valami történt kátyúügyben

Tegnap két kátyút is feltettünk a Szent Imre térről, és az egyiknél valami történt!

Ilyen volt…

IMG_20140828_163409

Ilyen lett!

IMG_20140829_192848

Valaki megtámadta egy adag fehér murvával, és nagy részét betömte. csak a szélén hagyott egy 20-30 centinyi szakaszt (kellett volna bele még vagy három lapát anyag), hogy azért a kaszásnak is legyen esélye válogatni. Ott egyébként pont főleg a kerékpárosok szoktak menni, főleg ha autó elől húzódnak le. Szóval nem mondanám, hogy teljesen megszűnt a probléma, de tegnapi cikkünk hatására valami határozottan történt! Köszönjük, bár egyszerűbb lett volna, ha eleve nem lett volna gödör.

A másik persze úgy maradt!

Mai gyöngyszemünkhöz egy nemrég hallott anekdota is tartozik. A belvíz elvezető rendszer felújítása keretén belül a Prímás utca és környékének problémáját is igyekeztek megoldani, mert bizony itt vizesebb esztendőkben nagy vizek voltak. A Prímás utcáról Bene felé fordulva a két oldali kis árkot azelőtt keskeny csövek kötötték össze az útburkolat szintje alatt. Lehet hogy el voltak tömődve. Na ezt úgy cserélték le, hogy beton térkő elemekből keskeny, sekély folyókát, egy vályút fektettek le. Ez a piactér felé egyre mélyül, de ahol elindul, ott nagyon sekély. De annyira, hogy az indulásnál a földes árok alja vagy fél méterrel lejjebb van. Mire ez az új “árok” vizet fog elvezetni, addigra a szemközti ház pincéjében legalább derékig ér majd a víz!

IMG_20140829_163740

A házat kerítése mellett ez az árok nyitott, van egy kapubejáró, ahol be is fedték, felfordított elemekkel, de a bekötő burkolt útra csak a nyitott árkon át lehetett fordulni. Ezen egy személyautó még csak-csak átmegy, kvázi negatív fekvőrendőr. Egy biciklis döccen egy nagyot, vagy ha nem veszi észre, akkor esik egy nagyot, és töri kezét-lábát. Még egy babakocsit is át lehetett tolni nagynehezen, DE az árkon túl élő rokkantkocsija bizony elakadt rajta, amíg ez a sekély kis vályúcska el nem tömődött. lehet persze érvelni, hogy nem csak ez az út vezet a városba, de a Pacsirta utca felé kb. 1,5 km kerülő. Rokkant kocsival. Aztán mint látható, betömődött néhol. Néhol meg nem, szóval tessék vigyázni.

Biztos van rá magyarázat, hogy ezt miért csinálták így. De a magyarázat a problémát nem szünteti meg. Ez így vizet nem vezet el, csak útakadály. Biztos lehetett volna jobban.

Kategória: Friss, helyi | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?