Folytatjuk sorozatunk az utolsó előtti résszel. Dr. Számvéber Norbert Páncélos-hadviselés a budapesti csatában 1944. október 29 − 1945. február 13. c. könyvéből.
1944. november 4. szombat
(Időjárás: napközben 10 Celsius-fok, felhős idő. Déltájban helyenként kisütött a nap. Az utak állapota változatlanul rossz.)
Aznap a szovjet 2. és 4. gárda-gépesítetthadtestek tettek még egy kétségbeesett erőfeszítést annak érdekében, hogy az időközben beérkezett lövészerőkkel közösen elérjék a pesti hídfő belső területét, és behatoljanak Budapestre.
Reggel a soroksári úton szovjet támadás készülődött. A 4. gárda-gépesítetthadtest 13. gárda-gépesítettdandára harcolt ebben a körzetben. Tassonyi százados szerint:
„Reggel jelentették, hogy a soroksári úton harckocsi-támadás van készülőben. Kisietve motorkerékpáron, kb. 14 harckocsit számoltam meg, több is lehetett. Az orosz gyalogság ekkor leplező erőkkel kb. 400-600 m-re ásta be magát. Kukoricások voltak, így hogy mi megy, látni nem lehetett. A zömöket visszavonták, nem mozdultak. Egy T–34-est a műúton, kb. 200 m-re a védőállás mögött találat ért, felrobbant; egy kisebb, más típusú[1] a balszárnyon, a védőállásba törve harcképtelenné vált, mire a támadást beszüntették.”[2]
Ócsától északra, az „Attila” vonal első védőövében, a gyálpusztai szőlőknél kialakított, majd november 4-ére virradóra tovább bővített betörés területéről a kora reggeli órákban a 2. gárda-gépesítetthadtest 4. gárda-gépesítettdandárának 35 T−34 harckocsija és lövészgyalogsága északi irányban rohamra indult és behatolt Pestszentimrére.
A további szovjet támadás azonban a 13. páncéloshadosztály[3], a 8. SS-lovashadosztály[4] részeinek és a jelentős tűzerejű légvédelmi tüzérség jól szervezett ellenállása miatt elakadt.
A 13. páncéloshadosztály és a 8. SS-lovashadosztály részei – együttesen nagyjából ezrednyi gyalogság 20 páncélossal – 6 óra 20 perckor Soroksárpéteri felől a 133-as magaslat irányában ellenlökést indítottak a 4. gárda-gépesítettdandár erői, valamint a 49. gárda-lövészhadosztály jobbszárnya ellen, és kiszorították a szovjet csapatokat Pestszentimre területéről.
Az 5. gárda-gépesítettdandár részei Pestszentimre körzetében kelet felé, Vecsés irányába fordultak. Emiatt a települést biztosító német−magyar erőknek vissza kellett húzódniuk Vecsésre, ahova a szovjetek be is hatoltak.
Itt harcolt a magyar 1. rohamtüzérosztály 3. ütegének három Zrínyi rohamtarackja is Rátz Tibor főhadnagy parancsnoksága alatt. A magyar rohamlövegek a Vecséstől északra támadó hat T−34 harckocsi közül négyet kilőttek. A megmaradt két páncélos pedig inkább visszafordult.[5]
Napközben a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály[6] és 8. SS-lovashadosztály részei, valamint a magyar „Billnitzer” csoport erői a betört szovjet csapatok nagy részét kiszorították. A szovjetek azonban a település vasúttól északra lévő részének déli felében és Andrássy-telep déli részén sikeresen megkapaszkodtak. E terület megtisztítása csak elhúzódó harcokban volt lehetséges, mivel a szovjetek aznap a 10. gárda-lövészhadtest 86. gárda-lövészhadosztályát is átcsoportosították Vecséshez.
