Újabb kereszt Lajosmizse környékén

Még október 6-án szentelték fel a keresztet, szám szerint a 62.-et az Egyházközség területén (bízok benne, hogy Süvi atya majd jól kijavít, ha tévednék).

Ez lett a Szigetvári-Kollár kereszt

Forrás: www.petofiturakor.hu

Erről a maga idejében részletesen, sok fotóval be is számolt a helyi Petőfi Túrakör.

Onnan idéznék:

(416.) KERESZTSZENTELÉS FELSŐLAJOSON

Időpont: 2013. október 6. vasárnap

Ma délután részt vettünk Lajosmizse 62. keresztjének felszentelésén, Felsőlajoson. A keresztet Szigetvári Antal és felesége, Bujdosó Krisztina kívánta felállítani, saját házuk kerítésénél, az új Tanyacsárda mellett. A kereszt készítésének ideje alatt azonban a feleség meghalt, így a szentelést már nem érhette meg…
A Szigetvári házaspár már egy tucat keresztet újított fel Lajosmizsén az elmúlt évtizedben, és szerettek volna egy sajátot is. A tragédia után azonban biztosra mondható, hogy ez az utolsó keresztállítása Antalnak. A keresztállításban társként részt vett Kollár László vállalkozó és felesége, Sebestyén Mária.
A szentelésen több mint száz ember vett részt, és három pap is beszélt. Az ünnepség meghitt volt és szívet melengető, de az állító fájdalma, a feleség hiánya végig érezhető volt.
Mi is ott voltunk, a Túrakör részéről hatan. Reményeink szerint a helyi keresztek állításának, felújításának szép sorozata tovább folytatódik, és az eddigi 62 útmenti kisemlék további szép darabokkal gyarapodik.

Rigó Pálnak köszönhetően viszont egy videóval is gazdagíthatjuk eme remek leírást.

Kategória: Friss, helyi, jász, kultúra, Videó | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?