A régi városházán található helytörténeti gyűjtemény nagytermében a Bozó kiállítással párhuzamosan immár Parkinson Szilvia kézimunkái is megtekinthetőek.
A megnyitón beszédet mondott Kollár Csaba, míg az alkotót Bán Andrea méltatta a szerencsésen megtelt nagyteremben. Hegedűn az alkotó lánya játszott.
A megnyitón részt vevők ízelítőt kaphattak a helyben honos jász hímzésből is Szőrösné Szekeres Anita munkáinak köszönhetően.
Az eddig tervezés alatt álló M8as autóút helyett, a régi 5-ös, M5-ös Kecskemét – Lajosmizse környékéig fut majd az M44-es jelenleg tervezés alatt álló szakasza, mondta Herczeg Tamás.
Említette azt is, hogy az M44-es Tiszakürt – Lakitelek részen hamarosan átadják a forgalomnak. A Tisza híd terhelési tesztelése sikeresen zajlott, már az utómunkákat végzik a szakaszon. – forrás: SpeedFM, facebook
Közelebb lesz Nagykőrös!
A szakasz régészeti feltárása javában zajlik, egy igen gazdag avar település nyomaira leltek Alsólajoson, mint az a csütörtöki konferencián elhangzott.
Kategória:Friss, helyi| M8 helyett M44 bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva
Október 29. este nyílt meg a helytörténeti gyűjteményben a Bozó-kiállítás, elgondolkodtató festményekkel és lélegzetelállító fafaragásokkal. Senki ne hagyja ki!
Megnyitó
Vannak emberek, akiket könnyű elfogadni. Mosolyognak ránk, azonnal szívélyesen fogadnak ismeretlent, ismerőst egyaránt. Bizalmukba fogadnak, árad belőlük az energia, és ez kihat ránk.
Bozó Istvánt közel tizenöt éve ismerem, úgy gondolom, nehezebben fogadja el az idegent, de ha régtől fogva ismerős vele valaki, az sem biztos, hogy az idő a legfőbb tényező ehhez. Megismertem Őt? Nem hiszem… Annyi bizonyos, a szabadságot, a szabadságát fontosnak tartja, ezen áll alkotása, művészete. Otthonról hozta édesapja játékos alkotásvágyát, tehetségét talán Tőle is örökölte. Megnézhettem családi fényképeit, azok döntő hányada azt az édesapát mutatta, aki rengeteget játszik, és kirándul két fiával, szerte Magyarországon. Édesapjának, csak jóval halála után lett kiállítása itt Lajosmizsén. Többen emlékeznek a 2007. november végén nyílt „A Bozó&Bozó” című időszaki kiállításra. Talán még kevesebben tudják, István testvére, Róbert, aki pár hónapja halt meg, maga is tehetséges, sokat ígérő ember volt. Kevés munkája maradt fenn, fényképek tanúsága szerint a Miskolci Egyetem régi főépületének egyik falát, az Ő festménye díszitette. Talán megvan ma is.
Bozó István alkotásainak zöme az 1970-80-as évekből való, ezeket láthatjuk a mai nappal nyíló időszaki kiállításon. Aprólékos, precíz munkák ezek, mégis telve vannak játékossággal. Különös, és ez is egyedi vonás, hogy egy kivétellel, egynek sem adott címet az alkotó. Ránk bízza. Szabadságot ad nekünk és saját magának is. Nincs olyan, hogy rossz cím, nincs olyan, hogy rosszul látja, értelmezi bárki is a műveket. Körbe mehetünk,s mint egy gyerek, olyan gyerekmódra, szabadon adhatunk fantázianeveket, párosíthatjuk, vagy széjjel választhatjuk az egyes képeket, faragásokat. Ezt adja nekünk ajándékba! Átadja nekünk az általa megélt szabadságot, a játékosságot. Válaszul mi is játszhatunk a szavakkal, és mondjuk ki, ha Kecskemétnek van Bozsó Gyűjteménye, akkor Lajosmizsének legyen Bozó Gyűjteménye!