A ferihegyi repülőtér előterében a magyar 10. honvéd rohamtüzér pótosztály gyalogságként harcoló katonái voltak védelemben. Az alakulat a reggeli harcokban négy sebesültet veszítettek.[7]
Szovjet adatok szerint 14 óra körül a Vecséstől három km-re északkeletre lévő 137-es magaslat felől mintegy 30 német−magyar páncélos támadta meg a 86. gárda-lövészhadosztály jobbszárnyát.[8]
A szovjetek aznapi vesztesége Pestszentimre és Vecsés között összesen 20 kilőtt páncélos és egy zászlóaljnyi megsemmisített lövészgyalogság volt. A súlyos sebesültek között volt maga a 4. gárda-gépesítettdandár parancsnoka, M. N. Ljasenko alezredes, továbbá V. N. Hohlov alezredes, a dandár törzsfőnöke, illetve a 23. gárda-harckocsiezred parancsnoka, I. I. Csicsev őrnagy is.[9] A 2. gárda-gépesítetthadtest itt bevetett 1509. önjáró tüzérezrede is súlyos veszteségeket szenvedett: kilőtt SzU−76M önjáró lövegében elesett az ezred parancsnoka, M. A. Lagutyin alezredes és politikai helyettese, Sz. I. Szulin őrnagy is. Később mindketten megkapták a Szovjetunió Hőse kitüntető címet.[10]
Német oldalon egyebek között megsebesült Müller SS-Obersturmführer, a 8. SS-páncélvadászosztály 3. (vadászpáncélos-) századának parancsnoka is.
A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály és a 8. SS-lovashadosztály más elemei hajnali 3 órakor délkeleti és nyugati irányból megindultak Üllő felé, de a 6. gárda-gépesítettdandár ellenállása miatt támadásuk a település szélén elakadt. E harcokban a veszteségi jelentések szerint a magyar 1. rohamtüzérosztály 1. ütege is részt vett.[11]
Második kísérletre a németek betörtek Üllő közepéig. A Vecsésnél kialakult helyzetre való tekintettel a német–magyar erők később visszahúzódtak a település északi szélére. Az Üllőt dél felől megközelítő 49. gárda-lövészhadosztály ezred erejű kötelékét a németek kelet felől megtámadták, és súlyos – mintegy zászlóaljnyi – veszteséget okoztak neki.
A Vecsés és Üllő közötti hézag kitöltésére a magyar 1. páncéloshadosztály megmaradt harcképes elemeit vetették be.[12]
A 23. lövészhadtest 99. lövészhadosztálya a 68. gárda-lövészhadosztály egy ezredével együttműködve elfoglalta Gyált és Gyálpuszta vasútállomását. A 68. gárda-lövészhadosztály egy ezrede a 13. gárda-gépesítettdandárral közösen Tüske-csárda körzetében harcolt, a harmadik pedig Dunaharasztinál. A hadtest harmadik magasabbegysége, a 316. lövészhadosztály Gyál felé menetelt.[13]
Délután 14 óra körül a 13. páncéloshadosztály és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály összevontan alkalmazott páncélozott részei – összesen mintegy 30 harckocsival és rohamlöveggel – Pestszentimre körzetéből délkeleti irányban, Gyál felé nyomultak előre.
A gyáli vasútállomás környékét a 4. gárda-gépesítetthadtest 14. gárda-gépesítettdandárának 2. gépkocsizó lövészzászlóalja (A. F. Ovcsarenko gárda-százados) védte, megerősítve egy T−34 harckocsival. Itt a szovjetek sikeresen zsákmányoltak két német páncélost.[14] A harcjárműveket B. Sz. Ponomarjev őrmester páncéltörőágyú-kezelői a németek ellen fordították, és tüzükkel állításuk szerint aznap a 13. páncéloshadosztály tíz ellenlökését verték vissza.[15]
A nap végén a 2. gárda-gépesítetthadtest 4. gárda-gépesítettdandára Pestszentimre és Vecsés között, Felsőhalom körzetében, az 5. gárda-gépesítettdandár Vecsés, a 6. gárda-gépesítettdandár pedig Üllő körzetében harcolt az ellenlökéseket végrehajtó német−magyar páncélosokkal és gyalogsággal. A 37. gárda-harckocsidandár Felsőpakonynál állomásozott.[16]
A 4. gárda-gépesítetthadtest 14. gárda-gépesítettdandára Pestszentimre, 13. gárda-gépesítettdandára az Ócsáról Soroksárra vezető út menti Tüske-csárda, a 15. gárda-gépesítettdandár Taksony elfoglalása után a Dunaharasztihoz tartozó Rákócziligetnél, a 36. gárda-harckocsidandár pedig a Nagylecsapoló-árkon való átkelés után Gyál körzetében harcolt.
