A már ötödik alkalommal megrendezett Team War paintballverseny egy országos hadifesztivállá nőtte ki magát, ami a HMFeszt és a Repülőnap hiányában a környék és a nyár egyik legmeghatározóbb ilyen jellegű esemény lesz!
Az elmúlt hónapokban új jelenség ütötte fel a fejét Lajosmizsén, illetve lépett szintet: egyre-másra lopják el a virágokat az előkertekből, közterületekről, de ugornak be akár udvarokba, előkertekbe is, hogy kivegyék a cserepes virágot, vagy húzzák ki tövestől a kis tuját, vagy az ovi levenduláit.
Tegnap a Damjanich utcai parkból tüntették el az összes virágot, amit a kisebbségi önkormányzat csapata ültetett és gondozott kitartóan, mára virradóan pedig a központi óvoda levenduláit is megdézsmálták.
Lehet persze legyinteni, hogy a kár nem nagy, csak bosszantó, de ilyen mértékű viráglopásnál már biztos nem a saját felhasználás a cél, és vélhetően az orgazda udvara se borult virágba, ha tippelnem kellene, akkor egy helyi orgazda egy közeli település virágboltosának szállít be szorgosan, droggal, vagy drogra valóval kifizetve a helyi tolvajokat. A lopások értéke külön-külön persze csekély, és egy-két ezer forint miatt senki nem ül fél napot a rendőrségen feljelentést tenni, de ugyanakkor lássuk be: ha az átvevő orgazda körmére nem néznek hamarosan, akkor igen leharcolt és csúf utcaképek maradnak csak városunkban, minden szépítő szándék ellenére, egy közeli virágboltos meg szépen megszedi magát.
Kategória:Friss, helyi, rendőrségi hírek| Elszaporodtak a viráglopások Lajosmizsén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Bár amikor megtudtuk, hogy lesz ilyen pályázat, közvélemény kutatási céllal, a városvezetők munkáját segítendő szavazást tartottunk, és ott holtversenyben, de torony magasan a Klábertelepi és a Buckói út nyert, a testület mégis pártállástól függetlenül a jelenleg is burkolt utak felújítására szavazott a város túlfelén.
Ennek munkálatai kezdődnek meg most:
Kategória:Friss, helyi| Kezdődik a mizsei Csikó dűlő felújíása bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskolában
A 2,5 millió forinttal támogatott pályázat fő céljacéljatanulást segítő módszerek megismertetése negyedik évfolyamos tanulókkal, felsős diáktársaik irányításával az alsó és felső tagozat közötti átmenet megkönnyítése. Emellett az egymás iránti tolerancia növelése, a gyerekek részéről társaik támogatása, tanulási stílus meghatározása, ennek megfelelő tanulási technikák elsajátítása is megvalósult.
Az egész tanéven átívelő foglalkozások során hetedikes tanulók játékos, interaktív formában ismerkednek meg a tanulási technikákkal4X5 fős csoportokban, összesen 20-an, 4 blokkban. Az első blokk nyitásaként együttműködést segítő tréningen vettek részt.
Decemberben a 4.b és 4.d osztályos diáktársaiknak délutánifoglalkozás keretében Headbenz és Swish társasjátékok használatát tanították meg, online keresztrejtvényt adtak fel nekik. A játékok során végig támogatták, segítették alsó tagozatos diáktársaikat. Cél volt az együttműködés, a kérdésfeltevés, szóbeli kommunikáció, logikai képességek, térlátás fejlesztése volt.
A pályázat második blokkjában a már összeszokott 7. évfolyamos csoportok megalkották:
kreatív, önálló algoritmizálást segítő tantermi “szőnyeg”-üket, különálló darabokból,
Genial.ly felület megismerése után az online térbeli szabaduló szobáját.
Ezt követően újra játékdélutánra invitálták a 4.b és 4.d osztályos tanulókat.
Bee-bot pályát használtak a hetedikesek által készített pályaelemekkel, utasításokkal. Közben játékos utazást tettek a magyar nyelvtan, magyar irodalom és a természettudomány világába.
