2018. június 12-én délelőtt közös szolgálatot látott el Berényi Attila és Vörös Tibor közterület felügyelő valamint Szőrös Zoltán polgárőr. A közös szolgálat célja elsősorban az volt, hogy a polgárőrség szolgálati járművével növeljük a közterület felügyelők hatékonyságát, hiszen nekik nem áll ilyen a rendelkezésükre, az önkormányzati autók jellemzően más feladat által vannak lekötve. A Lajosmizsei Polgárőr Egyesület pedig a közterületesek által növeli a járőrtevékenységük visszatartó erejét, a bűnmegelőzés hatékonyságát, hiszen ilyenkor olyan is ül az autóban, aki rögtön írhatja a csekket indokolt esetben.
A nap első útja rögtön egy összehangolt akcióba torkollt: a kerekegyházi vadőr jelzése alapján, a két város külterületeinek a határán, de éppen a lajosmizsei részen nagy mennyiségű szemét került elhelyezésre két közeli helyszínen.
A helyszínre siettünk mi is, a kerekegyházi közterület felügyelő (aki egyébként ladánybenei polgárőr, és ez a helyismerete szintén segítette az ügy felgöngyölítését) pedig szintén. Elmondható, hogy négyünk által így öt szervezet is képviseltette magát, három szomszédos településről, a három település közös határvidékén történt illegális szemétlerakás körül.
Szerencsére a szemétben elegendő információt találtunk ahhoz, hogy sikerüljön pár óra alatt kideríteni, kié volt a letett szemét (ladánybenei származású, de az utóbbi években több lajosmizsei lakóhellyel rendelkező család).
Miután utolértük a szemét gazdáját, kaptunk egy ígéretet a szemét feltakarítására, a szemét eredeti gazdája pedig egy ötvenezres csekket kapott. ha nem viszi el a szemetét, az önkormányzat fogja elvinni, de ennek a költsége is őt fogja terhelni.
Elmondható, hogy bár a tettes igyekezett a két település közigazgatási határán letenni a szemetet, de a szomszéd városok hatóságainak összehangolt tevékenysége folytán órák alatt utolérte a törvény szigora. Kiváló precedens volt ez arra, hogy ha további ügyekben is hasonlóan együtt tudnának működni, akkor nagyot javulna a hatékonyság, és a rosszban sántikálóknak a peremrészek sem jelenthetnének ideális terepet. Persze azt is jegyezzük meg, hogy az adott helyszínre az illetékes lajosmizsei közterület felügyelő a kerekegyházi kolléga szolgálati terepjárója nélkül nehezen jutott volna el, adott útviszonyok mellett.