A magyar 102. gyorsbombázó-osztály 3. század aznap délben a 4. gárda-gépesítetthadtest egyik Sári körzetében üzemanyagot vételező harckocsizászlóaljára meglehetősen erőteljes csapást mért a levegőből. Posgay Antal hadnagy, aki a bevetés során meg is sebesült, erre így emlékezett:
„Délelőtt 11 óra tájban érkezett meg a bevetési parancs. Pár perc múlva századunk egy fabarakkban elhelyezett harcálláspontján Dóczy[17] kiadta a bevetési utasítást. Feladatunk a Kecskemét−Budapesti úton fekvő Sári község északi kijáratánál gyülekező orosz harckocsizászlóalj bombázása, majd a műúton Sáritól északra felvonuló alakulatok fedélzeti fegyverekkel való alacsonytámadása volt.
A század 11 óra 45 perckor startolt Dóczy Gazda vezetése alatt. Gépeink két-két 250 kg-os és két-két 50 kg-os bombával voltak terhelve. Szoros kötelékben emelkedtünk délkelet felé, a rajok között 100-100 méteres távközt tartva. A megszokott helyemen, mint a vezérgép – Dóczy – bal kísérője repültem. A Duna átrepülésekor kötelékünk elérte az előírt 4500 m-es magasságot. Dóczy kiadta a parancsot a fegyverzet aktiválására. Kb. 12 óra 15 perckor – 20 km-re Sáritól délre – kereszteztük a Kecskemét−Budapesti műutat, majd azt balkézre hagyva, észak felé fordultunk. Pár perc múlva már tisztán láttuk a célpontot. A néhány tucat harckocsit kísérő tehergépkocsik és üzemanyag-szállító járművek ablaküvegei csillogtak az erős napfényben, amit még közel öt kilométeres magasságból is könnyen észre lehetett venni. A bombaajtók és zuhanófékek kinyitása után a kötelék gépei sorban borítottak le a célpontra. A harckocsik az út nyugati oldalán, mintegy 100 méterre a falu északi kijáratától állomásoztak – minden valószínűség szerint – üzemanyag felvételezése céljából.
