A lajosmizsei nyomozók vádemelést javasolnak a 20 éves gyanúsítottal szemben.
Az egyik lajosmizsei ház udvarába mászott be egy helyi lakos 2021. április 9-én 11 óra körül. A férfi faanyagot és csapágyat próbált meg ellopni a melléképületből, azonban a sértett megzavarta. A betörő menekülőre fogta, ám eközben elesett, ezért szinte négykézláb rohant a közeli erdőbe. A tolvaj a kerítés mellett hátrahagyott egy babakocsit, vélhetően azzal akarta elszállítani reménybeli zsákmányát. A rendőrök a szállítóeszközben megtalálták a férfi narancssárga fűrészét is.
A kiérkező egyenruhások kutatást végeztek a környéken, melynek eredményeként rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt, akit előállítottak. Őt lopás kísérlete miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
A jelenleg szabadlábon védekező fiatal ügyében a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldték meg az illetékes ügyészségre.