
[44] A német 15. légvédelmi tüzérhadosztály hadrendje 1944. november 1-jén (másolata a szerző birtokában). Vö. Koch, Horst–Adalbert: Die Geschichte der deutschen Flakartiellerie 1935–1945. 120-121., valamint 129. o.
[45] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209308 és köv. felvétel).
[46] Szabó László: Kistelektől a polgárdi ipartelepig. In: Haditechnika 2003/1. szám 77. o.
[47] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 30., 3. o.
[48] Örményi alezredes feltehetően már ekkor a 2. kiképző harckocsizászlóalj élén állhatott, amellyel 1945. január 30-án elvonult Németországba.
[49] A század veszteségi jelentései ezt igazolják. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 670.303/22. v. – 1944.
[50] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3857. sz., Orbay (korábban Rabács) István tüzér ezredes naplója. 1944. október 30-i bejegyzés.
[51] V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 271. o.
[52] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 11 órakor leadott jelentés, 1944/371.
[53] Hősök. A Szovjetunió Hősei a magyarországi felszabadító harcokban, 1944–1945. Budapest, 1981. 131. o.
[54] V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.
[55] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. október 30., 3. o.
[56] Magyarország honvédelme a II. világháború előtt és alatt (1920–1945). III. kötet. Kiadta és sajtó alá rendezte: dálnoki Veress Lajos vezérezredes. München, 1973. 230. o.
[57] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209478. felvétel), valamint V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.
[58] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209310. felvétel).
[59] A hadest alárendeltségében ekkor a 108. gárda-, 59. gárda- és 320. lövészhadosztály harcolt.
[60] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 126-127. o.
[61] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209310. felvétel).
[62] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 15 órakor leadott jelentés, 1944/373.
[63] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).
[64] Fritz Meineke százados (Rittmeister) a 26/II. páncélgránátos-osztály parancsnoka volt.
[65] Vitéz Orbán Nándor százados, a m. kir. 8. tábori tüzér pótosztály 1. ütegének parancsnoka által írott napló 1944. október 30-i bejegyzése. Másolata a szerző birtokában.
[66] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).
[67] Hősök. A Szovjetunió Hősei a magyarországi felszabadító harcokban 1944-1945. Budapest, 1981. 130. o.
[68] Stoves, O. G. Rolf: 1. Panzer-Division 1935–1945. Chronik einer der drei Stamm-Division der deutschen Panzerwaffe. Bad Nauheim, 1961. 678. o.
[69] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209312. és köv. felvétel).
[70] V. Senger und Etterlin, F.M. jr.: Die 24. Panzer-Division vormals 1. Kavallerie-Division 1939–1945. Neckargemünd, 1962. 272. o.
[71] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/377.
[72] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 46. hadsereg iratai, 1944. október 30-án (moszkvai idő szerint) 21 óra 30 perckor leadott jelentés, 1944/376.
[73] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209311. felvétel).
[74] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. október 30.
[75] Így nevezték a korai gyártású, úgynevezett „kis” páncélöklöket.
[76] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3738. sz., dr. Temesy Béla vezérőrnagy, a m. kir. 8. tábori póthadosztály parancsnokának háborús naplójából. 38. o.
[77] A hadtest harcálláspontja Kunszentmiklóson volt.
[78] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 30. 10. 1944 (625. tekercs 7209306. felvétel).
[79] A szovjet 2., 3. és 4. Ukránt Front hadműveleteit Sztálin helyetteseként Sz. K. Tyimosenko, a Szovjetunió marsallja hangolta össze 1944 augusztusától.
[80] Magyarország felszabadítása. Szerk.: Száva Péter. Budapest, 1975. 163. o.
Holnap folytatjuk!