1000 m magasságban felbúgott az elektromos jelzőkészülék, figyelmeztetve a zuhanásból való kivétel időpontjára. A célpontot a REVI (Reflex VIsier = visszaverődő fényhatású célzókészülék) célzókészülék függőleges vonalán tartva meg kellett várjuk, amíg az elérte a vízszintes vonalat, mielőtt a bombákat kioldottuk. A gépek zuhanásból való felhúzása után enyhe siklásba mentünk át, előkészülvén az alacsonytámadásra. A bombatámadás eredményes volt, a harckocsi-alakulat szétszóródott és egy tucat, néhány száz méter magas fekete füstfelhőt hagytunk magunk mögött.”[18]
A 23. páncéloshadosztály[19] az Alberti felől Pilisre vezető műút megtisztítására küldte egy kisebb páncélozott harccsoportját (hat harckocsi és rohamlöveget, valamint négy lövészpáncélost), amelyet a 128/I. páncélos-tüzérosztály önjáró tarackjai támogattak. Pilis előtt egy km-re szovjet páncélelhárító támpontba ütköztek, ahol az egyik német rohamlöveget kilőtte egy páncéltörő ágyú. A németek két páncéltörő löveget semmisítettek meg. Az önjáró tarackok tűz alá vették az Albertitől másfél km-re északnyugatra lévő erdőt, ahol a fák koronájában robbanó repeszgránátok jelentős veszteséget okoztak a szovjeteknek. A harcokban további két szovjet páncéltörő ágyú semmisült meg. Délelőtt 10 óra körül a német harccsoportnak sikerült felvenni az összeköttetést a Pilis felől előrenyomuló 1. páncéloshadosztály[20] részeivel. A németek újabb négy páncéltörő löveget lőttek ki, majd a 23. páncéloshadosztály páncélozott harccsoportja visszatért Albertire. Napközben a 128. páncélgránátos-ezred Ceglédbercelen felszámolt egy szovjet betörést.[21]
A szovjet 10. gárda-lövészhadtest harmadik hadosztálya, a 109. gárda-lövészhadosztály zöme este 18 óra körül Irsa déli széle–Dánosipuszta terepszakaszon, részeivel pedig Monor elfoglalásáért harcolt. A szovjet hadtest erői aznap a német páncéloscsapatokkal vívott súlyos harcokban összesen három harckocsi és 13 lövészpáncélos kilövését jelentették.[22]
Taba Andor tartalékos zászlós, a magyar 3. hadsereg 54. híradóezredének részeivel aznap Monoron keresztül vonult vissza:
„Monor főterére érve láttam a [híradó] vezetékek kapkodó lebontását és éppen velem szemben jött a hadseregparancsnok, Heszlényi József altábornagy[23], aki köpenyét szélesre tárta, hogy annak vörös bélését mindenki láthassa és megnyugodjék azt látva, hogy a tábornok itt van, nem futott el. Ez nyilván tábornoki fogás volt, mert régi csatajelenetek festményein is mindig teljes fedetlenségben mutatkozott meg az ott illetékes tábornok és kísérete.
[…]
Már Pécelen is túl voltunk, amikor az előttem gyalogló Király szakaszvezető kért, hogy kis időre cseréljünk helyet, mert igen fáradt. Én meg nagyon fáztam, tehát megkötöttük az üzletet. Jól esett gyalogolni, mozogni. Egy dombon haladtunk felfelé a műúton, amikor 4-5 német rohamlöveggel találkoztunk. Valamennyit javították a Wehrmacht-páncélos katonák sűrű vitatkozások közepette. Mellettem végre megindult lefelé az egyik. Félelmetes holmi volt, erős löveggel. Az Üllő felé támadók oldalába igyekezhettek. Lovam kb. 200 m-re az oszlopban bandukolt Király szakaszvezetővel a hátán. Ekkor hallottam egy nagy csikorgást és láttam, hogy az előbbi rohamlöveg egyik, a bal lánctalpa beragadt és így a gép megpördült és az úton keresztbe fordulva az árok felé lendült. Működő jobb lánctalpával palacsintát csinált az ott jövő híradó-szekér két lovából, a bal lánctalpa pedig ismét megindult és az én szegény lovamnak letépte bal farát. Király ügyesen leugrott, s így nem esett baja. Bokros azonban teljes leszakadt bal farával menthetetlen sebesülést szenvedett. Vérvesztesége óriási volt. Utolsó képem róla az volt, hogy a szakadó esőben ott állt lehorgasztott fejjel vérezve, gyengülve. Nyergét levették. Én elsiettem onnan, mert nem akartam látni, hogy agyonlövik. A dörrenést hallottam és örültem, hogy szegény kis bajtársam nem szenved tovább. Ezt követően tovább vonultunk és hajnaltájt kocogtunk be Vác É[szak]-ra, ahol a félig kész épülettömb [híradó bázis − Sz. N.] állt.”[24]
A német LVII. páncéloshadtest arcvonalán Ceglédtől keletre, a Gerje-árok északi partján kora reggel a német csapatok (nagy valószínűséggel a 24. páncéloshadosztály részei) páncéltörő ágyúk és páncélosok bevetésével igyekeztek megakadályozni a harckocsik és tüzérség által támogatott szovjet–román erőket a további előrejutásban. A délelőtt 11 óráig tartó tűzharcban két német és két szovjet harckocsi semmisült meg. A németek visszavonultak.
