Zaklatott heti felkészülés (Zaklajda lábtörése, Bujdosó váll sérülése) után tartalékos csapatunk nem várt vereséget szenvedett.
MIZSE KC – Balassagyarmati Kábel SE 22-24 (10-12)
Lajosmizse, 100 néző. Vezette: Hornyik – Zörgő
Mizse KC: Csernyik – Horváth 2, Kiss, Keresztes 2, Vancsics 5 (3/3), Tóth, Petrik-Varga 2.
Csere: Lengyel(k) – Bán 1, Bujdosó 2, Benke, Szajbert, Polyák, Scheuring 5(2/1),Zsolnai.
Edző: Jakab László
Kiállítás: 4 ill. 12 perc.
7-m-es: 5/4 ill. 5/4.
Egymás „kóstolgatásával” kezdődött a játék, mindkét csapat sokat hibázott, míg a 4. percben a vendégek szereztek vezetést. A mizseieknek semmi sem sikerült, naggyá tették az ellenfél kapusát, miközben már 0-4 állt a táblán. a tizedik percben sikerült betalálni először, igaz utána még kétszer is. Ekkor azt hittük, helyre áll a rend, de tévedtünk! Ismét a vendégek percei következtek, s a 24. percben már 6-12 volt az eredmény. Jakab edző kikérte második idejét is, ami után lábra kapott csapatunk, védekezésünk is feljavult, s a szünetig négy gólt szerezve, – gólt nem kapva – visszajöttünk a mérkőzésbe. Szünet után ott folytattuk, ahol abba hagytuk, újabb hét percig nem kaptunk gólt, s feljöttünk egy gólra. Sajnos ekkor ismét megugrottak két góllal, de óriási erőfeszítések árán a 16. percben egyenlítettünk (16-16) majd a 18-18-ig fej-fej mellett haladtunk, de nem bírtuk átvenni a vezetést. Őrült hajrá kezdődött az utolsó tíz percre, amit a gyarmatiak jobban bírták „fejben”, 6-4-re nyerték a hajrát, s ezzel együtt váratlan, két gólos győzelmet arattak csapatunk felett.
Jakab László edző nyilatkozta: Nagyon el vagyok keseredve, ennyi hibával nem lehet mérkőzést nyerni! Küzdésünk görcsös akarásba ment át, aminek nyögés lett a vége.