Múlt heti cikkünk óta zavartalanul folyik a falopás a város déli szélén, és az illegális szemét is köbméterszám kerül az utak szélére.
Kedd délután három óra körül is fáért ment két fiatal egy pónifogattal a közeli fenyvesbe, lehet odafele menet egy rakomány szemetet is leraktak valahol. Az erdőgazdálkodó épp akkor ért ki, mikor harmadik társuk is segíteni érkezett volna.
A tulajdonos felszólítása ellenére a tolvajok nem akarták megvárni a perceken belül kiérkező rendőröket, inkább gyorsan megszabadultak a rakománytól, és hanyatt-homlok menekültek, még a lovaskocsi egyik ülését is elhagyva…
A perceken belül kiérkeztek a rendőrök, de a tolvajok már eltűntek a város utcáinak szövetében, így maradt a kár felmérése, adatgyűjtés, tájékozódás, majd utána kezdtek tanúkat keresni.
Épp ezért kérjük a lakosság segítségét is, hogy akik felismerik a fogatot, a lovat, vagy a tetteseket ruházatukról, segítsék ezzel a rendőrség munkáját. A tettenérés helyszínének a környéke ugyanis arról tanúskodik, hogy onnan nem csak ez a rakomány fa hiányzik…