A német 24. páncéloshadosztály[25] részei aznap már nem tudták megtartani Ceglédet sem. A 24/III. páncélososztály által a város szélén lévő házak udvaraiban lesállásban helyezett magányos harckocsik[26] tűzereje ehhez kevés volt. A németek 10-12 katonából, egy-két páncélosból és páncéltörő ágyúkból szervezett, körvédelemre képes támpontokat hagytak hátra a támadás lassítására. A szovjet 37. lövészhadtest erői – a város körül összesen kilőtt négy támogató szovjet páncélos árán – délután 16 és 17 óra között elfoglalták a várost.[27] A németek egy kiégett – vélhetően Panzer IV – harckocsit veszítettek, amelyet a szovjet gyalogság a városi posta épülete mellett gyújtott fel.
Napközben a 24. páncéloshadosztálynak rendelték alá a 46. gyaloghadosztály[28] 42. gránátosezredét.
A IV. páncéloshadtest 4. SS-páncélgránátos-hadosztályának[29] sávjában a szovjet csapatok délután ezrednyi erővel délnyugat és nyugat felől elfoglalták Abonyt.
A 27. önálló gárda-harckocsidandár 1. harckocsizászlóalja a november 4-ére virradó éjszaka három német ellenlökést vert vissza Cegléd irányából, amelyet 11 páncélos és egy zászlóalj hajtott végre. A zászlóalj 12 óra 30 perckor támadást indított és alig egy órán belül elérte Abony északnyugati szélét. A másik két gárda-harckocsizászlóalj nyugat felől támadott és 14 óra 30 perckor a városon keresztül nyomulva elérték Abony északi szélét, majd 15 órától megkezdte a német−magyar csapatok üldözését Újszász irányában. A 27/1. gárda-harckocsizászlóalj Abony északnyugati szélén védelemre rendezkedett be. Az aznapi harcokban a 27. önálló gárda-harckocsidandár két T−34 harckocsit és egy SzU−76M önjáró löveget veszített (mind kiégett).[30]
Szolnoktól nyugatra páncélos-támogatással áttörték a védelmet, és nyugati irányból betörtek a város területére. Ezzel egy időben Szolnok déli szélét is támadás érte. Miután a szovjet csapatok birtokba vették a várost, a német csapatokat a Zagyva mögé vetették vissza.[31]
A 4. SS-páncélososztály öt bevethető StuG. IV rohamlövege aznap Besenyszögön állomásozott.
November 4-ére virradóra az SS-hadosztály balszárnyán Nagykörű és Kőtelek között az arcvonalat a 76. gyaloghadosztály 178. gránátosezrede vette át, leváltva a 7. SS-páncélgránátos-ezredet. Az ezred I. zászlóalja hat, a II. zászlóalja pedig három kézi páncéltörő rakétavetővel rendelkezett. Mivel a szovjet csapatok Szolnok északi előterében páncélosaikkal felderítő előretöréseket hajtottak végre Jászladány irányában, a 76. gyaloghadosztálynak alárendelték a magyar 25. honvéd gyaloghadosztály 25. nehéz páncéltörő osztályának öt 7,5 cm-es Pak 40 gépvontatású páncéltörő ágyúját, valamint a 25. légvédelmi gépágyús üteg zömét (háromszakasznyi 4 cm-es légvédelmi gépágyút). Ezek a tűzeszközök Jászkisér körzetében foglaltak tüzelőállást.[32] A német hadosztály ezekből Jászladány és Hegedűs-tanya (Jászkisér délnyugat négy km) között egy reteszállást alakított ki, amelyben három német és négy magyar 7,5 cm-es páncéltörő ágyút, valamint négy német 2 cm-es és egy magyar 4 cm-es légvédelmi gépágyút helyeztek el.[33]
