Lakossági jelzések alapján azt kell mondjam, hogy megsokasodtak Lajosmizsén az utóbbi hetekben a vagyon elleni bűncselekmények: sorra tűnnek el a kerékpárok, házakba törnek be, legutóbb épp egy ismerősöm éjszaka az utcán parkoló kocsijából tépték ki a hangtechnikát egy békés, nyugodt, biztonságos környéken! Ezeknek semmi sem szent, betörtek önkormányzati képviselőhöz is…
Amikor hivatalos tájékoztatást kértem a rendőrségtől, Hürkecz Zoltán c. r. törzsőrmester sajtóreferens érdemi tájékoztatás helyett a következőt írta:
“A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs munkatársai a hatályos jogszabályoknak megfelelően végzik munkájukat, amelynek megfelelően ellátják a tájékoztatási kötelezőséget is.
Mellékelten küldünk a témával kapcsolatos – és a jövőben is felhasználható – hírleveleket, ezen felül javasoljuk a police.hu weboldalon is megtalálható bűnmegelőzési ajánlásokat.”
A sok hírlevél közül a jelenleg legaktuálisabbat alant olvashatják:
Minden sértett kiemelte a Lajosmizsei Rendőrőrs rendőreinek maximálisan segítőkész hozzáállását, de egész egyszerűen nincsenek elegen, a határvédelmi feladatok az ország minden pontjáról erőket vonnak el.
Hogy mit tud tenni a lakosság ezen túl? Civil járőrszolgálat már nem indulhat, de a hivatalos polgárőrség, a Lajosmizsei Polgárőr Egyesület támogatható, és tiszta erkölcsi bizonyítván birtokában be is lehet lépni, mint ahogy én is tettem. Mert ahogy közeleg a tél, a helyzet nem fog javulni, sőt! A megelőzés pedig sokkal jobb, mint utólag nyomozni!