Az egyik közösségi oldalon (lapunkon is – a szerk.) ezt a tartalmú meghívót olvashatjuk. Ennek kapcsán úgy érzem meg kell szólalni.
A “ZÖLD VÁROS PROJEKT”-tel kapcsolatban nem változott a véleményem a Lajosmizsén, a környező településeken élők és az átutazók érdekeit tekintve. Igaz előfordulhat, sokan nem is tudják mi történik körülöttük.
A tavalyi év folyamán a helyi képviselő-testület megszavazta az eredeti pályázati anyagban látható terveket. Eszerint a Dózsa György út páratlan oldalán – működés tekintetében Szabadság téri címen -, a városközpontban funkcionáló gyógyszertár, posta, önkiszolgáló bolt, pénzintézetek, autóalkatrész bolt előtti parkolóhelyeket a “zöldítés” projekt keretében megszüntetnék. Köztéri bútorokat telepítenének a pihenni vágyó, dús kipufogógázt, port és a három méterre lévő közúti forgalmi zajt kedvelőknek.
Tudni kell, hogy a működési engedély szakhatósági kiadásának egyik feltétele az ügyfélkör számára történő parkolóhelyek biztosítása. Az érintett vállalkozások a “párbeszéden” eredménytelenül képviseltették mind a vevőkörük, ügyfélkörük, mind a dolgozóik érdekét. A visszafordíthatatlanul csökkenő forgalom dolgozói létszámleépítést von maga után. Ezzel egyenes arányban kisebb lesz a nyereség utáni adózás is. Kérésüket figyelmen kívül hagyták, ismereteink szerint a pályázatot ezen észrevételek, kérések ellenére módosítás nélkül nyújtották be.
Sok badarság hangzott el: a kertek alatt, a Széchenyi utcából a hátsó (mások magántulajdonában lévő) udvaron keresztül oldják meg az áruszállítást a vállalkozók. A vevők, ügyfelek parkoljanak a Széchenyi utcában (szinte lehetetlen az ott működő üzletek, a művelődési ház nagyszámú látogatottsága miatt), parkoljanak az egyirányú Szent Lajos utcában (hasonló a helyzet, vagy talán rosszabb, mint a Széchenyi utcában, mert a buszmegálló környékén, az utca elején szintén működő üzletek vannak). Parkoljanak a Szabadság téri központi park és a társasház közötti egyirányú parkolóban, ahol nem mások, mint a társasház lakói, az ott működő, nagy forgalmú üzletek, étterem, GSMDOKI mobil telefonos szaküzlet ügyfelei, vendégköre parkol. Közelben az általános iskola, az óvoda, a játszótér. A társasház örvendező lakóinak viszonylagos nyugalma is veszik az állandósult forgalom miatt.
Nem véletlenül említettem az éttermet. Köztudott, hogy a Súri Iskola volt épületében Kormányablak nyílik. Ez óriási jelentőségű a település életében….de valahol parkolni kellene! Majd megoszlik az étterem, a bolt, a most épülő társasház földszinti üzleteinek vevő- és ügyfélköre között…vagy nem?…a társasház lakóinak autóval érkező látogatói szintén oda kényszerülnek. A Szabadság téri nagy park és a Dózsa György út (a meghívóban helytelenül Fő út (helyismeret a köbön – a szerk.) ) között vannak parkolóhelyek, és a “kispiac”. Az őstermelők nem ölben viszik az árut. A parkoló mindenkié, onnan semmilyen okból senkit nem lehet kitiltani.
Visszatérve a kezdetekhez: a felszámolásra szánt parkolóhelyek száma 20. Egy-egy ügyfél 10-20 percig parkol. A parkoló nyitástól zárásig telített! A gyógyszertárba nem balettezni mennek az emberek. A postára nem csak 20 grammos leveleket visznek az ügyfelek. Cipekedjen a sok, netán nehéz csomaggal télen, nyáron, esőben, hóban, viharban, kánikulában aki csomagot akar feladni. Az autógumikat egyenként gurítgassa el a gyógyszertár előtti zebrán, egészen a társasház melletti parkolóig…négyszer. A fene egye meg!
dr. Cserényi Péterné