A Gyöngyös körzetében tartózkodó magyar 2. páncéloshadosztály három zászlóalját a „Fretter-Pico” seregcsoport parancsnoksága a magyar 1. páncéloshadosztályba akarta betagolni. A Dél Hadseregcsoport ebbe bele is egyezett.[34]
Bizonyára az előző napokon német csatarepülőgépek által okozott páncélos-veszteség is hozzájárult ahhoz, hogy a szovjet harckocsik igyekeztek elrejtőzni a levegőből támadó páncélvadász-repülőgépek elől. Ezt tapasztalta a magyar 101/3. vadászrepülő-század (Bejczy József százados) egyik raja is, amely Budapest–Szolnok térségében hajtott végre szabadvadászatot. A vadászpilóták arra lettek figyelmesek, hogy a szántóföldeken látható párhuzamos vonalak szénaboglyákban végződnek. Bejczy százados visszafordult feléjük, de a szovjet légvédelem ekkor lelőtte repülőgépét, amely Abonytól délre lezuhant, s a századparancsnok hősi halált halt.[35]
Hajnali 4 órakor a Dél Hadseregcsoport táviratot kapott Adolf Hitler parancsával, amelyben a Führer arra utasított, hogy a rendelkezésre álló páncélos erőkkel Cegléd–Szolnok térségéből Kecskemét felé hajtsanak végre ellencsapást a Budapest alá ért szovjet csapatok hátának és jobbszárnyának veszélyeztetése céljából. A hadseregcsoport ezzel egyet is értett, de a támadást ennél északabbra, Pilis–Alberti terepszakaszról kívánta megindítani.
Ehhez végül 10 óra 45 perckor meg is érkezett Hitler beleegyezése. Mivel a 13. páncélos- és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály egyelőre az „Attila” vonal közvetlen előterében, illetve magában az első védőövben harcolt, az ellencsapásra csak az 1. és 23. páncéloshadosztály mindösszesen 15(!) bevethető páncélosa jöhetett tekintetbe.[36]
Friessner vezérezredes, a Dél Hadseregcsoport parancsnoka úgy vélekedett, hogy a Budapestet délről támadó szovjet harckocsi- és gépesített-dandárok rohamát a 22. SS-önkéntes lovashadosztály, a német és magyar rendőrzászlóaljak, valamint a sebtében felállított riadóalakulatok[37] önerőből nem képesek visszaverni. Erre csupán a 13. páncéloshadosztály és a „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály kis létszámú, de harcedzett csapatai voltak képesek. Ha ezeket a páncélozott erőket kivonták volna jelenlegi alkalmazási terepszakaszukról, az egyet jelentett volna a szovjetek azonnali behatolásával Budapestre.[38]
A Duna–Tisza közén aznapi adatok szerint mintegy 40 bevethető német harckocsi és 50 rohamlöveg, illetve vadászpáncélos harcolt négyszer ennyi szovjet páncélossal.[39] A szovjetek mégsem tudtak jelentősebb eredményt elérni a pesti hídfő védelmével szemben.
A főváros előterében tevékenykedő szovjet csapatok közelsége, illetve a szovjet harckocsik meglepetésszerű betörésének veszélye miatt Sodró László ezredes parancsnoksága alatt magyar utászok a budapesti Margit-hidat robbantásra készítették elő, majd a gyújtóvezeték igen érzékeny gyutacsait is beszerelték az indítótöltetekbe. Erre azonban a német Dél Hadseregcsoporttól vagy a „Fretter-Pico” seregcsoporttól nem kaptak parancsot, éppen ellenkezőleg.
A hidat november 3-án német utászok vették át, de nem történt meg a szabályos helyszíni átadás-átvétel. Mivel a németeknek nem volt a kezükben a robbantási dokumentáció sem, maguk kezdték meg a robbantási berendezések és a töltetek átvizsgálását, anélkül, hogy a hidat a polgári forgalom elől lezárták volna. E munkálatok közben, november 4-én 14 óra körül az élesített robbanótöltetek egy része működésbe lépett, és a bekövetkező robbanás következtében a híd Pest felé eső két hídmezője a Dunába rogyott. A híd e részén ekkor számos polgári személy, gépjármű és két utasokkal tömött villamos is tartózkodott. A szerencsétlenségben nagyszámú polgári személy mellett mintegy 40 német utász is életét veszítette.[40]
[1] Valószínűleg itt is egy Universal Carrier Mk II páncélozott szállító harcjárműről lehetett szó, amely a 13. gárda-gépesítettdandár felderítőszázadának állományába tartozhatott.
[2] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3413. sz., Tassonyi Edömér: Kritika – Zuhanóugrás. A magyar ejtőernyősök harcai 1944 –1945. 19. o.
[3] A 13. páncéloshadosztály aznap öt bevethető Panther és négy Panzer IV harckocsival, valamint négy zászlóaljban 900 főnyi harcos-létszámmal rendelkezett.
[4] A 8. SS-lovashadosztálynak aznap hét Jagdpanzer 38(t) vadászpáncélosa és 10 nehéz páncéltörő ágyúja volt bevethető állapotban. Három lovasezrede közepesen erős volt, felderítőosztálya pedig mintegy 400 harcképes katonával rendelkezett.
[5] Palásthy András szíves közlése, amelyet megerősít az Új Magyarság című napilap 1944. november 10-i számának 3. oldalán olvasható tudósítás is.
[6] A „Feldherrnhalle” páncélgránátos-hadosztály aznap öt bevethető Panther harckocsival, három Flak-Panzer IV légvédelmi páncélossal, 13 StuG. III rohamlöveggel és Panzer IV/70 vadászpáncélossal, valamint két zászlóaljban mintegy 700 főnyi harcos-létszámmal küzdött. Harmadik zászlóalja az 1. páncéloshadosztály alárendeltségében volt.
[7] Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Honvédelmi Minisztérium 670.437/22.v.–1944.
[8] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 4-én 18 órakor leadott jelentés.
[9] Abroszimov, G. N. – Kuzminy, M. K. – Lebegyev, L. A. – Poltorakov, N. F.: Gvardejszkij Nyikolajevszko-Budapestszkij. Bojevoj puty 2-go gvardejszkogo mehanyizirovannogo korpusza. Moszkva, 1976. 131. o.
[10] Hősök. A Szovjetunió Hősei a magyarországi felszabadító harcokban 1944-1945. Budapest, 1981. 133-134. o.
[11] Horváth János tartalékos honvéd itt sebesült meg géppuskalövedék által. Lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), HM 36.950/8. ny. v.–1945.
[12] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), VKF Fővezérség hadműveleti osztályának napi helyzettájékoztatója, 1944. november 4., 2. o.
[13] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 4.
[14] A szovjet forrás „Ferdinand” páncélvadászokat említ. Ez minden bizonnyal téves. Ilyen harcjárművek nem harcoltak Magyarországon. Inkább rohamlövegekről vagy vadászpáncélosokról lehetett szó.
[15] Tolubko, V. F. − Barisev, N. I.: Na juzsnom flange. Bojevoj puty 4-go gvargyejszkovo mehanizirovannogo korpusza (1942−1945). Moszkva, 1973. 344. o.
[16] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Szovjet iratmásolatok gyűjteménye a Budapest körüli harcokról. A 2. Ukrán Front hadijelentései, 1944. november 4.
[17] Dóczy Lóránd hadiműszaki törzskari alezredes, a Repülő Kísérleti Intézet korábbi és a 102/3. gyorsbombázó-század akkori parancsnoka.
[18] Idézi Becze Csaba: Az arany sas nyomában. Szilaj Varga Gyula és a magyar gyorsbombázók a II. világháborúban. Nagykovácsi, 2008. 84. o.
