Kecskeméti Repülőnap 2021. 08. 28-29.

Hosszú évek kihagyása után ismét lesz Kecskeméten Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató!

Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, és dr. Ruszin-Szendi Romulusz vezérőrnagy, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében tájékoztatták a sajtó munkatársait a várható programokról 2021. július 2-án, méltó módon emlékezve a repülőműszakiak napjáról.

Mindkét napon a tervek szerint reggel nyolc óra körül nyílnak a kapuk, majd délelőtt tíz óráig civil repülők bemutatói és a statikus bemutatók lesznek megtekinthetőek. A rendezvényt ünnepélyesen tízkor nyitják meg, ezt követik a különböző nemzetek katonai gépeinek bemutatói, illetve a szárazföldi dinamikus bemutatók. A programok délután ötig tartanak, míg a reptér kapui hatkor záródnak az utolsó távozó vendégek után.

Nem csak a repülés szerelmeseinek lesz érdemes kilátogatni, hiszen a Honvédség összes fegyverneme bemutatkozik. nem csak a már régóta rendszerben lévő eszközeikkel, de a frissen rendszeresített, rendszeresíteni tervezett, illetve a rendszeresítési elképzelések közt szereplő eszközök is megtekinthetőek.

A jelenlegi járványügyi intézkedések alapján csak védettségi igazolvánnyal látogatható a rendezvény, de a vírushelyzet alakulásának és az operatív törzs döntéseinek tükrében ez változhat, enyhülhet is akár.

Az aktuális hírek, információk olvashatóak a www.repulonap2021.hu oldalon, illetve a sajtó munkatársai, a spotterek is itt regisztrálhatnak, valamint jegyek is itt vásárolhatóak meg.

Kategória: Friss, helyi, kultúra | A közvetlen link.