Kérjük, aki teheti, segítse adója 1%-ával Lajosmizse küzdősport bajnokait, akik rendszeresen öregbítik városunk hírnevét!

Mindhiába várták a Boróka utcába a város új útjavító gépét, ismételten helyi lakos kellett karban tartsa az utcát, legalábbis annak nagy részét. Köszönet neki, és reméljük, hogy a továbbiakban a városi gépek végzik majd el a munkát!
Meghallgatásra idéztek a Lajosmizsei Rendőrőrsre egy 37 éves helybélit, aki késve érkezett, mivel még útközben dolga akadt: ellopta egy idős asszony pénztárcáját.

Lajosmizsén kerékpározott egy idős asszony tegnap reggel, amikor észrevette, hogy egy kocsi követi, és egy ismeretlen nő kiabál neki belőle. A biciklis megállt, mivel sejtette, hogy nem egy üldözésbe csöppent, sokkal inkább a figyelmét próbálja felhívni a sofőr.
Kiderült, hogy a gépkocsi vezetője szemtanúja volt, ahogy a kerékpározó asszony mögé futott egy idegen, és kilopta a táskájából a pénztárcáját. A szemfüles sofőr azonban hiába próbálta figyelmeztetni a gyanútlan áldozatot, a tolvaj egy szempillantás alatt „köddé vált”.
A két nő a város rendőrőrsére ment, hogy bejelentsék a bűncselekményt. Az egyenruhások felvették a vallomásaikat, és egyben az elkövető személyleírását is rögzítették.
A rendőrök épp az ismeretlen felkutatására indultak volna, amikor betoppant az őrsre egy férfi, akit tanúként idéztek egy másik ügyben. Amikor megpillantották az idézettet az egyenruhások, a személyleírás alapján egyből rájöttek, hogy a tolvaj sétált be az imént a rendőrségre. Az idézésre feltehetőleg azért nem sikerült időben odaérnie, mert fontosabb dolga akadt: pénzt lopni egy idős asszonytól. A 37 éves tolvajt végül gyanúsítottként hallgatták ki a lopás miatt a lajosmizsei rendőrök.
Könyvelj a Sebők Audit Kft-nél!!
Lajosmizsei könyvelőirodánkba gyakorlott mérlegképes könyvelőt, lehetőség szerint adótanácsadói végzettséggel rendelkező, továbbá bérszámfejtési ismeretekkel rendelkező munkatársat sürgősen keresünk. Legalább 5 év szakmai gyakorlat szükséges.
Szakmai önéletrajzot bérigény megjelölésével a sebokaudit@sebokaudit.hu e-mail címre kérünk küldeni.
Továbbá keresünk 1 fő frissen nyugdíjba vonult mérlegképes könyvelőt részmunkaidőben.
Sebők Márta ügyvezető
Olvasónk képei többet mondanak minden szónál… A helyiek igyekeztek karban tartani önerőből, de a gépparkjuk ehhez már kevés. Szívesen megnéznék élőben is a híres városi útkarbantartó gépparkot, melyről lapunkon is jelent meg városi közlemény!
LAJOSMIZSE már nem csak a szamócáról híres, de a MAGYAR CITROM ÜLTETVÉNYÉRŐL is hála a Szőrös és Kisjuhász Kertészetnek![]()
![]()
![]()
![]()
Mint tudjátok elég nagy lokálpatrióta vagyok így egyértelmű volt hogy kimentem a Szőrös András és kedves felesége kertészetébe és bevásároltam egy kevés CITROMLEKVÁRT itt Lajosmizsén.

Így született meg a Lajosmizsei Citromos Marcipán golyó, amit fehér csokoládéba forgattam![]()
![]()
![]()
![]()

Ha ettetek már fenséges ízharmóniát, akkor ez az. Nagyon ütős lett és hétfőtől a Rimóczi-Art Csokoládé és Grillázs Szalonban a pultban is megtaláljátok. Holnap viszek Szőrösné Éva (Kisjuhász Éváéknak) egy kis kóstolót, hogy lemelózzák .
Kíváncsian várom a reakciójukat![]()
![]()
![]()
![]()
![]()
