Közösségi összefogással, helyi vállalkozók támogatásával javult meg a kláberi összekötő út, amely a rossz időjárási körülmények miatt ismét járhatatlan lett.
A helyiek elmondásuk szerint a korábban megbeszéltek szerint jelezték ezt az önkormányzat és önkormányzati képviselőjük felé, de nem született megoldás, csak a helyiek autóiban keletkezett kár.
Korábban hiába volt pályázat külterületi utak építésére, fejlesztésére, és hiába volt erre és a Buckói útra határozott és kimagasló lakossági igény, az önkormányzat a város túlsó felén egy már eleve aszfaltozott utat burkolt újra.
Holott ez az út Lajosmizsét Méntelekkel köti össze, akár tetszik, akár nem, fontos gyűjtő- és tranzit úttá vált, és sokkal nagyobb igénybe vételnek van kitéve, mint akár 10 éve, bár már akkor is problémás volt.
A helyiek most végső elkeseredésükben nem vártak az erre hivatott önkormányzatra, hanem saját kezükbe vették a sorsuk. Több helyi vállalkozó felajánlotta, hogy saját gépeikkel elvégzik a karbantartást. A Zsikla és Társa Kft., Keserű Imre gépeivel, míg Ancsin János a munkát végzőknek friss gyümölcsökkel segített, a helyi lakosság pedig egy-két nap alatt több mint 120 ezer forint üzemanyagra valót adott össze, amit végül a vállalkozók nem fogadtak el.
Ezúton is köszönet az önzetlen felajánlóknak és a munkát végzőknek, reméljük, minél tovább kitart a javítás, és hogy végre valahára a lakossági igényeknek megfelelően fejleszti majd a város ezt az útszakaszt.