Nyissuk meg együtt a kiállítást!
MiskolczyMariska
Elhangzott Bozó István kiállításának megnyitóján, 2021. október 29.
A járványhelyzet függvényében sikerült egy újabb konferenciát tartani a sorozatból, ezúttal valóban helyi témákat érintve.
“2021. október 28-án került megrendezésre a IV. Lajosmizsei Helytörténeti Konferencia A TOP-5.3.1-16 pályázati konstrukció keretében Lajosmizse Város Önkormányzata és Felsőlajos Község Önkormányzata konzorciumában megvalósuló „Társadalmi kohéziót erősítő programok Lajosmizsén és Felsőlajoson” című projekt keretében csütörtökön Lajosmizse helytörténetének újabb kutatási eredményeit ismerhették meg a résztvevők.
A rendezvényen Hortiné dr. Bathó Edit a jászberényi Jász Múzeum igazgatója megnyitójában kiemelte, hogy példaértékű az a folyamat, melyet az önkormányzat a helytörténeti emlékek megőrzéséért tesz, melyet mi sem bizonyít jobban, minthogy egyre több érdeklődő vesz részt a konferenciasorozaton.
Az első előadást Dr. Novák László Ferenc tartotta meg „Lajos és Mizse Nagykőrös mezőváros vonzásában” címmel. Nagykőrös is értékes, jó adottságokkal rendelkező területnek tartotta Lajosmizse földterületeit és a város a jeles vendégeit sokszor a lajosmizsei Földeáki Vendégfogadóba hívta meg, sőt volt, hogy a fogadó borából is hozatott egy-egy eseményre.
Hajagos Csaba bemutatta Lajosmizse történeti-néprajzi örökségét, mely a Kecskeméti Katona József Múzeum gyűjteményében található. Előadásában kiemelte a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat által megjelentetett MESEFÖLD című könyvben található lajosmizsei vonatkozású mesét.
Prof. Dr. Kürti László a Földeáki vendégfogadó központi szerepét mutatta be Lajosmizse kialakulásában. Az épület funkciója többször változott az évek során, volt már Postaállomás, Községháza és Városháza, ma pedig a Lajosmizsei Helytörténeti Gyűjteménynek ad otthont.
Végezetül Wilhelm Gábor „időutazásra” repítette a vendégeket i.e. 3-4. századtól napjainkig. Előadásában bemutatta a tavalyi évben megkezdett Zöld város beruházás, az új általános iskolai szárny építése és az M8 autópálya lajosmizsei szakaszának előkészítő munkálatai keretében előkerült régészeti leleteket.
Horváth Sándor projektmenedzser megosztotta a résztvevőkkel, hogy a következő helytörténeti konferenciát 2022. március közepére tervezi az önkormányzat.” – írják a város facebook oldalán.
Elmondható, hogy megható volt látni, amikor a konferencia egyik nézője szembesült azokkal a tárgyakkal, amit még a nagybátyja adományozott. Jó volt hallani arról, hogy hogyan alakult ki városunk, és létesültek az első utcák a csárda körül, és szembesülni azzal, hogy pont ez a történelmi belváros az, amelynek a burkolt útjai talán a legrosszabb állapotúak, elég csak a Vörösmarty, vagy a Széchenyi utcán menni egy kört, hogy a legelső, fő úttal párhuzamos utcáról, a Kossuth utcáról ne is beszéljünk. A régész előadása is igen tanulságos volt, hiszen a szenzációsan gazdag avar kori település feltárásáról szólt, ami a napokban zajlik, de szemléletesen bemutatta a most épült iskola alatti leleteket és a Városháza környéke, a korabeli Földeák és elődtelepüléseinek eddig előkerült leleteit is.
Kategória:Friss, helyi, kultúra| Helytörténeti konferencia volt csütörtökön bejegyzéshez a hozzászólások lehetősége kikapcsolva