A tantermi szabadulószoba játék során vicces, kreatív feladatok megoldása történt a helyesírás, olvasás, mértékváltás, természettudomány, építkezés világában.
Genial.ly – az online szabadulószoba feladatainak megoldása – meglepő kérdésekre, nem meglepő válaszok születtek. Bebizonyosodott, hogy kiválóan ismerik iskolájukat.
A pályázat harmadik blokkjában a 7. évfolyamosok megtervezték:
saját logójukat,
gondolattérképet készítettek rajzos, majddigitális formában digitális rajztábla segítségével.
Az újabb játékdélutánon a 4.b és 4.d osztályos tanulók
Megismerték a gondolattérkép készítésének előnyeit, módszereit.
Környezetismereti tanulmányaikat foglalták össze a digitális rajztábla, illetve rajzolóprogram (SketchBook) segítségével.
A pályázat negyedikblokkjában a 7. évfolyamosokúj eszközöket készítették:
feladat megoldóinak kiválasztásához festett betűk, számok készítése.
A negyedik játékdélutánon a 4.b és 4.d osztályos tanulók kipróbálták az elkészült ezközöket: a vonalvezető lépést segítő szőnyegeket. Hangokat, illatokat, alakzatokat ismerhettek fel. A játék izgalmát növelték a gyerekeknek kiosztott számok, betűk. Így a szerencsekereket forgatva véletlenszerűen kerültek sorra egy-egy játék kipróbálásában. A foglalkozás végén mindenkinek lehetősége volt az összes feladatot megoldani.
A bevont 20 hetedik évfolyamos tanulónak lehetősége nyílt két alkalommal Budapestre utazni, először az Illúziók Múzeumát, majd a Csodák Palotáját tekinthették meg.
A pályázat záró rendezvénye az intézményben rendezett kiállítás, ahol a tanév közben beszerzett, alkotott játékokat az iskola többi tanulója is kipróbálhatja.
A programba bevont tanulók, pedagógusok visszajelzései pozitívak. A beszerzett játékok, elsajátított módszerek, a létrehozott tanulást segítő feladatok, játékok hosszabb távon beépülnek az intézmény szakmai tevékenységébe.
A pályázat megvalósításáért felelős pedagógus: Kővágóné Kálmán Klára; a megvalósításban részt vevő, a hetedikes csoportokat vezető pedagógusok: Marton Mariann, Szappanos Csilla, Kontra Attila; a 4. évfolyamos foglalkozásokat segítő pedagógusok Hagerné Terenyi Rita, Nagyné Orlov Mariann osztályfőnökök voltak.
Kategória:Friss, helyi, Iskola| Nemzeti Tehetség Program Lajosmizsén bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
2023. június 23. péntek késő este hatalmas vihar haladt át Lajosmizse és a környék felett. Az erős szél jelentős mennyiségű csapadékot és intenzív villámlást is hozott.
Rengeteg derékba tört és gyökerestül kidőlt fa, megtépázott tető, tönkretett fóliasátor maradt utána, vannak olyan utcák, ahol már két napja nincs áram azóta sem, és a vodafone mobilhálózata se tért még magához. A szakemberek folyamatosan dolgoznak a károk helyreállításán.
Szívesen írnám, hogy ez volt az év, vagy évtized vihara, de sajnos várhatóak még ilyenek, vagy akár nagyobbak is. Érdemes a lakosságnak nem csak jó lakásbiztosítással készülnie, de megtenni a megfelelő óvintézkedéseket egy-két napos áramszünet esetére is, aggregátorral, szigetüzemű napelemmel, power stationnel. Lehet persze azt mondani, hogy vágjuk ki a nagy fákat, és ami rizikós helyen van, ott érdemes is megnyesni a koronáját, vagy kivágni, de ha mindet kivágjuk, a viharnak csak az épületek maradnak, azokat fogja vinni.
Kategória:Friss, helyi, Videó| Szent Iván éji (rém)álom bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva