Mikor olvastam, hogy egy tanyán marihuána ültetvényt számoltak fel a rendőrök, fogadni mertem volna, hogy lajosmizsei, és hát perszehogy…
A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya nyomozást indított kábítószer birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt L. Iván 45 éves budapesti lakos ellen.
A megyeszékhelyi rendőrök a gyanúsított lajosmizsei tanyáján házkutatást és helyszíni szemlét tartottak 2016. augusztus 3-án délután, amelynek során az udvaron 24 tőből álló cannabis-ültetvényt találtak.
A lefoglalt, körülbelül 200 centiméter magasságú növényekről a botanikus szakértő előzetes szakvéleményében megállapította, hogy azok kábítószernek minősülő hatóanyagot tartalmaznak.
A nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki L. Ivánt, őrizetbe vették és kezdeményezték előzetes letartóztatásának indítványozását.