[19] A 23. páncéloshadosztálynak aznap két Panther és három Panzer IV harckocsija, valamint 20 rohamlövege és vadászpáncélosa volt bevethető. Páncélgránátosainak harcos-létszáma mintegy 1200 fő volt.
[20] A német 1. páncéloshadosztály aznap egy bevethető Panther és öt Panzer IV harckocsival, valamint két StuG. III rohamlöveggel rendelkezett. Páncélgránátosainak harcos-létszáma mintegy 650 fő volt.
[21] Rebentisch, Ernst: Zum Kaukasus und zu den Tauern. Die Geschichte der 23. Panzer-Division 1941−1945. Stuttgart, 1982. 438. o.
[22] A szovjet 46. hadsereg 1944. novemberi jelentései. (Másolatuk a szerző birtokában.) 1944. november 4-én 19 óra 30 perckor leadott jelentés.
[23] Vitéz Heszlényi Józsefet 1944. november 1-jével vezérezredessé léptették elő.
[24] Taba Andor tartalékos híradó zászlós emlékei a 3. hadsereg kötelékében (54. híradóezred) eltöltött szolgálatáról 1944. szeptember − 1945. május között a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum számára, 14. o.
[25] A 24. páncéloshadosztály aznap hét bevethető Panzer IV harckocsival, két rohamlöveggel, valamint öt zászlóaljában összesen mintegy 500 páncélgránátossal harcolt.
[26] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 3348. sz., Tömöry Jenő: A m. kir. 20. honvéd gyaloghadosztály harcai. 30. o.
[27] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Tagesmeldung vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7209474. felvétel).
[28] A 46. gyaloghadosztálynak aznap 21 páncéltörő ágyúja és hat StuG. III rohamlövege volt bevethető.
[29] A 4. SS-páncélgránátos-hadosztálynak 12 StuG. IV rohamlövege volt bevethető. Páncélgránátosainak harcos-létszáma mintegy 1300 fő volt.
[30] A 27. önálló gárda-harckocsidandár hadműveleti jelentése a 7. gárdahadsereg harckocsi- és gépesített csapatai parancsnokának (másolata a szerző birtokában), 1944. november 4.
[31] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7209727. felvétel).
[32] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), m. kir. 25. honvéd gyaloghadosztály hadműveleti naplója, 1944. november 4.
[33] Bundesarchiv–Militärarchiv (Freiburg im Breisgau), RH 24−72, Kriegstagebuch Ia des LXXII. Armeekorps, Fahrt des Kdr. Generals am 4. 11. 44 zur 76. I. D. u. Rgt. 178.
[34] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7209733. felvétel).
[35] Punka György: A „Messzer”. Bf 109-ek a Magyar Királyi Honvéd Légierőben. Budapest, 1995. 61. o.
[36] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7209731. felvétel).
[37] Aznap már a „B” védőkörletben, a VI. hadtest alárendeltségében harcolt a magyar VIII., IX., X. és „Miklós” riadózászlóalj is. Lásd Darnóy Pál: A Budapestért vívott harc. In: Hadak Útján. 1964. júniusi szám. 24. rész. 9. o.
[38] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Ia Nr. 4322/44. g. Kdos. (626. tekercs 7209858. felvétel).
[39] HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd Ia Nr. 4322/44. g. Kdos. (626. tekercs 7209859. felvétel).
[40] A Margit-híd 1944. november 4-i felrobbanásának valószínű okairól lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest), Tanulmányok és visszaemlékezések gyűjteménye, 2634. sz.: Görgényi Dániel: A budapesti Margithíd 1944. nov.4.-i váratlan felrobbanásának valószínű története. Az események német vonatkozásaihoz lásd HM HIM Hadtörténelmi Levéltár (Budapest) mikrofilmtára, Kriegstagebuch Ia der Heeresgruppe Süd, Kriegstagebuch vom 4. 11. 1944 (626. tekercs 7209733. és köv. felvétel).
